Látogatók
Indulás: 2006-12-20
 
Almighty

Hello Dénes! Köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Megmondom őszintén, hogy ezzel az interjúval egy álmom vált valóra, mivel fellebenthetjük a fátylat az egyik legkultikusabb hazai thrash zenekarról. Kezdhetjük?

Hú, sosem gondoltam volna, hogy az Almighty-t egyszer bárki is így fogja emlegetni. Egyébként mi köszönjük a lehetőséget!

 

Tehát, akkor kezdejük az elejénél. Mikor alakult az Almighty? Kik voltak a tagok? Hány évesek voltatok akkoriban? Ismertétek egymást korábban?

1987 őszén kezdődött a történet… Bostyán Lajossal ketten alapítottuk az Almighty-t, Lajos tizenkilenc, én húszéves voltam ekkoriban. Ő Budapestről, én Salgótarjánból kerültem Miskolcra az egyetemre, így nem is ismertük egymást korábbról. Én akkoriban egyetemi rock bandákkal lógtam együtt, néha muzsikáltam is velük egy-egy próbán, de beszállni egyikbe se akartam, mert számomra egyértelmű volt, hogy egy vérbeli metal zenekart akarok összehozni. Egyik ilyen alkalommal a próba közben bejött három-négy, számomra ismeretlen fickó, akik közül az egyik igen csak elkezdett lelkesedni a gitáromért (egy fehér Melody Vintage, ami egy Stratocaster másolat volt). Azonnal elkérte tőlem a gitárt és kipróbálta, majd miután kellőképp „felizgatta magát”, visszaadta, és rövid úton elhagyta a termet. Nos, ő volt Lajos, és akkoriban még nem is sejtettem, hogy vele még egyszer szorosabb barátságba keveredem. Pár héttel később összefutottunk a menzán, és kaja közben elkezdtünk beszélgetni a zenéről, és kiderült, hogy ő is olyan "heavy őrült", mint jómagam, és minden vágya egy igen elvetemült metal csapat összehozása. Ő ismert egy dobos srácot, akivel hármasban elkezdtünk próbálni. Sajna a dobos jelölt nem vált be, ezért úgy döntöttünk, hogy a ritmusszekció teljes cserére, ill. bővítésre szorul… Azt hittem, hogy ez kemény dió lesz, Mindenható (Almighty) azonban másképp döntött. Egyik este, amint Szilágyi Tamásnál (Atomic) ücsörögtem, Tamás pedig a bejárati ajtó zárját szerelte, a lépcsőházban pedig lefelé bandukolt egy magányos basszusgitáros, Gyurcsán Szabolcs. Amikor az ajtóban munkálkodó Tamáshoz ért, a szokásos üdvözlés után, mintegy mellékesen megkérdezte, nem ismer-e véletlenül egy vagy két gitárost, zenekar létrehozása céljából. Tamás erre a legtermészetesebb hangján csak annyit mondott, hogy: "Dehogynem, egy benn ül a szobámban." Szabolccsal ilyen véletlen folytán ismerkedtem meg. Helyben címet, ill. telefonszámot cseréltünk, és mivel Szabolcs ismert egy vállalkozó kedvű dobost, Győrfi Zsoltit, így egy csapásra a dobos gondjaink is megoldódtak. Az első Almighty próbára 1987. december 18-án, az Atomic próbatermében került sor, az első koncertünk pedig 1988. március 11-én volt.

 

Mely csapatok hatottak rátok? Honnan jött az ihlet, hogy zenekart alapítsatok?

Én az AC/DC-n, Judas Priest-en, Iron Maiden-en és társaikra, azaz a New Wave of British Heavy Metal vonalra, illetve az akkor a köztudatba épp berobbanó Metallica-ra gerjedtem gimnazista koromban. Aztán az egyetemen, részben Lajos hatására elég keményen beleugrottam a thrash muzsikákba. Nagy kedvencem lett az Exodus, a Testament, a Vendetta, az Overkill, a Razor, a Carnivore és még sorolhatnám.

 

Akkoriban már működött az angol Almighty zenekar? Nem vezetett jogi problémákhoz az, hogy ti is az Almighty nevet használtátok?

Az én ötletem volt az Almighty név, ugyanis amikor a zenekar nevén törtük a fejünket, akkor az egyik kollégiumi szobatársam, egy külföldi hallgató épp a „The Almighty” című könyvet olvasta… Azonnal beleszerettem ebbe a névbe, de a névelőt elhagytam, mert nem tetszenek a „The”-vel kezdődő zenekarnevek. Egyébként mi használtuk elsőként az Almihgty nevet, de ennek ma már nincs jelentősége. Nekünk nem jelent meg lemezünk, így jogi problémák sem voltak.

 

Milyenek voltak a próbáitok, milyen volt a próbatermetek? Milyen gyakran próbáltatok?

Ahogy említettem, kezdetben az Atomic próbatermében próbáltunk, és nagyon sokat köszönhettünk Szilágyi Tamásnak. Egyébként az első dobosunk kiválása után egy koncerten még dobolt is nálunk Tamás, aztán segített megtalálni a megfelelő őrültet a dobok mögé. Kiszty Rolandot, az akkor legalább tizenöt éves dobost – aki emellett gitáros is volt - Tamás „fedezte fel” nekünk. Rolanddal lett teljes a zenekar, és az ő beszállását követően csak addig voltak ideiglenes basszusgitárosaink, amíg Szabolcs a sorkatonai szolgálatát töltötte.

