Látogatók
Indulás: 2006-12-20
 
Witchmasters

Hello Árpi! Ez az iwiw rendszer egy nagyon jó dolog, nem is tudtam, hogy rocksztárok is vannak fenn ha-ha!

J

 

Mivel a Witchmasters a hazai metal színtér egyik legkultikusabb csapata volt, szeretnélek egy kis múlt idézésre invitálni és szeretném, ha bemutatnád a csapat pályafutását, rendben van?

Rendben!

 

Voltak-e próbálkozásaitok a Witchmasters előtt? Egyáltalán, hogyan kerültetek kapcsolatba a metal zenével? Mi érintett meg benneteket ebben a stlusban?

A Witchmasters az első zenekarom volt, aminek a megalakulása előtt egy évvel kezdtem el dobolni.

 

Mikor jött létre a Witchmasters? Kik voltak a tagok? Mely bandák inspiráltak benneteket arra, hogy zenekart alapítsatok?

Azt hiszem 90-ben alakultunk Szabó András-ének, Hornung Péter, és Horváth Barna- gitár, Szilágyi Dénes- bassz.gitár, Hohl Árpád- dob felállással. A legkedvesebb bandám, és véletlenül a többieké is a Slayer volt. Persze hallgattunk más jó zenéket is pl. Pantera, Death,Testament, Megadeth, Metallica stb.., de hát az hallatszik, hogy a szokásos metalkliséktől megpróbáltunk ( a saját kereteinken belül) eltávolodni egy kicsit.

 

Milyenek voltak a próbáitok, milyen volt a próbatermetek? Milyen gyakran próbáltatok? Komolyan vettétek a próbákat?

Óriási hévvel kezdtünk el próbálni a basszerosék pajtájában Berhidán, és cigiszünetben tyúkokat hajkurásztunk. Minden héten kétszer.

 

Ki találta ki a zenekar nevét? Mit jelentett ez a név?

Már nem tudom, de a többiek voltak. Nekem nem tetszett arra emlékszem.

 

Egy ötszámos demót rögzítettetek „Passing but being (shade tree)” címmel. Emlékszel még arra hol, kinek a segítségével és milyen körülmények között vettétek fel a demót? Mennyi idő állt rendelkezésetekre a demo felvételéhez? Volt már előtte stúdiós tapasztalatatok?

Természetesen egy nyeretlen kétéves tapasztalatával álltunk neki a demónak, Dini barátomnál, aki akkor már tapasztalt dobos volt (Katt zkr.). Mindezt tettük egy 4 sávos kazettás magnó segítségével. Úgy is szól...

 

Beszéljél légy szives részletesen a demóról!

A demo szövegeit én írtam, mert valamiért angolul szerettünk volna énekelni, és én beszéltem  valamennyire. (legalábbis ezt hittem) Akkoriban sok misztikus és fantasy regényt olvastam (még nem volt Net), és

megragadtak a sötét, penészes hangulatok. Ezeket kevertem a szokásos társadalomkritikus szövegekkel, de úgy érzem nagyobb hangsúly volt a zenén, ugyanis örökös énekesproblémával küzdöttünk. Persze elhiszem, hogy nem volt nekik ez kis feladat...

 

A szövegeket te követted el, melyek nem a klisés vér-belek-sátán témakörét boncolgatták, hanem mélyebb, elgondolkodásra sarkalló gondolatokat tükröztek. Mik inspiráltak a szövegírás közben? Miért te írtad a szövegeket?

Lásd az előző válasz!

 

Mind a demo címe, mind a borító önmagáért beszél, még csak véletlenül sem az optimizmus jön a hallgatóval szemben.

Soha nem voltam optimista típus. Zenéből sem a vidámabbakat hallgatom szívesebben...

 

A szövegeket egyből angolul írtad vagy magyarul és aztán fordítottad őket angolra?

Angolul írtam, mert magyar után angolra fordítani dupla munka.

 

Kik szerezték a zenét? Csapatmunka folyt vagy volt fő dalszerző?

A zeneszerzés mindig csapatmunka volt, persze volt aki kevesebb témát hozott, volt aki többet...

 

Kielégítette a felvétel az akkori igényeket, elvárásokat? Elégedett vagy a demo hangzásával vagy lehetett volna jobb is?

Hát akkor ez még jobb demonak számított, és a lelkesedés pótolta a hiányosságokat, de a jó hangzástól távol áll.

 

Emlékszel még arra, hogy mennyi fogyott a demóból? Ismertté tette a neveteket underground körökben?

A legtöbb örömben én részesültem, mert én bonyolítottam a háttérmunkát. 3 asztalfiók volt tele levelekkel... A régi szép idők...

 

Hogyan deffiniálnád a csapat muzsikáját? Egyetértesz a progressziv death/thrash jelzővel?

Soha nem gondolkodtunk, hogy milyen zenét játsszunk, ilyen zenéket hallgattunk, ezért mindenki belegyúrta a saját gondolatait. Sajnos technikailag nem voltunk a legtökéletesebbek, dehát 1-2 éve kezdtünk el játszani hangszeren...

 

Milyen gyakran koncerteztetek? Hol, kikkel léptetek fel? Milyen hangulatban zajlottak a fellépések? Sokan látogatták a bulijaitokat?

Akkoriban a 90-es évek elején még jártak emberek koncertre, ezért sokan voltak mindig. Első fellépésünkön is teltház volt egy klubház pincéjében. (150-200 fő).

 

Akkoriban gyakran voltak Veszprémben bulik, többek között a veszprémi thrash fesztivál is. Hogyan emlékszel ezekre a koncertekre?

A Veszprémi thrash fesztivál bukta volt. De mi jól éreztük magunkat.

 

A ’90-es évek elején aranykorát élte a death metal, rengeteg death csapat bukkant fel itthon is, pl. Extreme Deformity, Subject, Life Discussion, Parasite Crowd stb. Hogyan emlékszel erre az időszakra? Milyen volt a hazai underground élet? Kérlek beszéljél erről részletesen!

Akkoriban az egyetlen underground média az újság volt, meg imitt-amott rádiók, de nem jellemző, szóval figyelemmel tudtuk követni az eseményeket, és a legtöbb zenekar összetartott.

 

Mely csapatokkal ápoltatok baráti viszonyt? Részt vettetek-e a kazetta, demó cserélgetős undergroundban? Szerveztetek egymásnak cserekoncerteket?

Veszprémben majdnem minden zenekarral jóban voltunk (Celebrant, Mirror, Antichrist). Rengeteget lógtunk együtt, és nem volt féltékenykedés, mert mindenki szinte ingyen játszott, mert jól érezte magát. Rengeteg demom volt másoktól, cserélgettük őket.

 

Veszprémből jöttetek, ahonnan a Mirror, az Antichrist, a Corpus Albicans (később Celebrant) és a Morbid Death (később ParasiteCrowd) is származott. Segítettétek egymás pályafutását? Ismerted ezen zenekarokat?

Lásd előző válasz!

 

Milyen underground publikációkra emlékszel még abból a korszakból? Gyakran adtatok interjút hazai és külföldi fanzine-eknek? Ismert banda voltatok?

Sok fanzine megkeresett minket, nevet sajnos már nem tudok...

 

Egy-egy fanzine hogyan tudja támogatni a zenekarok pályafutását? Mekkora szerepet játszanak a fanzine-ek az undergroundban?

A fanzine, mint teljesen szabad média- lehet akár szubjektív, vagy rosszindulatú is- mindig fontos szerepet töltött be az underground-ban, ugyanis amellett, hogy kicsit amatőr, nagyon lelkes, és odaadó; a zeneipari gépezeten kívül eső zenekarok 100 százaléka ugyancsak ezért tud talpon maradni; illetve a underground közönsége sem a Popcornból fog olvasni kedvenc feltörekvő, vagy meg nem értett zenészeivel.

 

Szerinted akkoriban a metal élet Budapestre koncentrálódott vagy vidék is komoly szerepet játszott a színtér kialakításában?

Budapest mindig is egy központi szerepet töltött be a magyar zenei színtéren, stílustól függetlenül, ma sincs ez másképp. Sajnos. Az ország figyel a fővárosra, a főváros nem figyel az országra. Ma sincs ez másképp.:)

 

Minek köszönhette a death metal a ’90-as évek elején a népszerűségét? Miért tudott nagy tömegeket megmozgatni?

A death metal ugyanazért tudott tömegeket megmozgatni, amiért most (3 éve) a new-metal. Újdonság volt. Aki felismerte, hogy nem jó beskatulyázni saját magát, az fennmaradt a felszínen.

 

Törvényszerű volt szerinted, hogy miután a thrash csillaga leáldozott a death metal veszi át a helyét az undergroundban? Miért a death metal lett közkedvelt stílus? Miért ment ki a thrash a divatból?

Bár én a thrash-t sokkal többre tartottam a death metal-nál, mégis be kell ismernem, hogy mindegyik divatirányzat volt, ami elmúlt. Aki tovább tudott lépni, az továbblépett.

 

Szerinted itthon mennyire volt népszerű a death metal? Támogatta a média a death metalt?

Anno nagyon népszerű volt, minden fanzine, sőt a Hammer is tele volt death metal bandákkal.

 

Mikor és miért szállt ki Szabó András énekes és Szilágyi Dénes basszusgitáros? Megrázptt benneteket a két tag kiválása? Kik kerültek a helyükre?

Szabó Andrást eltanácsoltuk, mert károgása nem tetszett a tagoknak, sajnos a Dini kiválásának okára már nem emlékszem... Helyükre Molnár Attila énekes, és öcsém, Hohl Szabolcs került.

 

A Witchmasters mellett hobbyzenekarként működött a No man’s land-et. Kik alkották a tagságot? Mennyire vettétek komolyan a csapatot?

A NoMans Land volt a Sunrow elődje (mondhatjuk). Varga Péter ének, gitár, Horváth Barna gitár, Hohl Szabolcs bass, Hohl Árpád dob felállással.

 

Volt-e különbség illetve hasonlóság zeneileg a No man’s land és a Witchmasters között? Rögzítettetek-e demót, adtatok-e koncerteket No man’s land név alatt?

Koncertet adtunk, de ez csak hobbi zenekar volt a többi mellett.

 

A Witchmasters feloszlott vagy csak egyszerűen Sunhowlra változtattátok a neveteket? Zeneileg jelentett-e valamilyen változást a megváltozott zenekar név?

Gyakorlatilag amikor feloszlott a WM (több oka is volt, pl.: nem volt elég az új énekes tudása sem, közben komolyodtunk, és rájöttünk hogy a Nomanslandes felállás jobban fexik nekünk, és az a fajta zene is...) kézenfekvő volt, hogy csináljunk valami komolyabbat, és ez lett a Sunrow. Közben új hír, hogy kedves barátom megcsinálta a www.sunrow.hu -t.

 

A Sunhowl nevéhez fűződik valamilyen felvétel? Mi lett azoknak a nótáknak a sorsa, melyeket a „Passng but being” után írtatok?

2 demo volt a Sunrow történelme (A nap hevében, Áldott állapot). A Witchmasters pedig lezárult, nem volt több nóta:)

 

A ’90-es évek közepe táján komoly népszerűségnek örvendett a grunge, majd a pop/punk, melyek a metalt a háttérbe szorították. Ezekre az időkre hogyan emlékszel? Szerinted a metalt a kihalás, az elhalás veszélye fenyegette?

A grunge minket is nagyon megfertőzött. Engem személy szerint a mélabús, de közben kemény nóták, és a minőségi zene fogott meg. Grunge-ot nem lehetett elhörögni, ill. porszívóhangzással elkontárkodni. Persze mint minden stílusirányzat ez is kiment a divatból, de a mai napi az egyik kedvenc zenekarom a Soundgarden. A szó hagyományos értelmében vett Metalt már 87-ben a kihalás veszélye fenyegette, de mivel kiirthatatlan, ezért képes még 2006-ban is divatba jönni..

 

Köztudott, hogy Szabó András a Without Face-ben játszik, te a Hollywoodooban nyomod, mit csinál manapság a többi Witchmasters muzsikus? Zenélnek még ők is?

Sajnos a többiekről nem tudok semmit...

 

Részt veszel egy Faith no More tribute bandában is. Mi értelme van egy tribute bandának? Hobby, öröm zenélés, a zenekar előtti tiszteletadás vezérli a zenészeket egy-egy ilyen project életre hívásánál?

Egy tribute banda értelme a tisztelgés a nagyok előtt, illetve a zenélés öröme. Mivel most ez lett a divat, nagyon nem erőltetjük, de azért mielőtt bárki ilyenre adná a fejét, jó lenne ha belegondolna, hogy egy Metallica, vagy akár AC/DC tribute-höz sem árt a hangszerek biztos kezelése, különös tekintettel az énekre!

 

Mely Faith No More album és dal tetszik neked a legjobban?

King For A Day a favorit

 

Andrásra kitérve, szereted a Without Face muzsikáját? Hogyan értékeled, hogy külföldi kiadó égisze alatt dolgoznak?

A Without Face nem az én zeném, de tisztelem azt az akarást ami elvezette idáig a csapatot.

 

Szerinted mi annak az oka, hogy csak nagyon kevés zenekar dolgozik külföldi kiadónál? Ennyire kevés potenciál rejlik a hazai bandákban vagy kevés egyéniséggel rendelkeznek?

Külföldi kiadóhoz szerintem akkor érdemes menni, ha angolul énekelsz, és be tudod vállalni a folyamatos távollétet a turnék miatt. Lehetőségek szempontjából ez már minden magyar banda számára elérhető.

 

A hazai metal színtért hogyan értékeled? Vannak tehetséges csapataink?

Rengeteg tehetséges magyar zkr. van, bár a metál színtéren már nem vagyok otthon annyira, de pl. az IHM-et, vagy a Wackort simán világszínvonalúnak tartom.

 

Szerinted a Metal Hammerworld, mint egyeduralkodó metal sajtóorgánum, befolyásolja a rajongók ízlését? Mérvadó az ő véleményük lemez vásárlás esetén?

Fiatalkoromban nekem is a Hammer és a Rockinform volt az irányadó. Most hogy a nyomtatott média nem annyira népszerű, talán az egyéni zenei gondolkodás egy kicsit nagyobb teret kap a fejekben...

 

Ha lehetőség nyílna rá és valaki meg akarná jelentetni a „Passing but being” anyagot CD-n szabadkezet adnál neki? Szerinted mennyire ismert név a hazai színtéren a Cultic Witchmasters? Mutatkozna igény a CD iránt? Minek köszönhető a zenekar kultikus nevének volta?

Nem tudom hogy a WM kultikus-e vagy sem, mai fejjel hallgatva a demo tényleg csak egy kezdő zenekar próbálkozása, viszont az ötletek, és a stílus elég eredeti volt akkoriban. Nem tudom hogy érdemes lenne-e megjelentetni CD-n.

 

Árpi, köszönöm szépen a beszélgetést, minden jót, sok szerencsét kívánok neked. Kérlek fejezd be az interjút, úgy, ahogy te szeretnéd.

Bocs a hosszú válaszidőért, nagyon lusta vagyok. Minden kedves zenehallgatónak üzenem, hogy azt szeressék ami nekik tetszik, ne azt amiről valaki azt írta, hogy jó...

 

Onslaught Thrasher (2007)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!