Látogatók
Indulás: 2006-12-20
 
Maróthy Zoli special 1.

Zoli, kezdjük a beszélgetést a legelejénél, mikor, hogyan, kinek/minek a hatására fedezted fel a rock, heavy metal muzsikát? Hány éves voltál akkor?

Kb. 13 voltam, amikor megkaptam a KISS két lemezét kazettán, talán ez volt az első igazi rockélményem.

 

Szüleidnek mennyire tetszett ez a zene? Egyáltalán, milyen érzés volt a ’80-as évek elején rockernek lenni?

Szüleim mindig támogattak a zenében is, úgyhogy ez sosem volt probléma. Az élet egyébként nem volt egyszerű egy rocker fiatalnak a 80-as évek elején, más idők jártak akkoriban.

 

Mikor döntötted el, hogy zenész leszel? Jártál zeneiskolába, esetleg külön órákra vagy esetleg saját magad, autodidakta módon fejlesztetted?

Hat éves voltam, amikor először gitár volt a kezemben. Később zongorázni kezdtem (klasszikus), majd hat év múlva ismét a gitár jött, három évig még  jazzt is tanultam.

 

Miért éppen a gitárt választottad? Játszol, játszottál-e egyéb hangszeren is?

Mert beleszerettem.

 

Szüleid mennyire támogatták zenészi ambícióidat? A sok gyakorlás, nem ment az iskolai eredményeid, a tanulás rovására?

Mint említettem, támogattak. A gyakorlás, a próbák és az akkor eléggé rendszerellenes szövegeink végül azt erdményezték, hogy menesztettek a gimiből, ahová jártam.

 

A becenevedből egyértelműen kiderül, hogy Ace Frehley a legnagyobb hatásod, de rajta kívül kiket tartasz, tartottál még példaképeidnek, hatásaidnak? Malmsteen, Eddie Van Halen, Uli Roth, Randy Rhoades, „Fast” Eddie Clarke?

Természetesen ők is, bár talán elsősorban elkötelezett Joe Satriani és Steve Vai rajongónak tartom magamat.

 

Mit éreztél annak idején, amikor értesültél Randy tragikus kimenetelű kisrepülőgép szerencsétlenségéről? Véleményed szerint új dimenziókat nyitott a rock, heavy metal gitárosoknak, gitározásnak?

Szerettem Randy játékát és sosem jó, ha valaki elmegy közülünk.

 

Az Ossian előtt játszottál-e egyéb zenekarokban vagy esetleg az Ossian volt az első komoly zenekarod?

Az első zenekarom a KMK (Közveszélyes Munkakerülők) volt.

 

Minthogy a zenekart te alapítottad Paksi Endre énekessel, arra lennék kíváncsi, hogy mikor, hogyan ismerkedtél meg vele? Ő az Ossian előtt már rendelkezett tapasztalatokkal, hiszen a Pokolgép és a Rockwell tagja volt…

Endre akkoriban a Pokolgépben játszott és a KMK gyakran előzenekarként lépett fel velük. Itt ismerkedtünk meg.

 

Ami az Ossian korai tagságát illeti, Kovács T. „Koko” Péter basszusgitárossal és Galántai Zsolt dobossal lett teljes a felállás, ők hogyan kerültek a zenekarba? Volt-e próba meghallgatás? Esetleg más zenészeket is meghallgattatok rajtuk kívül?

Kokóval a KMK-ban játszottunk együtt, Zsoltra meg rátaláltunk, akkor más nem is jött szóba.

 

Voltak-e közös kedvenceitek?

Kokó nagy Maiden-es volt, Endre Ozzy-s, Zsolt nagy kedvence a Rush, én meg ugye Kiss-es.

 

Ki tervezte a logót?

Cselőtei Laci.

 

Emlékszel-e még a korai Ossian próbákra? Mennyit, milyen rendszerességgel próbáltatok?

Iszonyú sokat dolgoztunk, szinte minden nap hosszú próbák, beszélgetések stb.

 

Hogyan, milyen szisztéma, munkamódszer alapján születtek az Ossian dalok? Friss dalokat irtatok vagy esetleg Endre hozott magával olyan témákat, melyeket a Pokolgépnek irt, de nem kerültek kiadásra?

Úgy emlékszem, leginkább új dalokra koncentráltunk, hiszen valami újat szerettünk volna létrehozni.

 

Milyen feldolgozásokat játszottatok annak idején? Mi alapján választottátok ki a feldolgozásra szánt dalokat?

Játszottunk Ozzy-t, Scorpions-t, másra nem nagyon emlékszem.

 

A korai Ossian fotókat elnézve, úgy tűnt, hogy külsőleg glam banda lennétek, ezzel egyetértesz?

Igen, bár, aki meghallgatta a számainkat, rögtön tudhatta, hogy ezek csak külsőségek.