 

Hány dalotok született akkoriban? Ki írta a zenét és a szövegeket? Miről szóltak a szövegek?

Kb. egy lemeznyi saját dalt írtunk, emellett volt néhány feldolgozás nótánk is. A Metallica ”For Whom the Bell Tolls”-ját nagyon szerettem játszani a próbákon. A zene jelentős része Lajos agyából pattant ki, én egy-két ötlettel szálltam be, illetve a szövegeket írtam. Már a kezdetektől angol nyelven szóltak a dalaink, mert úgy éreztük, hogy a magyar nyelvű bandák mellett igenis szükség van olyanokra is, akik a rock/metal nemzetközi nyelvén üvöltik a világba gondolataikat.

 

Egy háromszámos demót rögzítettetek ’90/’91 tájékán, azonban úgy gondolom, ez a felvétel nem kapott akkora publicitást, mint pl. az Undertaking, a Mirror, a Barbed Wire vagy a Beyond demók. Egyetértesz ezzel? Én nem emlékszem arra, hogy valaha is olvastam volna kritikát a demóról.

Ebben egyetértünk! Mi rettenetesen hittünk magunkban és a muzsikánkban, és többnyire kedvező fogatatásban részesült ez az anyag a közönség részéről. Egy kicsit messze voltunk a tűztől, és még akkoriban tanultuk, hogyan is kell saját magunkat menedzselni… Pesten a Blahán volt egy lemezbolt, ahol lehetett kapni a demónkat, illetve a koncerteken is hozzáférhető volt. Persze szó se lehetett komolyabb példányszámban való kiadásról, mert semmi pénzünk nem volt a sokszorosításra.

 

Emlékszel még arra hol, kinek a segítségével és milyen körülmények között vettétek fel a demót? Mennyi idő állt rendelkezésetekre? Volt már előtte stúdiós tapasztalatatok?

1990. július elején Miskolcon, az Artisz Kisszövetkezet stúdiójában dolgoztunk. Nagy szerencsénk volt, mert a stúdiós srác, Detvay Gyula személyében egy nagyon jó szakemberrel hozott össze a sors. Összesen négy napot töltöttünk a stúdióban, és viszonylag sokat görcsöltünk a felvételekkel, részben mert ez volt az első stúdiómunkánk, részben pedig a technikai körülmények sem voltak a legjobbak.

 

Kérlek, beszéljél részletesen a dalokról! Kielégítette az akkori igényeket, elvárásokat? Elégedett vagy a felvétel hangzásával vagy lehetett volna jobb is?

Élő dobot szerettünk volna, de hát a dobszerkónk is inkább romhalmaz volt, mint rendes hangszer, és így végül egy DX7-es szintetizátorral tudtuk megoldani, hogy dobhangzáshoz hasonló valami legyen a felvételen. Mai füllel elég furcsán hat a dobsound, de a gitárok szerintem ma is elég sütin szólnak. Az akkori körülményekhez képest a lehető legjobbat hoztuk ki magunkból és a stúdióból. Ne felejtsük el, hogy ez egy igen csak „low budget”, pontosabban „majdnem nullaforintos” produkció volt!

 

A minap éppen az autómban meghallgattam, és az a véleményem, hogy zeneileg nagyon jó, kőkemény, szikár, gyors thrash metal a zene, de az ének sántít, nem igazán passzol a hang a muzsikához. Hardcore-osnak érzem. Ezzel egyetértesz?

Egyfajta kántálós stílusban - ma talán rapelősnek neveznék - nyomtam, és ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy az elsők között voltunk, akik rap-metalt játszottak. Persze nem ez volt a célunk, ugyanis ez a műfaj akkor még nem létezett vagy nem volt ismert előttünk. Mai füllel visszahallgatva is vállalhatónak tartom, sőt, van olyan ismerősöm, aki rendszeresen azt kérdezi tőlem, hogy a mostani zenekaromban, a Zordban miért nem úgy énekelek, mint annak idején az Almighty-ban…

 

Ti elégedettek voltatok az énekkel? Olyan tervetek nem volt, hogy egy másik énekest vegyetek be a zenekarba?

Akkor és ott ezt tudtam. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elégedetlen lettem volna az énekkel. Nem kerestünk másik énekest, kihívásnak éreztem, hogy a gitározás mellett az énekrészekért is én felelek. Amellett azért is én lettem az énekes, mert angol szövegeink voltak, és nagyon nehéz lett volna találni egy olyan thrash fanatikust, aki illik a bandába, emellett thrash hangja van, és angolul is tud.

 

Emlékszel még arra, hogy mennyi fogyott a demóból? Ismertté tette a neveteket underground körökben?

Nem tudom, hogy hány emberhez jutott el az anyag, mi kb. száz példány alatt adtunk el belőle. Országosan nem lettünk ismertek, de Miskolcon és környékén sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az az igazság, hogy ennek az anyagnak nem volt elég ideje arra, hogy beérjen. Ettől függetlenül néha még mostanában is kérik tőlem az anyagot CD-n.

 

Milyen gyakran koncerteztetek? Hol, kikkel léptetek fel? Milyen hangulatban zajlottak a fellépések? Sokan látogatták a bulijaitokat?

Minden alkalmat megragadtunk a fellépésre, és kb. évi tizenöt koncertünk volt. Ez lehet sok is és kevés is, nézőpont kérdése. Visszatekintve elégedett vagyok, mert olyan anyagi körülmények között ezt is csodának tartom. Az Atomic-kal sokat koncerteztünk, az ózdi Remorse-szal is volt jó pár közös bulink, egyszer pedig felléptünk az Undertaking-gel Budapesten a Landler Művházban, de eljutottunk Nagykanizsára is egy fesztiválra, ahol emlékeim szerint a Tormentor is fellépett. Imádtam és ma is imádok koncertezni, nekem mindig örömünnep egy-egy fellépés. Utazni, bulizni is szeretek, és ami a lényeg, mind a mai napig a színpadon olyan nagyszerűen érzem magam, hogy az semmihez nem hasonlítható. Változó volt, hogy mennyien jöttek el a bulijainkra, de szinte minden alkalommal beindult a közönség. Egy idő után komoly súrlódások voltak a zenekaron belül amiatt, hogy nem kaptunk gázsit, és még nullára se tudtuk anyagilag kihozni a koncerteket. Végül a zenekar feloszlásához is nagyrészt ez vezetett.

 

A koncertek alkalmával a saját dalokon kívül játszottatok feldolgozásokat is?

Csak saját dalokat játszottunk, igazi feldolgozásokat nem nyomtunk, azokat a próbákra tartogattuk szórakozásként. A kedvencem a Metallica-tól a „For Whom the Bell Tolls” volt. Azért használtam az igazi feldolgozás” kifejezést, mert intróként a Mekk Elek „főcímzenéjét” játszottuk.

 

A ’80-as évek közepén/végén aranykorát élte a thrash, rengeteg thrash csapat bukkant fel itthon is, pl. Undertaking, Beyond, Barbed Wire, Mirror, Butchers stb. Hogyan emlékszel erre az időszakra? Milyen volt a hazai underground élet? Kérlek, beszéljél erről részletesen!

Nagy pezsgés volt, az biztos, jó volt részesének lenni! Még akkor is, ha a miskolci zenekarok kicsit a periférián voltak, ami alatt azt értem, hogy ritkán jelentek meg rólunk cikkek stb. Ettől függetlenül állat koncertjeink voltak, és tele voltunk nagy tervekkel. Nekem a magyar csapatok közül az Undertaking volt az isten, és mind a mai napig életem egyik legnagyszerűbb koncertélménye az volt, amikor Killan Gyuriék előtt játszhattunk. Akkor azt éreztem, hogy végre a dolgok sűrűjében lehetek, lehetünk. Vagy az is nagy durranás volt, és az összetartozást jelentette, amikor a Metal Hammer az akkori fiatal metal generáció minden zenekarát meghívta a Népstadionba egy közös fotózás erejéig. Mi is ott voltunk, és a Hammerben megjelent poszter ma is megvan nekem. Gyűjtöttük a többi zenekar demóit, iszonyú jó, nemzetközi mércével mérve is nagyon erős anyagok voltak. Mégis a hazai thrash élvonal, azaz általad említett zenekarok egyike se tudott albumot megjelentetni. Ez aztán idővel be is tett az egész hazai műfajnak, és szép lassan mindegyik ilyen csapat eltűnt, feloszlott. Így utólag érdekes látni, hogy milyen energiák feszültek bennünk, és mégse volt egy szemernyi esélyünk se, hogy valamit tényleg elérjünk.

 

A thrash csapatokon kívül voltak keményebb, black/death irányvonalú bandák is, mint pl. Tormentor, Detonátor, Angel Reaper, Detonic, Fantom. Annak idején élesen elkülönültek a határok a különféle metal irányzatok között vagy egy egészséges underground szellem jellemezte a magyar metal életet?

Sosem éreztem éles határvonalat az egyes metal válfajok között. Ahogy az előbb említettem, egy fesztiválon játszottunk a Tormentorral, és se a zenekaroknak, se a közönségnek nem volt olyan érzése, hogy mondjuk egy black banda ne férne meg jól egy thrash hordával egy rendezvényen. Ennek ellenére egységességről nem beszélhettünk, mindenki a maga útját járta, tette a dolgát. Az Almighty sosem tekintett egy zenekart se ellenségnek, jó értelemben véve vetélytársnak viszont igen. Ez azt jelentette, hogy természetesen a legismertebbek és legelismertebbek akartunk lenni, de sosem éreztük azt, hogy ennek megvalósításában egy másik zenekar akadályozna minket, inkább segítettük egymást.

 

Mely csapatokkal ápoltatok baráti viszonyt? Részt vettetek-e a kazetta, demó cserélgetős undergroundban? Szerveztetek egymásnak cserekoncerteket?

Nyugodtan mondhatom, hogy testvérként tekintettünk egymásra, pl. az Atomic és a Remorse tagjaival, és sok közös koncertünk is volt. A demó cserélgetésben ugyanúgy vettünk részt, mint a „mezei” rajongók, mert mi is azok voltunk, csak mi zenéltünk is. Voltak cserekoncert kezdeményezések, de nekünk nem működött igazán a dolog.

 

Miskolcról jöttetek, ahonnan a Rotor, az Atomic, a Bedlam és az Eclipse is származott. Mondhatjuk azt, hogy Miskolc egyfajta metal központ volt azokban az időkben? Segítettétek egymás pályafutását?

A Bedlan csak majdnem miskolci, mivel ők Kazincbarcikáról indultak, de rengeteget játszottuk nálunk. Persze, annak ellenére, hogy messze volt a főváros, Miskolc forrongó metal city volt. Rengeteg koncert volt itt akkoriban, és a Molnár Béla Művház fogalonak számított, állandó teltházas koncertekkel. Itt működött akkoriban a Metal Club, ahol komoly „munka” is folyt, pl. a klub igazolványával jutottunk be a ’88-as Metallica koncerten James-ékhez, hogy bulizzunk és interjúzzunk velük. Az igen lelkes tagság számára voltak videó- és filmvetítések, lemezbemutatók és fanzin-szerűsége is volt a klubnak.

