(A "Tátrai MSE 1." menüpontban található interjú folytatása)

Egyetértesz azzal, hogy számról-számra fejlődtél?

Úgy gondolom, igen.

A recenzióidat, kritikáidat, hogyan értékeled mai szemmel?

Egyiken sem változtatnék utólag. Akkoriban sem rejtettem véka alá a véleményemet, ha valami nem tetszett. Ezért is adtam a kritikarovatnak a Severe Sentences azaz Szigorú Ítéletek címet. Semmi jópofizás, semmi nyalizás. Ami tré, az tré, s amit agyondicsértem, az valóban megérdemelte. Az ismertetőket viszont nem eresztettem túl hosszúra, mivel sok anyagról akartam írni 1-1 számban. Talán ennyi defektje volt a dolognak.

Milyen hosszú volt egy-egy interjúd?

Átlagos méretűek voltak. de pl. az angol Esoteric énekesének "szájmenése" volt, így a vele készült inti kissé elnyúlt. Akadtak olyan intik is, melyek esetében hosszabb válaszokra számítottam, pl. Immortal. Tök hamar írt a tag (Abbath), de marhára távirati stílusban. Meg mintha Taneli Jarva (ex-Sentenced/ Impaled Nazarene) is fogalmazásgátlót vett volna be a vele készített első interjú előtt.

Mivel ekkor már a ’90-es évek elejét, közepét írtuk, szerinted mennyit fejlődött a hazai fanzine színtér a ’80-as évekhez képest?

Megjelentek a számítógéppel készült, nyomtatott 'zine-ek is. Eszméletlen sok fanzine működött akkoriban, jók-rosszak egyaránt. Tulajdonképpen a '90-es évek eleje-közepe volt a hazai fanzine-ek fénykora, ha lehet ilyet mondani. Már sosem tér vissza...

Mely fanzine-ek bukkantak fel akkoriban? Tartottad a kapcsolatot az újonnan felbukkant fanzine-ek szerkesztőivel?

Thunder 'N' Grind, Underground, Seaside, Death Trap, Catoblepas, Fester, Transylvanian Damnation, Freezing Flames, Stygian Shadows, Lamentation... Basszus, fel se tudom sorolni, haha! A legtöbb szerkesztővel fel is vettem a kapcsolatot, vagy ők velem, és évekig ment a levelezgetés, esetleg telefonon trécselés vagy személyes találkozgatások.

A ’90-es évek közepén megjelent grunge illetve pop/punk szerinted betette a kaput az igazi metal zenének? Megrázta az underground mozgalmat?

Akkoriban nem igazán csíptem a „középutas” zenéket, totál az extrém cuccok felé fordultam. Hát igen, elég nagy divat volt a grunge és a pop-punk, bár a grunge-ban több őszinteséget lehetett felfedezni. (pl.: Alice In Chains). Az idétlen és unalmas zenéjű, de a punk dolgokat erőltető bandákat sajna elég széleskörűen beszopta a nép, a bandák meg jó üzletet csináltak ebből. Viszont a metalnak igazából nem vágtak oda, mert ezek mind külön műfajok voltak s attól még színtiszta metal hordák is léteztek. Csak ugye a fent említett zenéket tolta az arcunkba a média…

A magyar nyelvű lapokat hogyan jellemeznéd az angol nyelvűekhez viszonyítva?

Az angol Stiff And Coldok a magyar számok alapján készültek s velük párhuzamosan. Tehát nem voltak hatalmas eltérések, esetleg több kritika vagy cikk került az angol verziókba, vagy néhol más grafikák/képek/szórólapok. Igyekeztem, hogy a magyarok se maradjanak le semmiről.

Ami az interjúkat illeti, milyen szempontok szerint választottad ki az interjú alanyokat?

Az általam már ismert és kedvelt zenekaroknál természetesen a kiemelkedő zene döntött. Az „ismeretlenek” esetében pedig egy olyan módszerem volt, hogy a tonnányi hozzám érkező szórólapot böngészgettem és amelyik külsőleg tetszett illetve a rajta szereplő duma is értelmes és intelligens vagy érdekes volt, az a banda lett levadászva. Persze néha mellényúltam, de szerencsére ez nem volt jellemző. Például a Theatre Of Tragedyt is így „fedeztem fel” még a demós korszakukban. Na jó, náluk a magyar „Rohonyi” név is kíváncsivá tett, ami a szórólapjukon szerepelt a címüknél… Esetleg más fanzine-ekből is választottam interjúalanyt, de leginkább olyat, aki még nem lett szétinterjúzva magyar ’zine-ekben. Mert ugye ilyen jelenség is volt.

Hogyan oszlott meg a külföldi illetve a magyar zenekarokkal készített interjúk aránya?

Kezdetben szinte csak külföldi interjúkat nyomattam, amíg fel nem bukkant olyan figyelemreméltó zenekar, mint pl. a Sear Bliss. De ezután sem vittem túlzásba a magyar bandákat, mert valami plusz érdekesség mindig hiányzott belőlük számomra. A közepességet meg sose szerettem. Az 1. Stroke idején viszont sok-sok remek magyar banda működött.

Telefonon készítetted az interjúkat vagy levelezés útján? Direkt léptél kapcsolatba a zenekarokkal vagy a kiadó is segített interjúkat leszervezni?

Telefonon sosem készítettem interjút, csak levélben vagy élőben. Direkt léptem kapcsolatba az alanyokkal, bár néha kiadói segítség is bejátszott, pl. a svéd Cold Meat Industry-é vagy az amcsi Necropolis Records-é. A direkt kapcsolat híve voltam, mivel nem jött be, ha még „száz” emberen kellett keresztülmennie valaminek, mire célba ért. Ez külön tökölés és időhúzás.

Mely interjúidra vagy manapság is büszke?

Eddigi összes interjúmat tekintve: Faust (Emperor), Theatre Of Tragedy, Sigh (Japán), Rise (a magyar Lendvay István USA-beli zenekara), Ken Owen (Carcass), Taneli Jarva (Sentenced), Vanessa Warwick (Headbangers’ Ball), Henke Forss (Dawn, Division 187, Retaliation), Immortal (bár mint mondtam, elég szűkszavú…), Enslaved (élő inti Bécsben), Cannibal Corpse (élő inti a budapesti Fekete Lyuknál, 1993-ban Alex Websterrel), Nuclear Death (USA), Stephen ’O’ Malley (Descent Magazine)… Atyaég, sok intire büszke vagyok, még sorolhatnám ezeket is! Necromantia, Mortiis, Atrocity stb… A felsoroltak mindegyikét baromira kedveltem eleve, így már csak megkoronáztam rajongásomat az interjúkkal. Az ismeretlenebb, igazi underground zenekarok interjúira meg azért vagyok büszke, mert általában érdekesre sikerültek s ezáltal sokan írtak nekik Magyarországról.

Volt-e olyan interjú, amely valamilyen oknál fogva nem valósult meg? Volt-e olyan interjú ami álmaid ne továbbját jelentette (volna)?

A leggyakoribb ok az volt, hogy egyszerűen nem válaszolt a zenekar. Például az 1. Stiff And Coldba Gorefest interjút is terveztem vagy később egy Mika Luttinen (Impaled Nazarene) intit is, de írtam pl. a Samaelnek, Moonspellnek is. Huh, álmaim netovábbja?!? Talán egy Quorthon (R.I.P.) interjú lett volna… Írtam neki, de eleve nem fűztem nagy reményeket a dologhoz… Az Emperoros Ihsahn-nal vagy akár a Carcass-os Jeff Walkerrel is „trécseltem” volna, de tőlük sem jött válasz. Ha belegondolok, az „álominterjúkhoz” is írhatnék még egy halom nevet…

A Stiff and Cold pályafutását hogyan értékeled? Milyen szerepet töltött be a hazai undergroundban?

Kb. a 3. számnál kezdtem igazán érezni, hogy mennyire kedvelik a ’zine-t, ekkorra már teljesen elhalmoztak pozitív és érdeklődő levelekkel, és ez is rengeteg energiát adott a további számokhoz. Úgy éreztem tényleg valami fontosat nyújtok az undergroundereknek illetve a zenekaroknak. Mindig örömmel dolgoztam 1-1 számon s alig vártam a véleményeket, miután rászabadítottam a példányokat a világra, hehe. Számos banda juttatta el hozzám anyagait, ami nekem azt jelentette, hogy megbíznak bennem és számít a véleményem. A ’zine megszűnésekor sokan szerették volna, ha folytatom, de addigra „valami megváltozott”.

A fanzine szerkesztés által sok barátra tettél szert? Mit jelent számodra a barátság fogalma?

Igen, nagyon sokra. Imádtam velük találkozni koncerteken, jókat dumálni, bohóckodni. A barátság számomra nagyon fontos dolog. Legnagyobb barátaimnak mindig azokat tartottam, akik kerestek engem, érdeklődtek hogylétem felől, segítettek, ha netán szükség volt rá és sosem akartak kihasználni. Na meg a nézetük is egyezett az enyémmel és bármiről szabadon tudtam velük beszélgetni. Sajna manapság nincs túl sok igazi barátom, eléggé eltűnt mindenki az élet útvesztőjében, újakkal meg mostanában nem kötöttem olyan vérbeli „világraszóló” barátságot. Viszont rohadt sok haverom van és ez is valami.

Szerinted mely fanzine-ek emelkedtek ki idehaza az akkori mezőnyből?

Thunder ’N’Grind, Stroke, Freezing Flames, Stygian Shadows, Dark Flowers (az angol nyelvű), ilyenek…

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy megszünteted a Stiff and Coldot?

1995-’96 körül hoztam a döntést. Akkor már nagyon bevágódott az internet és a számítógépes szerkesztés, ami ellehetetlenítette a S.A.C. életben maradását. Mindig a levélinterjúk híve voltam és akkoriban e-mail cím vagy számítógép nélkül már szinte egy senki voltál a külföldiek számára. Utáltam is a netet, haha. Most se esek hanyatt tőle örömömben, de azért már megszoktam. Szóval ezek alapkövetelményekké váltak, nekem meg ez eléggé unszimpatikus volt és személytelen. Hiába akartam volna underground fanzine-t, ami ugyebár nem feltétlenül „könyv minőségű”, rájöttem, hogy az elvek már nem számítanak annyira. Mindenki ráfeküdt a profi kivitelezésre. Végülis még időben kezdtem el csinálni a ’zine-t, így nem panaszkodom, maradt valami utánam, haha.

Gondolom arra büszke vagy, hogy kilenc számot ért meg a lap, ezt nem sok akkori fanzine mondhatja el magáról.

Sajna nem 9 totál különböző számot jelent ez, mint mondtam, inkább ötöt meg esetleg plusz 1-ben össze lehet foglalni a plusz interjúkat/cikkeket, amelyek a magyar számokban nem jelentek meg. De azért így se volt kis meló.

Elsősorban black metalra szakosodtál, szerinted minek volt köszönhető a ’90-es évek elején, Norvégiában bekövetkezett black metal robbanás? Norvégia lett a stílus melegágya?

Sokan úgy tartják, hogy a nagy robbanást Euronymous meggyilkolása váltotta ki. Addig is létezett ott jónéhány black horda, de totál underground szinten. Aztán hirtelen sokkal népszerűbbé váltak, pl. ugyebár a Mayhem is, holott ők már működtek egy jó ideje. A sok-sok rendőrségi ügy, gyilkosságok, gyújtogatások, fosztogatások hatalmas nyilvánosságot kaptak, még a Music Televisionben is ment a téma. Számomra azonban mindenképpen fontos, hogy a legtöbb norvég banda kiemelkedő zenét is produkált a balhék mellett, tehát nem szar demókat/lemezeket nyomtak a képünkbe, röhögve azon, hogy „na most jól meglovagoljuk a hullámot, egyétek meg ezt is”!

Önálló stílussal rendelkeztek ezek a bandák vagy egymást másolták?

Szerintem önálló stílusuk volt! Máshogy szólt az Emperor, a Burzum, az Immortal, a Carpathian Forest, a Dodheimsgard, a Darkthrone, a Mysticum, az Ulver, a Satyricon… Hű, de sok volt még! Előfordultak egymáshoz hasonló hangzású bandák is, de ez nem volt olyan gáz. Tiszteltem a norvég zenekarokat fenomenális komponálási tehetségük miatt.

Mi a véleményed az Inner Circle elhíresült tetteiről illetve Euronymus meggyilkolásáról?

Akkor kb.17 éves lehettem, amikor ezek a dolgok mentek. Bevallom férfiasan, nekem tetszettek a viking múltjukkal kapcsolatos cselekedeteik… Meg talán az is, hogy kivetették maguk közül a hiteltelen zenekarokat. Euronymous meggyilkolásáról régebben mondogattam véleményt, de aztán arra jutottam, hogy mivel én nem ismerem/-tem személyesen se Euronymoust, se az őt kivégző Varg Vikernest, csak nagyon keveset tudhatok az ő viszonyukról. Így nem fogok dühtől fröcsögve ítélkezni, mint sokan mások. Egy gyilkosságnak általában nyomós okai vannak, ezért nem dumálok inkább.