 

Az is feltűnt, hogy Endre kb. egy tízessel idősebb volt nálatok, ez sosem jelentett köztetek problémát? Nem próbált meg egyfajta zsarnok zenekarvezető lenni?

Ez sosem jelentett problémát.

 

Minthogy a Pokolgépben basszusgitáros volt, olyan ötletetek nem volt, hogy Endre marad a bőgőnél és a hangzás vastagítása érdekében bevesztek egy másodgitárost?

Igazából én szerettem volna, ha Endre csak a „frontemberkedéssel” foglalkozik, a második gitáros dolog párszor szóbakerült, de aztán így maradt.

 

Emlékszel még arra, mikor álltatok neki az első demónak, amely 1986-ban jelent meg? Melyek voltak a legelső Ossian szerzemények?

Szerintem abban az évben. Az első nóták a Gonosz Asszony, Nyugtalan, Sátán képében, Metál Nemzedék voltak.

 

Rendelkeztetek-e akkoriban stúdiós tapasztalatokkal? Hogyan emlékszel vissza a demo felvételére?

Hát stúdiórutinunk az nem volt, viszont baromi lelkesek voltunk és szerettünk volna valami nagyon jót csinálni.

 

Az egy 10 számos felvétel volt, ennyi erővel lehetett volna egy teljes lemez is, nem igaz?

Lehetett volna...

 

Azon a demón hallhatók olyan nóták, mint a „Metal vihar”, „Kiáltás a mélyből”, „Legyen rock”, „Akció”, ezekről mit kell tudni? Ezek a dalok sosem jelentek meg hanghordozón, igaz?

Nem, mert mire lemezeink lettek, szerettünk volna mindig új nótákat írni.

 

A demót hogyan terjesztettétek? Mennyire hívta fel a rockerek figyelmét az Ossianra?

Az összes kazettánkra felvettük a Demót és kivittük az MTK stadionba egy Scorpions koncertre szétosztogatni.

 

Ezt a szalagot követte a ’87-es, ötszámos demo, ez mennyiben különbözött elődjétől?

Talán egy kicsivel jobban szólt.

 

A szalagon hallható „Ossian” című dal szintén a ki nem adott dalok táborát szaporítja, igaz?

Jobban emlészel, mint én...

 

Olyan gondolat nem fogalmazódott meg bennetek, hogy kiadtok egy kétszámos kislemezt, mint annak idején a Pokolgép, 1983-ban?

Nem gondoltunk ilyen megoldásra.

 

’86/’87 körül kezdett elterjedni idehaza a heavy metal, ekkoriban kezdték el bontogatni szárnyaikat a magyar metal bandák, véleményed szerint, a Pokolgép „Totális metal” albuma egyfajta metal forradalmat indított el? Ennek hatására indult meg a hazai heavy metal színtér? Emiatt kezdett igény mutatkozni hazánkban a heavy metal iránt?

Ezt nem tudom, de hogy mérföldkő volt Magyarországon egy Heavy Metal lemez megjelenése, az biztos.

 

Régebben, tehát a ’70-es években, a ’80-as évek közepéig miért nyomták el itthon a rock/heavy metal színteret?

Ugyanazért, amiért engem kirúgtak a suliból. Nem passzolt a képbe.

 

Ami a hazai metal sajtót illeti, ekkor, tehát ’86 végén jlent meg a legelső Metallica Hungarica, amely nemcsak Magyarország, hanem Közép-Kelet Európa első, nyomtatott formában megjelent fanzine-je is volt…

És mi hogy örültünk ennek.

 

Véleményed szerint, ha nem jött volna létre a Metallica Hungarica, akkor nem lett volna itthon fanzine színtér sem?

Biztos lett volna előbb-utóbb, de a MH mindenképp egy úttörő dolog volt.

 

Véleményem szerint az akkori Metallica Hungarica nagyon támogatta, nyomta a Pokolgépet és az Ossiant, erről, hogy vélekedsz?

Így volt és mi kölcsönösen örültünk egymás sikereinek.

 

A ’80-as évek közepe/vége fele, tehát ’86/’87 környékén turnézott hazánkban a Stormwitch, a Helloween, UDO vagy a Girlschool –ezek voltak az első hazai heavy metal koncertek illetve az Iron Maiden ’84-es fellépése- és az a megtiszteltetés adódott számotokra, hogy az elő zenekar szerepét tölthettétek be a Helloween és UDO előtt. Ezekre a fellépésekre hogyan emlékszel?

Nagy lehetőség volt számunkra ezekkel a sztárokkal játszani, nekem személy szerint mindegyik koncertről nagyon szép emlékeim vannak.

 

Az 1988 körül megjelentetett Iron Maiden videóban, a „Maiden England”-en Adrian Smith gitáros Ossian pólóban nyomult, azért ez komoly elismerés lehetett/volt számotokra, igaz?

Gondolhatod, a plafonig ugrottunk, mikor megláttuk.