 

Szerinted akkoriban a metal élet Budapestre koncentrálódott vagy vidék is komoly szerepet játszott a színtér kialakításában? Gyakran voltak koncertek, fesztiválok, tehetségkutatók Miskolcon?

Egyértelműen Budapest volt a központ, ahogy ma is ez a helyzet. Ettől függetlenül a ’80-as évek végén, és a ’90-es évek legelején a számtalan környékbeli zenekar koncertjei mellett Miskolcon is felléptek nyugati bandák, itt volt pl. az U.D.O., a Stormwitch, a Pretty Maids, vagy a kevésbé ismert, holland Attila is. Igazi fesztiválok, és tehetségkutatók nem voltak, magunknak szerveztünk koncerteket, magunkat fedeztük fel!

 

Minek köszönhette a thrash a ’80-as években a népszerűségét? Miért tudott nagy tömegeket megmozgatni? Hogyan definiálnád a thrash lényegét, fogalmát?

Annak, hogy őszinte erő volt benne, a külsőségek nem számítottak, és olyan muzsika volt - illetve ma is az -, hogy az embert a gerincénél ragadta meg, és addig rázta, amíg meg nem szűnt körülötte a külvilág. Ez így volt, amikor nyomtuk, illetve így volt, amikor hallgattuk a thrash zenét. De van még egy nagyon lényeges tényező, ami az összes többi műfajnál sokkal hangsúlyosabban jelen volt, és ez a RIFF. Az igazi agyas, technikás, húzós, azonnal felismerhető, a bőrödbe égő riff volt a thrash védjegye és igazi vonzereje! Egy ilyen dal felismeréséhez elég maximum egy-két másodperc az alapriffből…

 

Mely thrash irányzatot szerettétek? A nyersebb, vadabb germán vonalat, a technikás, kicsit dallamos Bay Area thrasht, vagy a komplexebb, agyasabb, Mekong Delta, Despair, Artillery fémjelezte techno thrasht?

Mindenevők voltunk, de nekem leginkább a Bay Area vonulat feküdt. A techno thrash bandák gitárosait mindannyian példaképeinknek tekintettük, bár némi mazochizmust is felfedezni véltünk ebben a műfajban. Nehéz ugyanis úgy elengednie magát koncerten egy gitárosnak, hogy másodpercenként ezret kell pengetnie, miközben a fogólapon a másik kéz fénysebességgel, de iszonyú precizitással mozog föl és le…

 

A Mordred feltűnésével, 1989-ben kezdetét vette a funky thrash is. Zenekarok tűntek fel ebben a stílusban (Ignorance, Mind Funk) illetve zenekarok keverték zenéjüket funkyval (Suicidal Tendencies, Sacred Reich, Re-animator). Bejött ez nektek?

A Sacred Reich azonnal tarolt nálunk! Hozzám először a másodikként megjelent négyszámos „Surf Nicaragua” jutott el, és rongyosra hallgattam azt a kazettát. Persze a bemutatkozó „Ignorance” is ütött nagyon, aztán persze begyűjtöttünk tőlük mindent, amit csak kiadtak.

 

’89/’90 környékén viszont már leáldozott a thrash csillaga és a death metal vette át az undergroundban a vezető szerepet. Ennek mi volt az oka? Miért ment ki a thrash a divatból?

Szerintem ez egyértelműen a nagy kiadók és a média hibája. A thrash bandák, és az igazi rajongók ugyanúgy szerették akkor is, és később is a thrasht, mint korábban. Arra gondolok, hogy a thrash kinőtte ekkorra az underground kereteit, és ahová a „nagy” kiadók beteszik a lábukat, ott előbb-utóbb (de inkább előbb) dögvész pusztít! A zenei műsorok, tévéadók, újságok meg asszisztálnak ehhez a pusztításhoz. Engem a death nem igazán fogott meg. Annak ellenére, hogy volt egypár olyan csapat, akik igazán nagy dolgokat tettek le az asztalra. Engem elkeserített az, amikor – azt hiszem – a harmadik Obituary album megjelenésekor az énekes büszkén nyilatkozta, hogy erre a lemezre már minden számhoz megírta a szövegeket, mert korábban sok helyen csak hörgött. Na, ez nálam kiverte a biztosítékot!

 

Mikor és miért oszlott fel az Almighty? Milyen okok vezettek a zenekar feloszlásához?

Elsősorban elfáradtunk, pontosabban a szólógitárosunk, Bostyán Lajos sokallt be. Nem akarok megbántani senkit, de az ő kiválásával váltak visszafordíthatatlanná a dolgok. Addig mi négyen többek voltunk, mint barátok! Nem látok bele a fejébe, de talán azért ment el, mert túl nagy erőfeszítéseket igényelt – részben anyagilag is – a zenekar, és ennek ellenére nagyon lassan haladtunk előre. Zenei nézeteltéréseink nem voltak, inkább a hazai thrash élet kilátástalansága – lemezre esélyünk se volt – tette be a kaput. Hárman maradtunk, de az Almighty-t nélküle én már nem akartam folytatni, mert az már nem az Almighty lett volna. A basszusgitárosunk, Gyurgyán Szabolcs elég sokáig haragudott rám, amiért nem folytattuk az Almighty-t.