Szerinted melyek a fanzine készítés legfőbb szabályai, kritériumai, alapvető céljai? Fontosak-e az olyan fogalmak, mint a zene iránti alázat, elkötelezettség, fanatizmus, őszinteség stb.?

Ez mind-mind fontos! Aztán nem árt ismerni pár tonnányi bandát, tisztában lenni a műfajokkal és sajátosságaikkal, nehogy hülyeséget írjon az ember. Egyébként fanzine-t készíteni szerintem csak fanatizmus által lehet, hisz’ sok meló van vele és nem profitra megy a dolog. A kivitelezésre elvileg nem vonatkoznak szabályok, de ugyebár manapság már kiröhögnék a gépelt, „régi típusú” fanzine-eket…

A pózerek, a trendlovaglok hamar elhullanak, igaz?

Igen, aránylag hamar. Amíg a középpontban van 1-1 műfaj, addig szeretik, imádják, aztán pá. Meg én azt se bírom, ha valaki totál megtagadja a múltját, miután már családja lett meg ilyesmi. Ha valaki igazán rajong valamiért, semmi nem ölheti ki belőle a szenvedélyt!

Mi történt azokkal az interjúiddal, recenzióiddal, amelyek nem kerültek publikálásra, mivel megszűnt a fanzine?

A Rise interjúm egy debreceni kis fanzine-szerűségben jelent meg, a többi cikkel meg már nem tudtam mit kezdeni…

Egy ideig részt vettél a Shockban is, erről a periódusról mit kell tudnunk?

A Shockban nem tudtam igazi kedvem szerint kibontakozni, mivel nem épp’ underground újság volt, inkább az ismertebb hazai és külföldi bandák szerepeltetése volt a cél. De azért becsempésztem underground cuccokat is a lapba, és a Shockban való közreműködést is élveztem egy darabig. Eleinte hárman készítettük : Bakó Csaba, Valentin Szilvia és én. Később egyre jobban bővült a stáb, aminek én egyáltalán nem örültem, hisz’ volt, hogy pont az én cikkeim maradtak ki. Nekem max.3-4 ember az ideális a közös munkához, ennél több már könnyen káoszhoz és mellőzéshez vezethet.

Aztán csatlakoztál volna az Aegishez is, igaz?

Csatlakoztam is, mégpedig a 3. szám előtt. Az Aegis is okés újság volt. Mondjuk szar laphoz nem is csatlakoztam volna… (Egyébként volt olyan is, akinek csípte a szemét, hogy én „szabadon szárnyalgatok” a ’zine-ek között, jövök-megyek.) Még a Shock előtti időkben is történt pár számomra fontos dolog. Kicsit besegítettem a Dark Flowers ’zine-nél illetve a Pfalzgráf Zsolt által alapított Freezing Flames Fanzine-hez szálltam be. Hát az nagyon komoly újság volt! A 2. és 3. számhoz készítettem interjúkat+1 valag kritikát írtam meg. Angolul készült és nagyon jó volt az együttműködés. A maximalizmus durván bejátszott. Zsolt tökéletes kivitelezést biztosított a lapnak, a 3. számtól még nekem is elállt a lélegzetem… Asszem ez volt a fanzine-es pályafutásom egyik csúcspontja.

Manapság milyen szerepet töltenek be a nyomtatott fanzine-ek az undergroundban? Lelkesedsz még a fanzine-ek iránt? Követed a hazai illetve nemzetközi fanzine színteret?

Elvileg ugyanazt a szerepet töltik be. Még mindig segítenek a bandák népszerűsítésében. Be kell, hogy valljam, elég kevés fanzine-t olvasok mostanában, de ha kezembe akad 1-1 példány, érdeklődéssel tanulmányozom. Nem mondanám, hogy követem a jelenlegi fanzine színteret, számomra sajna mintha véget ért volna az „izgalmas korszak”…

Rengeteg, egykoron nyomtatott úton megjelent fanzine manapság az interneten érhető el, tehát webzine-né alakult, ennek mi az oka? Mik a különbségek a fanzine-ek és a webzine-ek között?

A webzine készítése sokkal olcsóbb és egyszerűbb is, valamint sokkal több emberhez elér. Viszont én mindig a „kézzelfogható” fanzine-ek mellett álltam. A webzine nekem egy baromi rideg, gépi infohalmaz. Tipikus XXI. századi olvasnivaló…

Gyakran olvasol webzine-eket? Melyek tetszenek?

A fenti okok miatt nem sűrűn. Olyannyira nem, hogy még csak neveket sem tudok említeni.

A neved néha-néha felbukkan a Hammerworldben egy-egy koncertbeszámoló kapcsán, nem gondoltál még arra, hoy külsősként helyezkedjél el a stábnál?

Dehogynem. Kb. tíz évvel ezelőtt is kerestek külsősöket s akkor jelentkeztem is náluk, megdobtam őket pár interjúmmal, kritikámmal, de válasz nem jött. Aztán már nem erőltettem. Néha küldök még koncertbeszámolókat s ennyi.

A Hammerworld hazai monopol helyzetéről mit gondolsz?

Akármennyire monopol is a helyzetük, azért azt díjazom, hogy már százezer éve csinálják az újságot. A 80-as/90-es évek beli számaikat kedveltem igazán, akkoriban még a fanatizmust láttam náluk az üzleti dolgok helyett. Manapság már totál a pénz uralja az emberek agytekervényeit és így gyakran más feelingű a végeredmény.

Nem sajnáltad annak idején, hogy megszűnt a Stiff and Cold? Nem akartad egy kis idő elteltével újraindítani vagy létrehozni egy webes felületet?

De bizony sajnáltam, csak már elfogyott az energiám és a lelkesedésem is ahhoz, hogy tök egyedül összehozzak további számokat. 2000 környékén viszont ismét „megőrültem” és belevágtam egy 6. Stiff And Coldba, ami számítógéppel készült volna… Aztán újra alábbhagyott majd meg is szűnt a lelkesedésem, miután nem válaszoltak a kiválasztott zenekarok, meg a nyomdai variáláshoz se volt kedvem… Webes felületet eszem ágában sem volt létrehozni, haha.

Ami a mi kezdeményezésünket illeti, kizárólag a ’80-as években illetve a ’90-es évek legelején működött zenekaroknak, fanzine-eknek állítunk emléket, mennyire tetszik neked weblapunk?

Ez egy irtó kellemes kezdeményezés, mostanában én is sokat nosztalgiázom. Ez a Metal legendák dolog totál szimpatikus és figyelemmel fogom kísérni az interjúkat ezentúl. Nekem az a korszak jelentette a legtöbbet.

Lehet, hogy hülyén fogalmazom meg a kérdést, de szerinted van-e neved a hazai undergroundban? A hazai underground elismert személyisége vagy?

Eltelt már egy kis idő az utolsó ’zine-beli szerkesztősködésem óta, de a mai napig vannak olyan undergrounder arcok, akik emlékeznek rám s ez jólesik. A jelenlegi, újabb underground „generáció” szerintem nem igazán hallott rólam és a fanzine-jeimről. A velem közel egykorúak ismernek és elismernek. Számomra megtisztelő volt az is, amikor egy eléggé nagyszabású nyíregyi rockzenei tehetségkutató zsűritagja lehettem 1999-ben.

Végezetül sorold fel kérlek minden idők 10 legklasszikusabb metal lemezét és miért ezeket választottad?

W.A.S.P.: I., Slayer: Reign In Blood, Kreator: Pleasure To Kill, Bathory: Blood Fire Death, Paradise Lost: Icon, Entombed: Left Hand Path, Death: Scream Bloody Gore, Emperor: In The Nightside Eclipse, Metallica: Kill ’em All, Therion: Theli. Azért pont ezeket írtam, mert amellett, hogy én is szénné hallgattam őket, az egész metal színtérben mérföldköveknek számítanak. (Például a W.A.S.P. albumait manapság is bármikor nyomatom, extrém zenék szeretete ide vagy oda). Olyan egyéb cuccokat is említhetnék, mint az S.D.I. „Sign Of The Wicked”-je vagy akár az ős-Mötley Crüe „Shout At The Devil” lemeze. Na most biztos köpködnek páran, hehe. Ha 50-et kellene felsorolnom, könnyebben menne.

MSE, köszi a válaszokat, részemről a megtiszteltetés, hogy létrejöhetett ez a beszélgetés. Kérlek utolsó gondolataidat oszd meg velünk…

Én is nagyon köszönöm a lehetőséget. Örülök, hogy bekerülhettem ebbe a rovatotokba. Remélem az interjúid által majd minél többen kezdenek el kutakodni a múltban!

Onslaught Thrasher (2007)