Szerintem sok rajongót megoszt a Hammerworld magazin tevékenysége, egy dolog azonban vitathatatlan: ha annak idején nem lett volna a Metallica Hungarica, akkor valószínűleg ma nem lenne metal színtér itthon vagy legalábbis nem ebben a formában. Nemcsak Magyarország, hanem Közép Kelet Európa legelső fanzine-je volt a Metallica Hungarica és ha belegondolunk abba, milyen volt az akkori politikai helyzet, kész csoda, hogy létrejött. Megkockáztatom, nélkülük nem jött volna létre annyi fanzine a '80-as évek közepén/végén, mint amennyi volt. A magam részéről csak elismeréssel tudok szólni a két lelkes szerkesztőről, Cselőtei Lászlóról és Lénárd Lászlóról és eme interjú kertén belül Lénárd László válaszolt a kérdéseimre.

Laci, kezdjük a legelején, mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a metal/rock zenével? Mennyi idős voltál akkoriban?

13 évesen kezdtem felfigyelni arra, hogy vannak kemény riffekkel operáló csapatok, nem csak sláger és popzene létezik. Először rádióból vettem fel zenéket – Sabbath, Bad Company, KISS, Zep, Heep, Purple – aztán haveroktól, sulitársaktól, majd egy Piramis bulival beindult a koncertekre járás is. Akkortájt egy-másfél évig inkább csak magyar bandákat hallgattam – Rice, HBB, Mobil, Edda, Piramis stb. – aztán rákattantam az AC/DC-re, majd jött a többi: Priest, Maiden, Ramones, Motörhead, Sex Pistols stb.

Mi fogott meg a zenében?

Először a gitárhangzás, a nagy riffek, a feszes, húzós tempó, aztán a magyar bandáknál az, hogy Hazugország közepén igazságot szóltak. Minden koncert olyan volt, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Aztán jött másnap a suli meg a sok hazugság, és várhattam a következő koncertig.

Csak rajongóként hallgattad vagy esetleg zenélni is megpróbáltál? Értem ezalatt, hogy játszottál-e, játszol-e valamilyen hangszeren?

Két osztálytársam is dobolni akart, ezért aztán én is, béreltünk is cájgot közösen, de nálunk a lakásban nem lehetett felállítani, csak az egyik srác szülei voltak ilyen toleránsak! Úgyhogy a nappalijuk közepén hónapokon át állt egy dobcucc, azt csépeltük a szomszédok nagy örömére. A másik két srác aztán komolyan is dobolt, egyikük az After Cryingban is játszott, a másik viszont külföldre menekült utóbb.

Kik voltak kezdetben a fő kedvenceid, hatásaid?

Akiket említettem. A magyar bandák után az AC/DC kapott el igazán, aztán a Maiden, de igyekeztem minden lehetséges rock/metal anyagot begyűjteni, ami 1981 táján néminemű nehézségekbe ütközött…

Szüleidnek mennyire tetszett az általad favorizált zene? Előfordult-e, hogy egyszerűen csak zajnak titulálták?

Nem nagyon értették az egészet, de elviselték, sőt, még arra is képesek voltak 1984-ben, hogy egy osztrák Maiden bulira elvigyenek, és ott sátorozzanak a részeg rockerek közt! Azt hitték, ki fogom nőni és normális ember leszek…

Mikor kezdted el gyűjteni a hanghordozókat? Hogyan lehetett hozzájutni heavy metal anyagokhoz akkoriban Magyarországon?