 

Véleményem szerint úgy tűnt akkoriban, hogy az Ossian sínen van, azonban egy tragédia rázta meg a csapatot. Kovács T. „Kokó” Péter basszusgitáros elhunyt. Mi volt a halál oka?

Erről nem szeretnék beszélni.

 

Nem gondoltatok arra, hogy Kokó halálával feloszlatjátok az Ossiant? Netán azon a véleményen voltatok, hogy esetleg azt tanácsolná nektek, hogy fiúk, folytassátok nélkülem is?

Nem, hiszen Kokó már akkor nem volt a zenekar tagja.

 

Gondolom nagyon megrázott benneteket Kokó elvesztése, hiszen nagyon fiatal volt…

Együtt nőttem fel vele, együtt kezdtünk zenélni, nagyon tragikus volt  számomra, hogy már nincs köztünk.

 

Az új basszusgitáros Pálvölgyi László lett, őt honnan ismertétek, hogyan kerül egyáltalán a zenekarba? Milyen zenei múlttal rendelkezett?

Egyszerűen jelentkezett, hogy szívesen jönne játszani.

 

Kapásból ő rá esett a választásotok vagy esetleg több bőgőst is kipróbáltatok? Szerinted ő volt a legmegfelelőbb ember Kokó pótlására?

Egy pár embert meghallattunk, aztán Laci mellett döntöttünk.

 

’88-ban vonultatok be a Tom-Tom stúdióba felvenni az „Acélszív” lemezt, melynek 70%-a demo dalokból állt és csupán három új szerzeményetek volt, a „Hé, te!”, a „Sörivók” és „A rock lázadói”. Ezek a dalok már Pálvölgyi László érkezésével készültek?

Erre már nem emlékszem...

 

Mennyit tudott hozzátenni egyáltalán az Ossian hangzásához? Azt olvastam, hogy közreműködött Kovács T. Péter (Kokó)…

Igen, hiszen a Demós dalokat még Kokó játszotta fel.

 

Hogyan emlékszel vissza a felvételekre? A Tom-Tomon kívül más stúdió nem is állt heavy metal bandák rendelkezésére?

Ez nem műfajfüggő volt, abban az időben nem sok stúdió létezett az országban.

 

Elégedettek voltatok akkoriban a stúdió felszereltségével?

Nem igazán, de megpróbáltuk valahogy megoldani a hiányosságokat.

 

A „Sörivók” volt az első Ossian videoklip, egyben a csapat egyik, ha nem a legnagyobb slágere, miért ezt a dalt választottátok ki a kliphez? Gondoltátok akkoriban, hogy ez a dal sláger lesz?

Úgy emlékszem, a kiadó is erre a dalra szavazott, illetve akik hallották az anyagot, ők is mind.

 

A zenei rendező te voltál illetve Endre, a hangmérnök pedig Dorozsmai Péter, a Korál egykori tagja, a stúdió tulajdonosa, elégedettek voltatok akkoriban a lemez hangzásával?

Szerintem senki sem elégedett az első lemeze hangzásával. Mindenesetre mi nagyon büszkék voltunk rá.

 

A korongot az MHV jelentette meg, akkoriban rajtuk kívül nem létezett más kiadó, ez minek volt betudható? Ki akarták sajátítani a hazai heavy metal piacot vagy esetleg a politikával hozható összefüggésbe?

A Hungaroton monopolhelyzetben volt, nem is létezhetett más kiadó.

 

Mennyi fogyott akkoriban az „Acélszív”-ből? Sikeres kiadványként értékeled?

Ötvenezer példány körül adtunk el. Elég jónak számított ez akkoriban.

 

Gondolom a lemezt megturnéztattátok, mekkora sikereket könyveltetek el? Hogyan zajlott az „Acélszív” turnéja?

Minket is meglepett, hogy milyen szeretettel és milyen nagy számban fogadott minket a közönség. Nagyon élveztük az egész turnét.

 

Második lemezetek az 1989-ben megjelent „Félre az útból” volt, mire vonatkozott a cím?

Szerinted?

 

Egyértelmű volt számotokra, hogy újra a Tom-Tomban rögzítitek az anyagot vagy még mindig nem volt más stúdió akkoriban?

Jó volt ott dolgozni és sokat fejlődött a stúdió is egy év alatt.

 

Milyen indíttatásból zenésítettétek meg Petőfi Sándor „Feltámadott a tenger” című versét?

Endre ötlete volt és nekünk nagyon bejött. Láttad volna, hogy Erdélyben hogyan fogadták...

 

A „Tébolyult szombat” képében egy újabb Ossain slágert rögzítettetek, nekem ez a kedvenc dalom a korongról…

Erről a dalról is közvéleménykutatás alapján készült videoklip.

 

 

(Az interjú folytatása a "Maróthy Zoli special 2." menüpont alatt található)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre