A nyíregyházi Unfit Ass. (Unfit Association) zenekar a ’90-es évek elején még mint death metal együttes szerzett magának nevet a hazai undergroundban, és zenéjük mellett eszméletlen kazettaborítóik és zenekari fényképeik is emlékezetesek voltak a fajsúlyosabb muzsikák híveinek számára. Aztán évekig nem lehetett hallani felőlük, míg az évtized közepe felé elő nem rukkoltak egy furcsa, modernizált hangzású, ipari hatásokat felmutató, tiszta énekhanggal dolgozó avantgard metallal egy nem kimondottan metal zenére szakosodott alternatív/punk kiadónál, a Trottel Records-nál. A modernitás hatásai már a csapat harmadik, „Absurd Reality” címre keresztelet demóján is lehetett érezni, de azt hiszem, a Metal Hammer újság által kiadott Demonstráció-2 válogatás a banda korábbi híveit kissé megdöbbentette, nem beszélve a „Pulse” című első és egyben utolsó nagylemezről. Aztán ha jól emlékszem, a banda neve a hazai metal történelemben még kétszer merült fel, amikor is dobosuk, Elek Ottó beszállt a Tankcsapdába, majd onnan ki, haha!

Az alábbi interjút a szintén nyíregyházi Gladiátorból is ismert Csomai Miklós, az együttes egyik gitárosa adta, aki emlékeim szerint a második demótól volt az együttes tagja. Köszönjük neki a korrekt és tartalmas válaszokat!

Hello Miki! Ez a beszélgetés a múltra irányul, úgymond tiszteletadás a régi, tehát 15-16 évvel ezelőtti magyar death metal színtér egyik legjobb zenekara előtt. Amennyire csak vissza tudsz emlékezni az akkor történtekre kérlek oszd meg velünk. 

CsM: Köszönöm a megkeresést a többiek nevében is, igyekszem minél pontosabban felidézni az eseményeket.

Minthogy te csak az első Unfit Ass. demo után csatlakoztál a bandához, érdekelne, hogy milyen zenekarokban játszottál korábban? Mikor kezdtél el gitározni és kik voltak a legfőbb hatásaid?

CsM: Én 14-15 éves koromban (amint elkezdtem komolyabban gitározni) kezdtem egy Sátán nevű zenekarban, amit szatmárnémeti barátaimmal alapítottunk. A zenekar később Cross, majd Haron néven működött tovább szép sikereket elérve. Nyíregyházára kerülve csatlakoztam a Gladiátor nevű thrash-metal bandához, akikkel sokfelé megfordultunk és egy 10-számos demót is kiadtunk. A zenei behatások közül főként a ’80-as évek végének, ’90-es évek elejének thrash-bandái (Kreator, Destruction, Testament, Slayer, Voivod, Exodus, Assassin, Nuclear Assault) voltak rám nagy hatással, ezeket a mai napig szívesen hallgatom. De hardrock zenekarok, glam bandák, gitárzenék és nem utolsó sorban extrém metal zenekarok (Terrorizer, Napalm Death, Extreme Noise Terror) is sorakoztak a polcomon.

Ismerted a zenekar tagjait, mikor csatlakoztál hozzájuk? Rajtad kívül mást is kipróbáltak, mint lehetséges gitáros?

CsM: A zenekar tagjait (Incze és Elek Ottót, Nácsa Lacit) már korbban is ismertem, több koncerten játszottak a bandáink együtt, kocsmákban itt-ott beszélgettünk. Előttem kipróbáltak pár srácot, de nem igazán váltak be, aminek akkor is örültem és most is örülök...

Ismerted a „Without chances” demót? Tetszett neked?

CsM: Ismertem a demót, mai napig megvan kazin. Érdekes anyag, a Metal Hammer nagyon lehúzta, pedig szerintem a mai piacon is megállná a helyét némi újrakeverés után. Tehát tetszett. Stílusban sem tudnám behatárolni, modern megnevezéssel „independent metal”-nak nevezhetnénk.

A „Flagging water” demón már játszottál, részt vettél a dalírásban vagy már kész volt a demo, mikor beszálltál?

CsM: A számok egy része már készen volt, vagy legalább a gerince megvolt, amikor beszálltam. Nácsa Lacival akusztikus gitáron gyakoroltuk a a riffeket és elég hamar megtanultam a számokat, ez alatt pár dolgot fejlesztettünk, meg kitaláltunk új elemeket. De menet közben mindig alakulnak a dolgok. A számok nagy része az eredeti tempóhoz képest sokkal feszesebben lett felvéve, mert nagyon sokat gyakoroltunk és lazán mentek a nóták. Akkoriban már megjelentek a jó megszólalású, komplex tempójú és pontos játékú zenekarok, ígyekeztünk ehhez a kihíváshoz felnőni, a lehetőségeinkhez képest közelíteni.

Hogyan emlékszel a demo felvételeire? Mennyi idő állt rendelkezésetekre? Stúdióban vagy a próbateremben rögzítettétek?

CsM: Debrecenben vettük fel egy kis stúdióban, ahol a Tankcsapda is készítette a felvételeit. Ha jól emlékszem, két nap alatt vettük fel az egészet és némi finomító keverés után megkaptuk kazettán és DAT-on. Leginkább némi kínlódásra emlékszem, amíg a hangzást beállítottuk, mert nem volt túl jó cuccunk, de a saját berendezéseinkkel akartunk megszólalni, hogy élőben is ugyanezt hozhassuk majd. Ez néhol hallatszik is a felvételen, de nem baj. Így az igazi.

Beszélnél részletesen a zenéről, a dalokról, a hangzásról, a demo kiállításáról stb.?

CsM: Hűha, elég rég elmélkedtem már a számokról, a szövegekről és a mondanivalóról különösen keveset tudok mondani... A zene véleményem szerint beindul az első számmal és jó tempóban dörög végig az egész anyag. A hangzás ízlés kérdése, nekem bejön ez a kicsit száraz, zörgős de durva gitárhang. A keverés arányain lehetett volna finomítgatni, de ez már ilyen lett. Ha jól emlékszem, a Beyond-ból mondta az egyik srác a Fekete Yuk –beli koncert után, hogy csodálkozik, hogyan sikerült a demó hangzását élőben is hozni. Ezt úgy értékeltem, hogy ezek szerint a demó jól szólt. A kaziborítót Incze Ottó montírozta össze, a borító képét egy fotóművész albumából kölcsönöztük. A langyos vízben ejtőző vidám emberek miatt lett a demó neve Flagging Water (Langyos víz). A fénymásolás adta meg a borítónak az akkori időknek megfelelő underground fílinget. Mára szépen megsárgult és kicsit lepergett a festék a hajtogatásoknál.

Szerintem a hazai death metal élet egyik legklasszikusabb felvétele, te ezt hogy látod? Elégedettek voltatok akkoriban a végeredménnyel?

CsM: Zavarba hozol ezzel a „legklasszikusabb” jelzővel, ezt nem tudnám megerősíteni. Ha Te így látod, nagyon örülök neki. Én máig elégedett vagyok az anyaggal, akkori körülményeinkhez képest nagyon jól sikerült. Akkoriban pedig kifejezetten ritkaságszámba ment Magyarországon a hasonló stílusú felvétel, ezért elég hosszú utat bejárt a anyag a death-grind fanzine–eknek köszönhetően. Ha jól emlékszem, még Ausztráliába is postáztunk kazettát.

A ’80-as évek végéig a thrash metal uralta az underground színteret, mely hanyatlásával a death metal került trónra. Szerinted törvényszerű volt ez a váltás? A rajongók durvább, gyorsabb zenékre vágytak?

CsM: Egyértelműen így van. Én magam is kerestem a gyorsaság és a durvaság határait, tehát minden extrém zenét beszereztem. Ezek közül az emészthetőbbeket sokat hallgattam. A thrash metal viszont megmaradt alappillérnek, csak egy ideig kevésbé voltak „divatosak”. Az útkeresés törvényszerű, ez tartja életben a metált. Keveredések más stílusokkal, egyes jellemzők extremitásig való fokozása mind-mind új színeket hozott a zenébe. A Bathory és Venom idejében nem goldoltam volna, hogy a black metal ilyen népszerű lesz. Vagy hogy a thrash-metálból ilyen sok stílus fog kifejlődni. Sokan károgtak a metál haláláról a ’90-es évek közepén, de ahogy a punkok sem haltak ki, a metálosok is fennmaradnak. Amíg van jövője, van hová fejlődnie ennek a zenének, lesznek fiatalok is, akik szeretik. Ameddig pedig közönség van, lesz zenész is, aki ezt csinálja.

Hogyan emlékszel vissza az akkori hazai death metal színtérre? Extreme Deformity, Subject, Slow Fermenting, Eczema, Dissect, Life Discussion…

CsM: Amíg Pesten tanultam (’91-96), sokfelé megfordultam, koncerteken, szórakozóhelyeken, klubokban. Kerestem a jó bulikat, ahol szinte ismeretlen bandák nyomultak.  A koncerteken is cimboráltunk a bandákkal, a Subject énekesével (talán Kámfor?) sok buliban összefutottam, osztottuk egymásnak az észt. Zeneileg valamennyi bandát kedveltem, kedveltük, mert hasonló szándékkal nyomtuk a muzsikát: minél szigorúbban és gyorsabban. Ha valamelyik bandának sikerült egy jó lemezt összehozni, a magam részéről mindig örömmel hallgattam, mert ez valahogy a „death-metal mozgalom” sikere volt.

Minek köszönhette a death metal a ’90-as évek elején a népszerűségét? Miért tudott nagy tömegeket megmozgatni? Hogyan definiálnád a death metal lényegét, fogalmát?

CsM: Hát nagy mögöttes ideológiát nem tudok neked elmondani. A black metallal együtt az élet sötét oldalának rejtelmeit feszegette a death metal, de nem annyira az okkult világot, inkább a hétköznapi durva valóságot, erőszakkal-gyilkolással-vérrel. Némely zenekarok az erőszakot képviselték és éltették, mások meg éppen ez ellen próbáltak felszólalni a zene által. Mi többnyire elítéltük az erőszakot, úgyhogy inkább ellene lázadtunk. Relatív nagy tömegeket a külsőségeivel tudott megmozgatni, a durva képek és szövegek, a brutális zene vonzotta az erőszakot és horrort kedvelő fiatalokat. Szerintem mindannyian ezen keresztül ismertük meg és kedveltük meg a death metalt.

Szerinted itthon mennyire volt népszerű a death metal? Támogatta a média a death metalt?

CsM: A death metal elég népszerű a ’90-es évek közepétől napjainkig, de kevés a nagy áttörés. A death metal a grind zenével együtt egy viszonylag kis szelete a zenei életnek, de azon belül viszont szép számmal találni úttörő stílusú zenekarokat (pl. Nasum vagy Blood Duster). A média nem igazán támogatta és nem is fogja különösebben támogatni a death metalt, mert nem térül meg nekik.

Milyen széles körben terjedt el a „Flagging water”? Számoltatok arra, hogy sikeres lesz?

CsM: Igazság szerint mi személyesen elég kevés visszajelzést kaptunk a hallgatóktól, tehát kitörő sikerről nem tudok neked beszámolni. Többszörös áttételen keresztül kaptunk híreket, hogy rákerültünk egy-két válogatás lemezre külföldön, jókat írtak rólunk death-metal fanzine–ekben. A koncerten láttuk, hogy a srácok szeretik a zenénket és sokan ismerik is.

Milyen kritikákat kaptatok rá? Mennyi fogyott belőle?

CsM: A Flagging Water–t a nagy zenei újságok közepesen értékelték, a Metal Hammer már kezdett benne fantáziát látni, de igazán az underground szakmai fanzine–ek írtak nagyon jókat. Túl sok nem fogyott belőle, szerintem összesen ha 1000 darabot eladtunk.

A fanzine-ektől mennyi támogatást kaptatok? Gyakran adtatok interjúkat?

CsM: Ezt az előbbiekben már kihangsúlyoztam, hogy főként a fanzine–eknek köszönhetjük a nevünk terjesztését. Interjút nem sokat adtunk, többnyire kritikák jelentek meg. Talán 4-5 interjút adtunk a Flagging Water kapcsán, aztán ezt átvették más újságok is. Volt egy külföldi underground körökben gyakra mozgó barátom, ő mutogatta mindig, hogy milyen újságokban jelent meg rólunk cikk.

Ezt követte az „Absurd reality”, ez a demo már egy kicsit visszavett a death metalból igaz?

CsM: Az Absurd reality anyaga nem egyértelműen death metal, sőt talán egyáltalán nem az. Sok új zenekar hatása ért minket és ezek közül sok megoldást ihlettek az új hangzású dolgok. Sokan nehezményezték ezt, de mi ebbe az irányba fordultunk tovább. Nem akartuk ugyanazt a zenét darálni folyamatosan.

Egyetértesz azzal, hogy egy komplexebb irány felé fordultatok? Megpróbáltátok a zenei látókörötöket tágítani?

CsM: A látókörünk magától tágult, mert valamennyiünknek vannak-voltak „kicsapongásai” más zenei stílusokba. A metálon belül abszolút mindent meghallgattunk, de persze mindent nem szerettünk. A más stílusú zenéket is meghallgattuk (klasszikus, pop, rap, népzene), mert mára beigazolódott, lehet durva zenét csellóval is játszani. Ennek köszönhető a dallamos és kiabálós-reppelős ének, a két énekes kipróbálása.

Milyen egyéb hatások érkeztek, szivárogtak be akkoriban?

CsM: A főbb hatások, amik akkoriban jelentkeztek: Cynic, Voivod, Meshuggah, Entombed, Mordred és a Fear Factory újszerű megszólalása; rap-metal és hardcore bandák: Clawfinger, Hard Corps, Senser, Biohazard; ipari zenekarok: Laibach, Godflesh, Klute, Grotus, stb. és különböző dallamosabb vagy más stílusú bandák.

Az „Absurd reality”-t hogyan jellemznéd az első két demóhoz viszonyítva?

CsM: A legrövidebb jellemzést a „kísérletező” jelző adja. Megpróbáltuk, mit lehet kihozni a zenéből némi elektronikai támogatással.

Kielégítette a felvétel az akkori igényeket, elvárásokat? Elégedett vagy a demo hangzásával vagy lehetett volna jobb is?

CsM: A demo elég jól megszólal, köszönhetően annak is, hogy volt időnk szórakozni a hangzással. Az Incze Ottó külön élő öccsénél (Zozi – R.I.P.) Keszthelyen vettük fel a pincében, gyakorlatilag élőben. Nem volt több sávos magnónk, de ahhoz képest jól szól.

Az első demón még Incze Ottó dobos énekelt, a következőn Elek Ottó, azért vettétek be Máté Szabolcsot, hogy Elek Ottó kizárólag a dobolásra koncentrálhasson?

CsM: Máté Szabi mind a dallamos, mind a kiabálós-rappelős-ordítós részeket tudta hozni, míg Elek Ottónak főként a ritmikus szöveges részek mentek jól. Mindig is csodáltam, hogy kétlábdobos pörgős részek alatt bírt még hörögni is. A Szabolcs bevétele a zenekarba újítási céllal is és az Ottó „tehermentesítése” miatt is történt. Nomeg egy bandában nagyon fontos a frontember, mert az énekes-dobost takarja a cucca. De az Absurd reality-n mindketten énekelnek, néha egyszerre kétfélét, ez is egy érdekes hatás pl. a Turn-ben.

Szabolcs milyen metal zenei múlttal rendelkezett?

CsM: Szabolcs eredendően glam-rocker volt, mikor megismertem. Aztán ő is rákapott a húzósabb zenékre, úgyhogy összehaverkodtunk, aztán bevettük a zenekarba.

Az ex-Fen Empty Soul muzsikus Boruzs Attila személyében egy billentyűs is csatlakozott hozzátok, őt miért vettétek be? Tovább akartátok színesíteni a zenei palettátokat?

CsM: Máté Szabolcs is a Fen Empty Soul –ban énekelt korábban, de a zenekar lassan megszűnt létezni. Boruzs Attilát is Szabi révén ismertük meg és nagyon ráérzett, hogy mivel lehet a metálzenét kicsit színesíteni. Nem lett klimpírozás a zenéből, viszont helyenként telíti a hangzást, a samplerek jókor jó helyen dörrentek. Egyértelműen a zenénk színesítése volt a cél.

Egyetértesz azzal, hogy Attila és Szabolcs bevételével tősgyökeresen megváltozott a zenei világotok?

CsM: Igen, ez teljesen igaz. De nem egyik pillanatról a másikra történt mindez, hanem hónapról-hónapra. Ahogy születtek az új számok, mindenki hozzátette a maga ötleteit, amitől az egész mindannyiunk zenéje lett.

Ők is belefolytak a dalszerzésbe?

CsM: Igen, a billentyűdallamokat Attila találta ki, mi legfeljebb kicsit cenzúráztuk. Szabi pedig megkapta a szövegeket és többnyire oda és úgy énekelte fel, ahová ő kitalálta. Ebbe nagyon ritkán szóltunk bele. Magukat a nótákat, de legalábbis az alaptémákat többnyire Incze Ottó hozta, de mindenkinek volt kisebb nagyobb része a számok írásában.

A „Turn” című dallal felkerültetek a „Demonstráció II.” válogatásra, eme lemez után még többen ismerték meg a neveteket? Milyen fogadtatásban részesült a dal?

CsM: Annak idején a kritikákban is kiemelték a dalt, mint újszerű hangzású és hangszerelésű nótát. Hozott biztosan pár új érdeklődőt, rajongót is a lemez, de nagy viszhangja egyébként nem volt, mert a terjesztése emlékeim szerint nem volt túl erős.

Ez volt a szextetté alakult csapat első közös nótája? Volt esetleg más, több dalotok is akkoriban?

CsM: Az első kiadott dal ez volt. Aztán ment párszor a Garázs c. műsorban is némelyik nótánk. Természetesen sok új dalunk volt, mikor-miután hattagúak lettünk, az új tagok további új ötleteket és új dalokat.

Miért a „Turn” került fel a lemezre?

CsM: Ezt a számot csináltuk meg először „párhuzamos” énekkel. Elek Ottó szigorú „reppelése” és Máté Szabi kanyargós dallamai alá szintivel és samplerrel támogatott húzós HC-s alapok kerültek. Szerintem mai füllel is érdekes dal, bár az utóbbi években divatba jöttek a hasonló dalok a nu metal bandáknál.

A death metal fanatikusok hogy fogadták a zeeni módosulást? Nem húzták a szájukat?

CsM: Szerinted...? Hát persze, hogy nem tetszett mindenkinek. De akik ismertek minket és követték a számaink alakulását, azok hamar megszerették az új dalokat.

Stílusotok a modern metál elemeit vonultatta fel, a samplerek, effektek, torzítók, indusztriális beütések (és a lemez két technosabb remixe) egy kísérletező, az egyéni hangzást bátran felvállaló együttest takart, azért ez egy elég bátor és komoly húzás volt részetekről, nem?

CsM: De. Kerestük, hogy mik azok a hangszerek és hangok, amivel a zenét tovább lehet fokozni. Hallgattunk ipari zenéket is, ahol a gitár volt „csak vendégszereplő” és elképzeltük, hogy ez fordítva is jó lehet. Aztán később valamelyik régebbi Obituary lemezen is megjelent pár számban sampleres zaj, amit örömmel hallottunk és az idő igazolta is, hogy ez is egy jó fejlődési irány.

Emlékszel még arra, hogy mikor vonultatok stúdióba felvenni a „Pulse”-t? Mely stúdióban folytak a felvételek?

CsM: Egy nyíregyházi stúdióban vettük fel a dalokat, Túró és Toma hangmesterek segítségével. A stúdió nevére már nem emlékszem pontosan, talán Bassline volt (Ottó, te emlékszel?). Emlékeim szerint ’92 tavaszán vettük fel az anyagot, ott csináltuk meg az alapkeverést és a Yellow stúdió masterelte.

A stúdiómukálatokra hogyan emlékszel vissza?

CsM: Nagyon jó hangulatban voltunk végig, a hangmérnökök pedig kíméletlenül maximalisták voltak. Ha hibáztunk, újrajátszatták a számot. Ha valami nem szólt jól, alakítottunk rajta. Nem kellett sietnünk, és ez nagyon sokat dobott a számokon.

A „Pulse”-ra vadonatúj dalok kerültek fel, nem gondoltatok arra, hogy egy-két régi dalt is feltegyetek rá egy újrafelvett formában?

CsM: Nem gondoltunk rá, mert így is egy csomó új számot lehagytunk róla. De régi számokat is szívesen felvettünk volna 2.0 –s verzióban.

Mivel a lemezt sosem hallottam, így arra kérlek, hogy minden fontos tudnivalót osszál meg velünk a lemezzel kapcsolatban!

CsM: Hát inkább elküldöm neked, hogy ne kelljen magunkat minősítenem. Nekünk természetesen nagyon tetszett és tetszik, és többnyire ezt olvastuk és hallottuk másoktól is. A hangzása és a dalok is abban az időben újszerűen hatottak. Aztán írd ide szerkesztői megjegyzésként a véleményed.

A lemezt a Trottel gondozta, hogyan kerültetek hozzájuk? A szerzői kiadás nem fordult meg a fejetekben?

CsM: A Trottelt emlékeim szerint pesti ismerőseink ajánlották, akik jóban voltak Rupaszov Tamással. A szerzői kiadásra nem volt pénzünk, plusz a Trottelnek már megvoltak a maga kis terjesztői csatornái.

A Trottel annak idején inkább alternatív kiadó volt, igaz?

CsM: Igen, alternatív kiadó volt, és ebben a kategőriában eléggé nyitottak voltak, hogy felvállaljanak egy keményebb bandát is.

Mennyi reklámot, promóciót biztosított nektek a kiadó? Mennyire népszerűsítették a lemezt?

CsM: Eléggé korlátozott lehetőségeik voltak, főként újságokban jelentek meg listáik, ahonnan rendelni lehetett. Nagy reklámot nem tudtak csapni a lemeznek, de pár helyen jelentek meg hirdetések, ahol a mi lemezünket is reklámozták újdonságként.

Mennyi fogyott belőle?

CsM: Amiről mi tudunk, az kb. 1500 db., de már rég nem játzottunk együtt és a Trottel még terjesztette a lemezt, tehát lehet, hogy jóval több.

Megturnéztattáok a korongot? Sikeres koncerteket tudhattatok magatok mögött?

CsM: „Lemezbemutató turné” nem volt, de a lemez kiadása után jó pár koncertet szerveztünk.

Ha már szóba hoztam a bulikat, milyen gyakran léptetek fel élőben? Milyenek voltak a korai, „Flagging water” korabeli koncertjeitek?

CsM: A Flagging Water idejében elég sok koncertünk volt, hívtak minket mindenhová, fesztiválokra és előzenekarnak, vendégzenekarnak. Aztán később nem volt már olyan nagy pörgés, elég nehéz volt koncerteket szervezni, sok hely bezárt ahol korábban játszottunk.

Mikor és miért oszlott fel a zenekar? Elegetek lett belőle, elvesztettétek a zene iránti érdeklődéseteket vagy egyéb okok vezettek a feloszláshoz?

CsM: Egyrészt a kevesebb koncert volt az oka, gyakorlatilag néha az útiköltség sem jött ki, nemhogy a pénz újabb  lemezfelvételre. A zenei ízlésünk is folyamatosan fejlődött közben és néha voltak viták, hogy milyen irányba menjünk tovább. Hiányzott a hajtóerő pl. egy agilis kiadó vagy jó koncertszervező formájában.  Közben én elvégeztem az egyetemet és Németországba mehettem továbbtanulni és dolgozni, ahonnan szinte lehetetlen volt a próba ill. a koncert, tehát én kénytelen voltam bejelenteni, hogy kiszállok. Aztán nélkülem a többiek sem csinálták olyan nagy lendülettel, lassan szétesett a banda.

Elek Ottó egy idei megfordult a Tankcsapdában, a többiek mivel kezdtek el foglalkozni a zenekar feloszlása után? Kapcsolatban maradtak a zenével?

CsM: Elek Ottó a Tankcsapda után abbahagyta a zenélést, talán a dobcuccát is eladta. A zenével mindannyian kapcsolatban maradtunk, de aktívan nem zenélünk. Incze Ottó szerez még zenéket vendégzenészek közreműködésével, a Szigeten is felléptek 2004 –ben talán. De ezek már más stílusú, elszállós zenék, nagyon változatos hangszereléssel.

Követted, követed a metal (undeground) színtéren történő eseményeket, fejleményeket? Manapság még megmozgat a death metal illetve úgy összességében a metal zene?

CsM: Nem vagyok naprakész, de sok új zenekart ismerek. A death metalban is igazolódott, hogy a jó zenék évek múlva is jók, illetve az, hogy a death metal kategóriába sok minden belefér. Nagyon bejönnek az olyan zenék, mint a Nasum, Meshuggah, Blood Duster, Dying Fetus vagy Pig Destroyer, akik letisztult zenét játszanak ás néha más stílusokat is visznek bele.

Szerinted manapság létezik-e itthon death metal színtér? Mennyit változott a stílus helyzete itthon illetve külföldön a ’90-es évek elejéhez képest, amikor a death metal uralta az undergroundot?

CsM: Továbbra is él itthon a death metal, és vannak nagyon jó fiatal bandák is. A stílus helyzetét nem ismerem, feltételezem, még mindig rétegzene, ezért csak kisebb klubokban vannak a bulik, ritka a nagy fesztivál. Viszont nincsenek már olyan szigorú műfaji korlátok, ezért nagyon sok banda játszik „seath metálos” de mégsem egyértelműen csak death metál zenét. Így biztosan többen be is tudják fogadni a zenét.

Miki, köszönöm szépen a beszélgetést, minden jót, sok szerencsét kívánok neked. Kérlek fejezd be az interjút, úgy, ahogy te szeretnéd.

CsM: Én is köszönöm az interjút és a gondosan összeállított kérdéseket a többiek nevében is, befejezésképpen pedig mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa meg a felvételeinket. Hiszen azért vettük fel őket.

Onslaught Thrasher (2008)