Fanatikusan tudok gyűjteni dolgokat, könyveket, újságokat, így aztán a zenékre is ráálltam. Pesten az FHM-ban volt vasárnaponként hobby klub, ott standolt néhány arc, akik később boltot is nyitottak. Tőlük lehetett kinti újságokat (Bravo és társai persze, mert német Hammer ekkor még nem létezett, ha véletlenül egy-egy Kerrang! beesett, igyekeztem megvenni, bármilyen áron) meg egy-két lemezt beszerezni. Aztán a Múzeum körúton is lehetett ritkaságokhoz jutni, utcai nepperektől (akikből szintén boltos lett később), valamint az Ecseri úti piacon. Az első magán lemezboltok megjelenése könnyített a helyzeten, de még akkoriban is gyakran előfordult, hogy kamionosoknak, külföldre utazó fotósoknak, MTI-s arcoknak adtunk listákat a számunkra megvásárolandó lemezekről. Ők így egészítették ki a napidíjukat, mi meg hozzájutottunk csemegékhez.

Minthogy a ’70-es évek végén/’80-as évek elején itthon tudatosan nyomták el a rock zenét, a színtér úgymond underground szinten mozgott, miért nem engedtek több teret a rock/metal muzsikának itthon? Lett volna rá potenciális igény szerinted?

Összetett kérdés. Először is félt a hatalom, ezért irányítani akarták a magyar bandákat. Hol sikerrel, hol nem. A pop/rockzenét KISZ fennhatóság alá helyezték, és ugyan mindig próbálkoztak sajtós arcok azzal, hogy megteremtsenek valamilyen hazai pop/rocklapot, ezt a KISZ-führerek nem nézték jó szemmel. Hamvába is holt minden próbálkozás. De a Led Zep film ment a moziban, később az AC/DC is, és ezek komoly reklámot jelentettek a keményebb zenéknek.

Hogyan és mikor sikerült kialakítanod kapcsolatokat külföldi fémhívőkkel? Rendszeres levelezést folytattál velük?

Igen. A nagy nehezen beszerzett kinti újságokból – Kerrang!, Metal Forces, Enfer, Metal Attack stb. – kiszedegettem rajongók címeit, és velük csereberéltem zenéket, képeket, jelvényeket. A másfél éves katonaság sajnos nem kedvezett ennek a szenvedélyemnek, sok kapcsolat meg is szakadt akkor.

A ’80-as években virágkorát élte a kazetta csere-bere, kérlek beszéljél nekünk erről az időről! A mai fiataloknak, főleg az internet korában, felfoghatatlan ez a dolog, nem?

Küldözgettük egymásnak az aktuális kedvenceink listáját, aztán ha valami sosem hallott név felkeltette az érdeklődésemet, ajánlottam cserébe valamit. Ma ez könnyebben megy nyilván, net, letöltés stb., de akkor volt kábé 120-150 érdekes csapat a világon, és nem sok-sok ezer mint most. Minden új névre pattantunk, nekünk az ő zenéjüket is hallanunk kellett! Mellesleg iszonyatosan irigyeltem a komoly tapetradereket, akiknek nemcsak demók és lemezek, de egy rakás kalóz koncertfelvételük is volt mindenféle csapattól. Én örültem, ha a számomra fontos lemezek zömét sikerült begyűjtenem, persze kazettára véve.

Mikor és hogyan pattant ki a fejedből, hogy metal lapot/fanzine-t hozzál létre? Mely lapok szolgáltatták a példát és azokhoz hogyan jutottál hozzá?

Cselővel egy gimibe jártunk, és hála az égnek a katonaidőnk alatt sem szakadt meg a kapcsolatunk. Amikor mindketten újra szabadok lettünk - 1986 nyár vége – elkezdtünk filózni, mit lehetne kezdeni ezzel a mániával. Cselőék zenekara az egri fősuli miatt biztosan nem ment tovább, de ambíció volt. Gondolkodtunk rocksörözőben, egy csomó ilyen jellegű dologban, de az újság is nagyon vonzónak tűnt. Addigra már volt jó pár kinti fanzine-es ismerős, svéd, német, angol, francia, amerikai arcok, kértünk tőlük tanácsokat és belevágtunk. A legkomolyabb hatással egy brit fanzine/magazin volt ránk, a Metal Forces, mert a glam/sleaze undergroundtól a punk/HC-ig mindenről írtak, és szenvedéllyel.

Szerkesztőtársadnak Cselőtei Lászlót nyerted meg magadnak, vele mikor és hogyan ismerkedtél meg? Könnyű volt rábírni Cselőt, hogy együtt szerkesszetek egy lapot?

Cselőt a gimiben ismertem meg, a Judas Priest gyűjteményem kapcsán ismerkedtünk meg. Ambiciózus szervező arc, őt aztán igazán nem kellett rábírnom semmire, mindig töri a fejét új ötleteken. Ő is újságmániákus volt, ráadásul rajzolni is nagyon szeretett, kinti fanzine-ekben is jelentek meg rajzai. Szerettük volna hivatalosan csinálni, de engedélyt nem kaphattunk a lapra, így aztán feketén nyomtuk, alkalmanként pálinkában fizetve a nyomdai gépmesternek…

Már a kezdet kezdetén is a dallamosabb irányhoz vonzódott Cselő?

“Én Sabbath, Dio, Priest, Maiden, Manowar stb. rajongóként ismertem meg, de tény, hogy a melodikusabb vonal áll közelebb hozzá. Ma is inkább azokat a bandákat favorizálja, ahol hagyományos ének (is) van. A kettőnk közti különbség talán úgy fogható meg legtalálóbban, hogy én az Ozzys Sabbathot bírom jobban, ő a Dio-félét.”

1986-ban létrejött a Metallica Hungarica, amely nemcsak Magyarország, hanem Közép Kelet Európa legelső nyomtatott fanzine-je volt, mellyel egyfajta forradalmat indítottatok el itthon, gombamódra kezdtek el szaporodni a metal együttesek is, hogyan emlékszel vissza az MH indulására? Egyetértesz azzal, hogy zárt kapukat nyitottatok ki a metal zenekarok előtt?

Metal zenekarok voltak az újság elindulása előtt is, és ha nincs MH, akkor is lettek volna még újabbak. De az biztos, hogy nagy újdonság volt a lap megjelenése, ilyen bandákról magyarul nem lehetett korábban olvasni. Még a harmadik/negyedik szám táján is jöttek oda arcok nagy kerek szemekkel, hogy úristen, ilyen van Magyarországon! Mivel az újságosnál nem lehetett kapni, csak spéci boltokban vagy egyes bulikon, kellett idő, amíg eljutott a hírünk minden rockerhez.

Végigvehetnénk esetleg az egyes számokat tartalmilag és küllemileg egyaránt? Hogyan, mennyi idő alatt állt össze egy-egy lap tartalma, hogyan történt az előállítás, terjesztés stb.?

Szerintem ez baromi unalmas lenne. Az első két szám fekete/fehér volt, az elsőt ráadásul nem is helyes méretben nyomták ki. A második már közelített az elképzeléseinkhez, aztán a siker nyomán jött a színes címlap, a vastagodás satöbbi. Igyekeztünk új magyar bandákat bemutatni, friss lemezekről írni, kinti csapatokkal is interjúzni. Nagyjából a mai Hammer is azon az alapon működik, ahogy annak idején a Metallica Hungarica.

Azokban az időkben kielégítette a rajongók igényét?

Mivel nem volt más, elég könnyű dolgunk volt, azt kell mondjam. Persze sokan kezdtek irigykedni, pletykákat terjeszteni, fikázták a tartalmat, a benne levő bandákat. De a nagy többség hálás volt, hogy végre valami történik itthon is metal vonalon.

Egyetértesz azzal, hogy számról-számra fejlődtetek?

Abszolút, bár az első utcai terjesztésű Metallica Hungarica, ami egyben az utolsó is volt ezen a néven, nem sikerült igazán jól. Azt már egy nagyobb kiadó gondozta, és az elképzeléseink javarésze megbukott. Kiherélt cikkek, túl nagy képek, tartalom fele ment a levesbe stb. Akkor elfogadható kompromisszumnak tűnt, utólag sajnálom.

Külföldre terjesztettétek-e a lapot? Érkezett-e külföldi megrendelés az MH-ra?

Csak haveroknak, ismerősöknek, zenekaroknak küldtünk belőle. Minek is küldtünk volna, magyarul volt… Szlovákiában volt pár lelkes terjesztőnk, sajnos Erdély felé ezt nem lehetett akkor megoldani. Szerepeltünk pár komolyabb lapban - MegaMetal Kerrang!, Metal Forces, Mercyful Fate newsletter – és ezen cikkek hatására rengeteg új kapcsolat is született, de kinti terjesztésnek semmi értelme nem lett volna. Még itthon is folyamatosan gondban voltunk a következő szám kinyomtatásával, terjesztésével.

Hogyan vettétek fel akkoriban a kapcsolatot a lemez kiadókkal, a zenekarokkal? Gyakran kaptatok promóciós csomagokat?

Egyszerűen írtunk, ahova lehetett, és vártuk a csodát, azaz hogy a postán ne lopják el a nekünk érkező kazettákat, lemezeket. Egy idő után már az akkor még kisebb metal kiadók is kezdték komolyan venni a lapot, főleg miután már látszott, hogy közeledik az idő, amikor itt is szabadon lehet majd adni a lemezeket, lesz hivatalos forgalmazás.

Volt-e olyan kiadó, banda esetleg, amely nem kért a veletek való együttműködésből?

Biztos voltak akik nem válaszoltak levelekre, de konkrét elutasítás nem volt.

A korai MH-kban olvasható külföldi interjúk pl. Infernal Majesty levelezés útján történtek vagy esetleg más, külföldi fanzine-ekből vettétek át? Készítettetek telefon interjúkat külföldi zenekarokkal?

Levelezés volt a módszer, esetleg személyes találkozás. Vagy mi, vagy kinti haverok csinálták az interjúkat. Telefoninterjú nem volt, ami az akkori telefonos viszonyokat tekintve talán nem is fura. Nem is nagyon lett volna kitől megfelelő telefonszámokat keríteni, és hát költséges is lett volna.

Az MH utolsó száma már az újságárusoknál is kapható volt, ez azt jelentette, hogy az MH a fanzine-ből átment magazinba?

Mi igazából mindig is egy fanzine szellemiségű magazinban gondolkodtunk. Számunkra ilyen volt a Metal Forces, a nagy példakép.

Véleményed szerint, hatással voltatok az MH után felbukkanó, úgymond, „fanzine generációra”? Szinte megszámolatlanul bukkantak fel a fanzine-ek idehaza a ’80-as évek közepén/végén, igaz?

Nyilván hatással voltunk, de előbb-utóbb valaki más is megcsinálta volna az első fanzine-t, magazint, ha mi nem vagyunk. Nekünk abban volt szerencsénk, hogy Cselővel így egymásra találtunk, és hogy a metalmánia mellett mindketten újságmániások is voltunk.

Azáltal, hogy az Iron Maiden fellépett Budapesten 1984-ben és létrejött az MH, szerinted Magyarország bekapcsolódott a nemzetközi metal vérkeringésbe?

Elkezdődött valami visszafordíthatatlan, inkább ezt mondanám, de ebben az akkori úttörő zenekaroknak – Stress, Pokolgép, Ossian, Moby Dick stb. - is hatalmas szerepük volt.

Ha a közép kelet európai blokkot nézzük, az egyes országokban milyen volt a metal zene megítélése akkoriban? Pl. Lengyelországban nagyon király fesztiválok voltak akkoriban…

Ez Tommy Dziubinski érdeme, aki kiadót, terjesztőt, menedzsmentet és koncertszervező irodát is működtetett, mire mi kijöttünk a Metallica Hungaricával. Ő a biznisz oldalról fogta meg a dolgokat, de az egy jóval nagyobb ország, nagyobb piaccal, ezt sem szabad elfelejteni. Mi nem bizniszt akartunk csinálni, hanem metal újságot, hobbi jelleggel. Közben Cselő fősulira járt, én melóztam és mellette suliba is jártam.

Miért nem lehetett elhozni Magyarországra az Over Killt vagy a Nasty Savage-t, akik felléptek Lengyelországban? Emlékszel-e még arra, hogyan sikerült tető alá hozni a Saxon, a Girlschool illetve a Metallica fellépéseit a ’80-as évek közepén/végén?

Mert nem foglalkozott senki a kisebb metal bandákkal. Kellett idő, amíg kialakult egy koncertszervezői bázis. Akkoriban kisebb csapatokat csak a Pokolgép szervezője, Józsa Béla hívott meg Magyarországra, pl. Stormwitch. A Saxon nagyobb falat volt, azt a Multimédia csinálta, a Girlschoolt szerintem a PeCsa akkori gárdája hozhatta, de nyilván kiajánlották nekik, nem ők küzdöttek értük. A Metallicát is Hegedűs Laciék hozták el, de az már 1988-ban volt, jóval az első Maiden, Motörhead, Saxon bulikon túl.

Amennyire én tudom, a Metallica az „…And justice for all” turnéval jött Magyarországra, igaz?

Így van. Itt kezdték a turnét, és talán két hete lehetett kint hivatalosan az új album (amit itthon csak a maszek boltokban lehetett beszerezni), úgyhogy Larsék is kérdezgették, mi a vélemény az új anyagról, a hangzásról. Emlékszem, még furcsállottam is, hogy ennyire bizonytalanok, de nyilván ők is érezték, hogy fura lemezt hoztak össze, fura hangzással.

A ’80-as években a thrash metal uralta a metal színteret, te személy szerint nagy thrash fanatikus voltál? Mindent meghallgattál, ami thrash volt vagy csak a jobbakat?

Nem gondolom, hogy a thrash uralta volna a színteret, és ha elővenném a ’80-as évekbeli kinti magazinokat, a címlapokon sem thrash bandák szerepeltek. A Metallica áttörése azonban megnyitott egy csomó kaput a keményebb hangzású csapatok előtt. Szerettem thrash bandákat is, főleg az amerikai vonalat, de mindent igyekeztem meghallgatni, amit csak tudtam. Ez ma is így van.

Szerinted mi volt a thrash népszerűségének az oka?

Még gyorsabban, még keményebben, még durvábban… Egy csomó dolgot eltanultak a korai punk/HC vonaltól, de annál zeneibbek, izgalmasabbak voltak. Már a jó thrash bandák…

Hazánkban is rengeteg tehetséges, jó thrash csapat bukkant fel, pl. Mirror, Beyond, Barbed Wire, Undertaking, Butchers stb. szerinted ők miért nem tudták megvetni a lábukat külföldön? A honi bandák eleve esélytelenek voltak nyugaton?

Egy valóban versenyképes hangzású anyag kellett volna egy jó csapattól, de az háttéripar nélkül nem megy. Nem voltak jó stúdiók, megfelelően képzett szakemberek és potens menedzsmentek sem.

Egyedül a Tormentornak sikerült beírnia a nevét az extrém metal történelem könyvébe, az ő demóik a mai napig is keresett cikkek a death/black/thrash fanatikusok körében, sőt CD-n is kijöttek, nekik, hogy hogy sikerült, egyfajta kultikus státuszt kivívni?

Ez is soktényezős. A csapat eleve érdekes volt, nem hétköznapi, nem tucat, kicsit misztikummal övezett is, és aztán szépen el is tűntek, ami hozzátett a legendához. Kifelé is küldözgettek szépen anyagokat (asszem Józsa Béla és Zsobrák is), és persze Euronymous is nagyban hozzájárult a Tormentor legenda megszületéséhez.

1989-ben már mint Metal Hammer Hungarica bukkantatok fel, rendszeres, havi terjesztésű lap lett az MHH-ból, hogyan jött létre a váltás? Nem gondoltatok-e arra, hogy hazai szponzorok segítségével egy önálló, a Metal Hammertől független lapot indítsatok el?

Nem volt hazai szponzor, csak egy trükkös ügyletekben utazó kiadó, aki aztán a német Hammer kiadóját is átverte. Bennünket 1988-ban a német Monsters Of Rock fesztiválon keresett meg a Hammer német tulajdonosa, hogy kooperáljunk, szeretne bejönni a magyar piacra. Mi folyamatosan harcoltunk az elemekkel, hogy rendszeresen megjelenhessünk, végül ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ha nem kooperálunk, bejöttek volna nélkülünk, ez volt a legfőbb érv a fúzió mellett.

Hogyan sikerült megtalálni a megfelelő és elkötelezett arcokat a lap szerkesztéséhez?

A lapszerkesztéséhez nem kellett ilyen arc, elegen voltunk ketten. A lap kialakításához és a külsős munkákhoz kellettek arcok, kezdetben jobbára a baráti, ismerősi körből, aztán a legkomolyabb fanatikusok közül.

Ki találta ki az olyan rovatcímeket, mint a Forró Drót, Hangpróba, Sokkoló Korongok, Élőfém stb.?

Ezek többé-kevésbé Cselő alapötletei voltak. Felirogatott egy csomó lehetőséget, és válogattunk, ha jól emlékszem. Ő meg aztán hozta hozzájuk a logókat is, amelyek egy része ma is látható a lapban.

Hogyan zajlottak le a korai, úgymond, őskorszaki  Hangpróbák?

Többnyire nálam, pontosabban szüleim lakásán, de volt később Cselőéknél is. Jópofa dumapartik voltak, nagy-nagy röhögésekkel.

Mennyire hiteles egy-egy Hangpróba, tehát, 3-4 dal alapján, hogy állapítható meg, hogy az adott lemez jó-e vagy sem és mennyire tükrözi a realitást a reá adott pontszám?

A német lapoknál ez úgy megy, hogy amelyik kiadó szerepeltetni akarja a kiadványát a táblázatban, az annyi előzetes példányt küld, ahány főből áll a stáb. Magyarországon ez úgy ment, hogy ami friss lemezt meg tudtam venni a boltokban, itthon vagy kint, azt betettem a Hangpróbába. Kényszerűség hozta tehát ezt a szeánsz-jelleget, és ma is csak így tudunk létezni. Nyilván komoly idő- és pénz ráfordítással lehetne mindenkinek írt CD-n prezentálni a 25 albumot, amit aztán kedvére meghallgathat otthon, és úgy pontozhat, de a HP szeánsz most már így marad szerintem. Így is óriási küzdelem a fontos albumok időbeni beszerzése. Az ehavi 25-ből is csupán 10 lemeznél kaptunk hivatalosan promópéldányt, és persze nem annyit, hogy mindenkinek jusson. Az kap promót, aki ír az anyagról, ez a szabály.

Szerintem sokak véleménye szerint az MHH egyik legkultikusabb figurája Boz Cordolla volt, ő hogyan került a képbe? Hogyan juttatta el számotokra az írásait?

Levélben, mint Andreas Schöwe, Philippe Perez, vagy Lennart Larsson. A magyar anyagokat is így kapta meg. Levelezőtárs volt ő is, valami amerikai újságból, talán a Kick Ass-ből lehetett a címe, aztán amikor a táblázat mellett döntöttünk, már a Hammer indulásakor, kitaláltuk, hogy legyen egy kinti arc is.

1990 környékén egy jó időre eltűntetek a színről, mi történt veletek?

Ez akkor történt, amikor a német kiadó megelégelte a magyar partner szarakodásait. Hozzánk viszont ragaszkodtak, és kellett pár hónap a frontvonalak rendezéséhez.

Olyanra nem is gondoltatok, hogy feladjátok az egész újságosdit és abbahagyjátok a szerkesztést, igaz?

Voltak olyan külső körülmények, amelyek akár erre is kényszeríthettek volna, 21 év alatt kétszer vagy háromszor, de nem akartuk könnyen feldobni a pacskert.

(Az interjú folytatása a "Lénárd László 2." menüpontban található.)