 

Mit csináltatok a zenekar feloszlása után? Követtétek a hazai illetve nemzetközi underground metal élet fejlődését, alakulását? Kapcsolatban maradtatok a zenével? Tudsz mondani pár szót a többi Almighty zenészről?

Először is nagyon megzuhantam, teljesen magam alatt voltam. Azt viszont tudtam, hogy nem hagyhatom abba a zenélést, ezért aztán amikor Szilágyi Tamás, az Atomic főnöke megkeresett, hogy nincs-e kedvem beszállni hozzájuk, azonnal igent mondtam. Később Szabolcs is tagja lett az Atomic-nak, így aztán ő is megbékélt az Almighty „halálával”. Lajos megfordult egypár zenekarban még, de aztán már nem muzsikált tovább aktívan. Kiszty Roland ezerrel folytatta, de már gitárosként, több demót is készített a későbbi csapataival, és kb. tíz éve a La Giralda nevű, latin gitárzenében mozgó zenekarban játszik. Én jelenleg a Zordban gitározom és énekelek, és a tervek szerint az idén megjelenik a „Disasters Grind” című albumunk…

 

Mely Atomic anyagokon játszottál? Részt vettél a dalszerzésben? Kérlek beszéljél az Atomic korszakról!

Nem sokkal azelőtt érkeztem az Atomic-ba, amikor a Who Hasn’t Been Back című demó készült, így azon az anyagon csak a szövegek fordításait készítettem és a vokálokba segítettem be. Ez után már az albumra készültünk, és végül ’92-ben fel is vettük a Slashing Victory című lemezt, ami aztán a kiadó diktatórikus döntése folytán „Atomic” címen jelent meg ’94-ben. Ezen már gitároztam is, és a „Proud of Being” című dalban, a lassú részt én énekeltem.

A zenét Szilágyi Tamás írta, ebbe nem hagyott másnak beleszólást, a dalszövegekben viszont vastagon benne voltam. (Az Almighty-ban azért is éreztem fantasztikusan magam, mert a zeneszerzés is csapatmunka volt.)

 

A „Slashing Victory” lemezt egy holland kiadó jelentette meg. Hogyan kerültetek hozzájuk? Milyen feltételeket kínáltak nektek? Egyéb underground kiadók nem is érdeklődtek irántatok?

Egyébként igazad van, a lemez címe Slashing Victory, de a cím lemaradt a borítóról, ahogy az előbb is említettem. A kiadónk a svájci Undertone Records volt. Két évig kerestünk itthon kiadót, és ez alatt az idő alatt volt, ahonnan simán elhajtottak, volt, ahol fűt-fát ígérgettek, és be kellett látnunk, hogy Magyarországon ez nem fog menni. A korábbi kilátástalan helyzetet súlyosbította, hogy világszerte nagy átrendeződés volt a rock és metal muzsikák terén. A ’90-es évek elején-közepén a grunge tarolt, az igazi metal muzsikát játszó bandák világszerte a háttérbe szorultak. Szóval a lehető legrosszabkor voltunk – metal lemez kiadás szempontjából – a lehető legrosszabb helyen. És ekkor kaptunk egy levelet Svájcból, egy kint élő magyar sráctól, hogy szeretne hozzájutni az Atomic demóihoz. Elküldtünk neki mindent, és megkérdeztük, hogy nem tud-e segíteni a kész lemezanyagunk kiadásában, nem ismer-e kiadót, akinek érdemes lenne megmutatni. Voltak ismerősei ezen a vonalon, és az ő révén kerültünk kapcsolatba az Undertone Records-szal.

 

Noha Necrokiller Jr. szerkesztőtársam már készített egy Atomic interjút, megkérnélek arra, hogy beszéljél részletesen a lemezről! Minden érdekel, ami eszedbe jut a korongról!

Szerintem remek dalok vannak rajta, bár a hangzása kicsit lehetne erőteljesebb. A szövegek egy részét én írtam, így benne van egy csomó olyan dolog, ami akkor fontos volt számomra, ezért egyfajta lenyomatát is jelenti az akkori életemnek. Mi nagyon hittünk abban az anyagban, és iszonyú jó érzés volt az, amikor a lemezmegjelenést követően bementünk egy svájci lemezboltba, és ott volt a polcon a mi CD-nk is, illetve a mi zenénk szólt az üzletben. Nos, itthon már nem ez volt a helyzet, mert még terjesztőt se találtunk, így Magyarországon mi végeztük ezt a munkát is.

 

Az Atomicnak miért lett vége?

A „Slashing…” után elkészült a következő lemez teljes anyaga, de az nem lett stúdióban rögzítve. Részben kiadói sugallatra félretettük azt az anyagot, és a samplerekkel megvadított, kevésbé komplex, teljesen ritmusközpontú metal irányába mozdulva született meg a Separate Races album anyaga. Ezt ’96 szeptemberében vettük fel, de időközben a kiadónk úgy döntött, hogy mégsem adja ki a második CD-t. „Fiókba” került - mind a mai napig ott is van - az anyag, és ezt nem tudta kiheverni a csapat.

 

A ’90-es évek közepén a Rockinform szerkesztőgárdájában tűntél fel. Milyen pozíciót töltesz, illetve töltöttél be a lapnál? Élvezed az újságírást?

1995-ben kerültem a Rockinformhoz. Bevallom nem voltak túlzott újságírói ambícióim, csak közel akartam kerülni a tűzhöz, arra gondoltam, hogy ilyen háttérrel a zenekarnak is kicsit jobban mehet a szekér. A szerkesztő munkatársa voltam, és elég hamar belerázódtam az újságkészítésbe. Emellett újságíróként is jól éreztem magam, rengeteg olyan lemezhez juthattam hozzá, amit másként bajos lett volna beszerezni, folyamatosan naprakész információk érkeztek mindenhonnan, és olyan zenekarokkal, zenészekkel készíthettem interjúkat, akiknek a zenéjén nőttem fel, akik istenek voltak számomra. Egy kicsit belekóstolhattam a tévé világába is, ugyanis az első hazai zenei tévével, a Top TV-vel együttműködve tévéinterjúkat csináltunk, amelynek anyaga a Rockinformban megjelent. 2003-ban váltanom kellett, és azóta már nem főállásban vagyok a lapnál, külsősként dolgozom a Rockinformnak.

 

Szerinted a Rokinformnak mekkora szerepe van a hazai metal piacon? Versenyképes-e a Hammerworldhöz viszonyítva? Konkurenciát jelent a Rockinform a Metal Hammerworldnek?

A Rockinform „repertoárjának” csak egy szelete a metal. A blues-tól kezdve, a jazz-rockon át a legdurvább metallal is foglalkozik, tehát nem a rock egy szegmensére szakosodik, mint a Hammerworld. Így a hazai metal színpadon annyiban játszik szerepet, hogy a metal muzsika bizonyos elemeit eljuttatja olyan olvasókhoz is, akik nem metalosok, de nyitottak, tág a zenei ízlésviláguk. Így a két újság nem konkurense egymásnak a zenét tekintve. A hirdetési piacon – amiből végül is el lehet tartani egy újságot -, ott viszont valamilyen szinten igen.

 

Véleményed szerint a Hammerworld kisajátította magának a hazai metal színteret? Mi a véleményed arról, hogy a lap mellett kiadót is üzemeltetnek és a kiadványaikat teljes erőből nyomják? Mi a véleményed a szerkesztők metal iránti hozzáállásáról illetve a lap tartalmáról?

A magyar zenei piac kicsi, nem tud eltartani több metal lapot. Ez gazdasági tény, ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire szeretjük a metalt. Ez rétegzene – még akkor is, ha széles a közönség bázisa világszerte -, és csak az itthoni magyarok jelentenek felvevőpiacot, mert a határainkon túli magyarok nem tudják megfizetni a hazai lapárakat. (Pár éve még vittek a határainkon túli magyarlakta területekre a visszamaradó példányokból, de ezeket töredékáron lehetett csak értékesíteni…) Megértem a Hammerworld kiadóit, hogy több lábon állnak, és a lapkiadás mellett lemezkiadással is foglalkoznak. (Egyébként kb. egy éve a Rockinform is a Hammerworld kiadóinak a tulajdona lett.) A kérdésedből nekem az jön le, hogy neked nem szimpatikus ez a „nyomulás”, én viszont ebben nem látok rossz szándékot. Már csak ezért sem, mert számos fiatal zenekarnak így legalább megjelenhet lemeze. A mostani zenekarommal, a Zorddal is ez a helyzet, mert úgy néz ki, hogy 2007 első felében nekünk is náluk jön ki a bemutatkozó CD-nk. Attól meg nem félek, hogy teljes erőből nyomni fognak minket, a helyünkön fognak kezelni. Akiket meg nyomnak, hát nyomják, engem ez egyáltalán nem érdekel. Teszem a dolgomat, a lehető legtöbbet próbálom kihozni magamból, magunkból, és ez a lényeg.

 

Miért nincs hazánkban több színes metal szaklap? Mekkora az igény szerinted itthon a metal zenére?

Azért nincs több színes metal szaklap, mert ennyit bír el a piac. Ezt elfogultságtól mentesen állíthatom, ugyanis a Rockinformban eltöltött évek alatt elég jól átláthattam a helyzetet. Hónapról hónapra kemény küzdelem folyik a hirdetők (lemezkiadók, hangszerkereskedők stb.) „kegyeiért”, ugyanis a lapeladás csak a költségek kisebbik részét fedezi. Ahhoz, hogy megéljen a piacon egy lap, ahhoz komoly hirdetési bevételekre kell szert tennie.

 

Mivel te ott voltál a hazai thrash mozgalom kibontakozásánál, létrejötténél, szerinted annak idején mennyire támogatta a hazai média a thrasht és úgy egyáltalán a metal zenét?

Semennyire! Akkor indult a Metallica Hungarica, az volt az egyetlen írott médium, ami ezzel a műfajjal foglalkozott. Akkoriban a nyilvánosságot a hazai thrash bandáknak a demók terjesztése, a koncertek, illetve a Hungarica-ban való bármilyen megjelenés jelentette.

 

Ha a mai színteret összehasonlítod a ’80-as évek végével, milyen változást, esetleg fejlődést látsz? Milyen különbségek, hasonlóságok jelentkeznek a két színtér között?

Érdekes a helyzet, az biztos! Legalább annyi, de lehet, hogy több zenekar működik manapság, mint a ’80-as évek közepén-végén. Akkoriban nem sok bandának volt lehetősége lemezt kiadni, ma viszont ez már lényegében csak a megfelelő elszántság és pénz kérdése. Nem akarok „sírni”, de jelenleg az a helyzet, hogy ha csak jó zenét „csinálsz”, akkor semmi esélyed, ám ha jókor vagy jó helyen jó sok pénzzel, akkor még eredetinek sem kell lenned, simán országos ismertséget szerezhetsz. Itt viszont megáll a tudomány, ugyanis mind a mai napig be vagyunk „zárva” a magyar nyelvterületre. Egy-két kivételtől eltekintve ki se jutnak magyar bandák az európai „hadszíntérre”. Ennek persze nagyrészt „ideológiai” okai vannak, ugyanis mind a mai napig furcsán bánik a média és az összes multi-kiadó az angol szövegekkel operáló magyar csapatokra. Ez ugyanígy volt húsz évvel ezelőtt is, annyi különbséggel, hogy akkor nem voltak multik, hanem a „királyi” lemezkiadó, a Hungaroton, ezt leszámítva azóta szinte semmi nem változott ezen a téren. Ezzel pusztán azt akarom mondani, hogy a magyar nyelvű zenekarok mellett ugyanúgy szükség van a nemzetközi rock nyelvén „üzemelő” társaságokra is. Európában ez így működik, aki nem hiszi, annak mondjuk ajánlom svédül az In Flames-t. Erről jut eszembe, ha le akarod mérni, hogy a magyar metal hol tart a világban, mennyire ismernek minket külföldön, akkor pl. látogass el a „www.bnrmetal.com” honlapra. Egy-két „nagy név” meg van említve (összesen öt!), de jobb esetben a futottak még kategóriába sorolják be a magyar csapatokat. Egyébként erről a témáról könyvet lehetne írni…

 

Milyen underground publikációkra emlékszel azokból az időkből? Emlékszel még olyan fanzine-ekre, mint a Feszültség, Brutal Metal, az Answer, a Panic vagy a Metal Mirror? Gyakran adtatok annak idején interjúkat?

Köszi a segítséget, mert nem biztos, hogy beugrott volna… A Panic-et és a Metal Mirror-t ismertem, adtunk néhány interjút, arra viszont végképp nem emlékszem, hogy melyik lap volt kíváncsi ránk…

 

Szerinted miben rejlik a fanzine-ek jelentősége? Milyen szerepet játszanak az undergroundban? Hogyan tudják támogatni a fanzine-ek egy-egy zenekar pályafutását?

Sokan alulbecsülik a fanzine-ek jelentőségét. Nincsenek tele színes képekkel, nincsenek tele CD-, meg az ég tudja milyen mellékletekkel, de van egy hihetetlen nagy erősségük a „hivatalos” lapokkal szemben. Mindentől függetlenek, nem a lemezkiadók és mások hirdetéseiből élnek, ezért a cikkeik elfogulatlanabbak, és ezáltal hitelesebbek. Emellett az underground mindig valami pezsgésről szólt és szól ma is. Az kap jó „kritikát”, aki tényleg valami jót, értékeset tesz le az asztalra. Ha a zenefanatikus oldaláról közelítem meg a dolgot, akkor egyértelmű, hogy amikor új és izgalmas csapatokat keresek, akkor a fanzineket böngészem át először! Szerintem a fanzineken keresztül – és persze a koncertek révén – adhat a legegészségesebb módon életjelet magáról egy zenekar. Itt nincs torzulás, nem érvényesülnek „felsőbb” érdekek, itt mezítelen a király!

 

Mely fanzine-eket olvasod/olvastad a leggyakrabban? Szoktál olvasni webzine-eket is?

Mostanában leginkább a Stygian Shadows, az Iron What, a webzinek közül a Passzió.hu, heavymetal.hu, a Rockgyémántok van a látóteremben.

 

4-5 éve megindult a ’80-as évek klasszikus thrash/speed/power zenekarainak visszatérése. Olyan zenekarok tűntek fel újra a színen, mint pl. az Artillery, a Destruction, a Necrodeath, a Holy Moses, az Agent Steel és még sorolhatnám. Szerinted 15 év eltelte után érdemes-e újra kezdeni a zenélést? Milyen motivációk mozgatják az egyes zenekarok visszatérését?

Mindig érdemes újra kezdeni, mert nem lenne szabad abbahagyni! Én se tudom letenni a lantot… Örülök, hogy újra élnek ezek a csapatok, jó érzés a régi neveket hallani, és persze ott van az a bizsergető kíváncsiság, hogy „Na milyen lesz tizenakárhány év után az új lemez? Az egykori tagok közül kik vannak még a zenekarban?” stb. Persze az eredmény elég vegyes, de ez van. Nem tudom, hogy kit, mi motivál, csak az biztos, hogy mindenkit más. Egyébként számomra nem az a fő kérdés, hogy az adott zenekart, zenészt mi motiválja, hanem az, hogy jó-e az új lemeze vagy sem…

 

Olyan gondolat nem merült fel még bennetek, hogy újjáalakítsátok az Almighty-t, illetve CD-n megjelentessétek a dalaitokat? A mai rockrajongóknak mond-e valamit szerinted az Almighty neve? Szoktad-e esetleg manapság is hallgatni a demót? Milyen emlékeket ébreszt benned?

Arról már beszélgettünk párszor, hogy stúdióban rögzíteni kellene a dalainkat. Ha ez összejön, akkor biztos, hogy megcsináljuk a borítót is hozzá, és ekkor már underground szinten lehetne terjeszteni a CD-t. Ha ez összejönne, igazán elégedett lennék. Nem tartom valószínűleg, hogy a mai rock fanatikusok közül két-három embernél többen hallottak volna rólunk, de ez természetes is, hiszen millió zenekar létezett és létezik. Egy évben egyszer, talán ha meghallgatom a demónkat. Erre akkor kerül sor, amikor feljön hozzám néhány régi cimbora, és pár sör után előkerülnek régi demók, lemezek…

 

Mai fejjel, hogyan értékelnéd az Almighty pályafutását? Hogyan jellemeznéd emberileg a többieket? Jó barátok voltatok? A próbákon kívül is összejártatok?

Életem egyik legnagyszerűbb története volt az Almighty. Azért is jó lenne felvenni a régi számokat, mert 2007-es, állat megszólalással biztos vagyok abban, hogy a mai hallgatóknak is bejönne az Almighty zenéje. Ha erre gondolok, akkor mindig egyfajta veszteségérzés is elfog, és sajnálom, hogy nem bírtuk ki tovább. Többek voltunk, mint barátok, rengeteget lógtunk együtt, és ezért is kerültem padlóra, amikor megszűnt a csapat. Erre csak egy gyógyszer volt, az, hogy folytatni kell a muzsikálást. Az elmúlt több mint két évtizedben jó párszor kellett mindent újra kezdeni, de a zene, a zenélés öröme mindig átsegített a holtpontokon.

 

Pár évvel ezelőtt volt Miskolcon egy koncert, ahol az egykori thrash csapatok összeálltak egy buli erejéig. Kinek az ötlete volt a rendezvény? Hogy sikerült? Lesz-e folytatása?

1998. február 28-án volt ez a koncert, és nagyon jól éreztem magam, már csak azért is, mert sok évvel a feloszlásunk után két próba elég volt, és máris „kisujjból” nyomtuk az Almighty dalokat. Ez nem véletlen, mert egy életre belénk égtek. Balikó Béla barátom volt a buli ötletgazdája és egyben a főrendező is. Azt viszont nem tudom, hogy rajta kívül kik voltak még benne, de az biztos, hogy remek munkát végeztek, és nagyon jó koncertet hoztak össze, emellett a közönség is vette a lapot! Lesz-e folytatása? Jó lenne…

A régi magyar thrash zenekarok tagjaival tartod még a kapcsolatot? Kik illetve kik voltak a legjobb barátaid?

Igazi barátaim az Almighty tagjai voltak, illetve az Atomic-ból Szilágyi Tamás. Már a ’80-as években is ismertük egymást az Undertaking bőgősével, Jakab Viktorral, de pár éve lettünk csak igazán jó barátok, és egy ideig zenéltünk is együtt. A többi régi thrash banda tagjaival inkább haverok voltunk. Akire szívesen emlékszem vissza, az Hodosi Ervin Nagykanizsáról, aki az egykori Easton zenekar frontembere volt, őt remek embernek ismertem meg.

 

Ismerted azokból az időkből a gyöngyösi Beyondot és a zalaegerszegi Exkavátort? Ők is újjáalakultak.

Személyes kapcsolatom nem volt egyik zenekar tagjaival sem, de a zenéjüket ismertem. Az újjáalakulásuk óta a Beyond-tól rendszeresen kapom a hírlevelüket, és kíváncsian várom a lemezüket. Egyébként a honlapjukon már fent vannak az új albumuk dalaiból egyperces részletek. Érdemes belehallgatni, és én már meg is tettem… Nekem nagyon szimpatikus, ahogy újra belelendültek, és ezerrel nyomják a thrash-t.

 

Utolsó kérdésként sorold fel légyszi minden idők 10 legklasszikusabb thrash lemezét! Miért ezekre esett a választásod?

Death Angel: Ultra-Violence; Slayer: Reign in Blood; Metallica: Ride the Lightning; Exodus: Bonded by Blood; Vendetta: Brain Damage; Sacred Reich: Surf Nicaragua; Testament: The Legacy; Exodus: Fabolous Disaster; Destruction: Eternal Devastation; Sodom: Persecution Mania. A Death Angel mindig is a csúcsot jelentette, amikor megjelent ez a lemez, teljesen kiakadtam! A Slayert nem kell bemutatni, ez alapvetés… Az első három Metallica album közül bármelyiket választhattam volna, de – nekem – egy hajszállal talán a „Ride…” a legerősebb. Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi az, hogy thrash metal, akkor az válaszolnám, hogy Exodus „Bonded By Blood”! Szerintem a Vendetta mindig is egy kicsit alulértékelt volt mind a szakma, mind a közönség részéről, még akkor is, ha a „Brain Damage”-en visszaköszön néhány megoldás az első lemezükről. Ettől függetlenül azonnal felismerhető a sajátos stílusuk, amely mindig nagy hatással volt rám. A Sacred Reich, az Sacred Reich: Istenek! A Testament-re és az Exodus-ra mindig úgy gondoltam, mint testvér-zenekarokra, egyértelműen itt a helyük! A Destruction és a Sodom a német vonal nagyágyúi, és ők se maradhattak ki. Az a baj, hogy még legalább száz zenekar és album elférne nálam az első tízben, mert tudom, hogy a fenti lista nem lehet igazságos…

 

Deni, nagyon szépen köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, minden jót kívánok neked. Mondd el légy szíves utolsó gondolataidat, ha valamit kifelejtettél volna!

Én köszönöm, hogy ennyi remek kérdést tettél fel, mert így elég sok mindenről szót ejthettem, és ennek köszönhetően talán egy kicsit ránk csodálkozhatnak azok az olvasók, akik sosem – vagy csak nagyon régen – hallottak az Almighty-ról!

 

Onslaught Thrasher (2006-2007)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre