Hell-o Andró! Hogyan, mikor kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mely zenekarok fejtettek ki rád a legkomolyabb hatást?

A bátyám hatására már elég korán „hatalmas” AC/DC fan lettem, aztán jöttek a többiek, BLACK SABBATH, MOTÖRHEAD, IRON MAIDEN, SAXON, ACCEPT stb. A tesómmal azt is kisírtuk, hogy a szüleink elvigyenek a pécsi SAXON koncertre ’85-ben. Akkor voltam tíz. A legkomolyabb hatást is ezek a bandák jelentették kezdetben, aztán persze ahogy szereztük meg sorban az újabb és újabb kazikat, LP-ket nagy hatással volt rám a JUDAS PRIEST, a METALLICA, a VENOM…Képtelenség felsorolni, mert azóta folyamatosan figyelem az új bandákat  és párhuzamosan hallgatom a legrégebbi kedvenceket is. 

Mi volt az, ami megfogott a metal zenében? Mi volt úgymond „vonzó” ebben a zenében?

Nehéz ezt megfogalmazni, de biztos hatottak a külsőségek is és ezzel párhuzamosan a zene vadsága, energiája. Mindig próbáltuk a még keményebb, még vadabb, még gyorsabb stb. zenéket beszerezni és aztán idővel ugyan sok másféle zene is érdekelt már, azért ez a metal dolog maradt egyértelműen a meghatározó.

Hogyan jutottál el a death illetve thrash metalig?

Ahogy jöttek az újabb és újabb zenék, mindig a legdurvább volt a kedvenc, ami gyakran elég sokkoló volt elsőre. Pl. a SLAYER Hell Awaits albuma vagy a Seven Churches a POSSESSED-től rendesen odavágott akkoriban (és persze most is…). Emlékszem, hogy fájó szívvel, de jópár heavy metal lemezt adtunk el, hogy meg tudjuk venni az újabb durvulatokat bakeliten, amik aztán azóta is kiemelt helyet foglalnak el a gyűjteményben (pl. Sodom, Deathrow, Necronomicon, Death, Kreator, Exe, Bulldozer, Dark Angel, Celtic Frost, Living Death, Darkness, Coroner, Bathory stb.)

Köztudott, hogy a death metal a thrash letűnésével került az underground zenék trónjára. Szerinted miért ment ki a thrash a divatból? Miért éppen a death metal lett az uralkodó zene?

Ahogy a thrash egyre népszerűbb lett, megindult a dömping, egyre több kevésbé invenciózus csapat bukkant fel és ez kezdett unalmassá válni. Engem az is zavart, hogy a stílusra nagy hatást gyakoroló METALLICA kezdett visszafogottabb irányba váltani, amit sok zenekar követett. Persze a death metal gyökerei már régóta burjánzottak ekkor és ez jól jött azoknak, akik továbbra is brutálisabb anyagokat akartak hallani.

Emlékszel még arra, hogyan indult a Death Trap? Honnan jött az ihlet, hogy fanzine-t készítsél? Volt-e valamilyen példa, minta előtted, amely alapján neki álltál a fanzine-nek?

A METALLICA HUNGARICA harmadik száma volt az első teljesen a metal műfajnak szentelt magyar nyelvű kiadvány, amivel találkoztam. Előtte csak egy-két oldal, cikk vagy kép volt fellelhető különböző ifjúsági lapokban, illetve volt egy Heavy Metal c. újság, de az egyszeri megjelenés volt és inkább amolyan történeti áttekintés volt. Persze a pécsi vásárban korábban már beszereztünk borsos áron néhány német METAL HAMMER-t és METAL ATTACK-et, igaz, jelentős késéssel és gyakran eléggé megtépázott állapotban. A METALLICA HUNGARICA viszont magyar nyelvű volt és bár elég kiszámíthatatlanul jelent meg egy újabb szám és nehezen lehetett hozzájutni, de teljesen lenyűgözött az egész. Akkor ugyan még fel sem merült bennem, hogy ezzel kéne foglalkozni, ott olvastam először a fanzine kifejezést és azt, hogy ez mit is takar, méghozzá a METAL SIDES c. fanzine recenziója kapcsán. Aztán egy ’89 nyári UNDERTAKING – féle THRASH MOSH CLUB során, ahova néhány idősebb cimborám társaságában sikerült felszöknöm Budapestre, végre a kezembe akadt egy valódi ’zine, amit valamelyik metal-boltban vett meg valamelyikünk. Ez volt a két egri srác által gyártott METAL ATTACK második vagy harmadik száma. Ugyan kiakasztott, hogy a nevet és a logo-t is lopták a német „nagytestvértől”, mégiscsak egy magyar nyelvű, rajongóbarát hangnemű dolog volt, ami ráadásul főleg a vadabb stílusokkal foglalkozott, ami a „nagy” METALLICA HUNGARICA-ról nem volt elmondható. A következő havi TMC elött már célirányosan kerestük a fanzine-okat, akár a korábbi számokat is. A METAL ATTACK neve aztán RATTLE INC-re változott és tízenegy-két számot megért később a lap. Később aztán egyre több újság született, mint az E.Z.L. vagy a PANIC és ezeket én kezdtem teríteni Pécs környékén. A szenvedélyes fanzine gyűjtés itt kezdődött el, de ez persze mindig erős kritizálással is párosult. Az pl. már kezdettől fura volt, hogy a cikkek, interjúk legnagyobb része egyszerű fordítás volt, leginkább a német ’Hammerból. Aztán egyszercsak két pécsi elkötelezett metal pofa, Auer Tamás (Cobra) és Volcsányi János (Voli) egy sörözés során úgy vélték, hogy ’ilyet ők is tudnak’ és megszületett a DEATH TRAP fanzine. Az alapelv náluk az volt, hogy csak saját anyagból dolgoznak és mivel már birtokukban volt jópár, lemezborítók hátuljáról lelesett címről kapott zenekari biográfia, fotó, illetve néhány demo is, amiket a METALLICA HUNGARICA Demonstráció rovatában fellelhető kontaktok segítségével gyűjtöttek be, csak egy leharcolt Erika írógépet kellett kikölcsönözni és megindulhatott a fanzine-készítés. Az eszközök kőkorszakiak voltak, ami a lap külalakjára is rányomta a bélyegét, mégis örökre emlékezetes marad a hatás, amit kiváltott belőlem, amikor egy szép napon Cobra a kezembe nyomta az első számot. Mivel a két cimbora angoltudása hagyott némi kivetnivalót, ezért eleinte a fordításokban, illetve különböző „kalóz” fénymásolási akciókban segédkeztem, aztán felkértek, hogy én is csatlakozzam a „szerkesztőgárdához”. Nem igazán volt előttünk minta, a többi magyar fanzine-ban még mindig csak „átvett” interjúk voltak, mi pedig sokáig csak  biográfiákat fordítgattunk. Aztán ahogy egyre inkább bekapcsolódtunk a nemzetközi levelezős, kazicserélgetős, szórólapozgatós (flyer) underground vérkeringésbe és az első levélinterjúk is megszülettek, természetesen kapcsolatba kerültünk más, külföldi fanzine-okkal és az már persze hatással volt ránk a továbbiakban.

Miért éppen egy klasszikus Destruction dal címét választottad a fanzine nevének?

Ahogy írtam, én még nem voltam jelen a fanzine megszületésénél, csak a debütáló szám után csatlakoztam, ezt nemigazán tudom. A Voli volt a névadó, ha jól tudom és szerintem semmi különös oka nem volt a név választásnak, egyszerűen jól hangzott. Volt valami hasonló című „z-kategóriás” akciófilm is, de remélem ahhoz nem volt köze… Haha!

Egyértelmű volt számodra, hogy death fanzine-t hozol össze? Milyen koncepció, terv, elgondolás húzódott meg a fanzine mögött?

Eleinte abszolút nem csak death fanzine volt a Death Trap, amilyen anyagot kaptunk az szerepelt benne. Később, ahogy az undergroundban is a death metal lett az uralkodó irány, ami egybevágott a mi ízlésünkkel is, ez lett a meghatározó, de továbbra sem voltunk túlzottan szemellenzősek, legalábbis a többi hasonló fanzine-hoz képest biztos nem. Annyi elgondolás volt csupán, hogy azzal foglalkoztunk, ami minket is érdekelt és próbáltunk fejlődni, az akkori szűkös keretek és feltételek mellett, között.

Hányan alkották a Death Trap „szerkesztőségét”? Voltak-e külsős munkatársaid? Ki milyen munkafolyamatokért felelt?

A két „alapítótag” mellé még én csatlakoztam, aztán ez így is maradt. Volt, hogy egy-két levelezőtárs küldött interjúkat vagy valami recenziót, de ezek közül talán csak egy PSYCHOTIC WALTZ intie került be a lapba. Meg persze az akkor eléggé elterjedt scene-report csere ment, amikor egy külföldi fanzine-nal kölcsönösen megjelentettünk egy átfogó cikket az adott ország extrém metal zenei színteréről. Így szerepelt nálunk a NUCLEAR MOSH című portugál fanzine cikke a luszitán metal helyzetéről, ők pedig a magyar scene-ről olvashattak a mi tollunkból. A munkafolyamatok teljesen véletlenszerűen alakultak, „kinek épp mihez van kedve” elv alapján.

Hány számot élt meg a fanzine? Nekem sajnos egy sincs meg. Arra kérnélek, hogy beszéljél részletesen az egyes számokról, tartalmilag, külalakilag, milyen fogadtatásban részesültek, mennyibe került egy-egy lap, milyen körülmények között, milyen technikák segítségével született meg, mennyi ment el egy-egy számból, mennyit dolgoztatok egy-egy számon, mi alapján határoztátok meg a tartalmat stb. Mondj el mindent, ami eszedbe jut!

A fanzine hat számot ért meg, amiből az első kettő kriminális volt, még akkori szemmel is. Az utolsó kettő szám már nyomdai technikával készült valahol „fusiban”, de az is elég gyatrán nézett ki, viszont tartalmilag azok már vállalhatóak voltak. Persze mi nagy szeretettel és jó adag öniróniával gondolunk vissza mindegyikre. A helyzet az, hogy nekem sincs meg az első négy számból egy darab sem. Azok még fénymásolóval lettek sokszorosítva, apránként. Összesen száz és kétszáz közötti példányszámok születhettek, amennyire épp igény volt, aztán az újabb számok megjelenésével a korábbi már mindig annyira gagyinak tűnt, hogy szigorúan beszüntettük a terjesztését. Az ötödik és hatodik szám 400 ás 600 pédényban jöttek ki, ha jól emlékszem. Az 1-4. számok A/5-ös méretűek voltak – na ez mégis a magyar elődök hatása lehetett (lásd Rattle Inc., E.Z.L.) – de a harmadik számtól már különböző turpisságokkal lefeleztük a betüméretet. Most, a szövegszerkesztők korában már elképzelhetetlen, ahogy akkoribban kis logokat és fotókat vagdostunk körbe ollóval és nyagattuk a fénymásolókat, hogy ezt még 14%-kal nagyítsa, a másikat kicsinyítse és valahogy oldja meg, hogy ne látsszon a ragasztó nyoma stb. Amúgy nagy sikere volt az „olvasótábor” körében, de ez inkább annak tudható be, hogy korábban nem volt nagyon ilyen dolog. A tartalomról annyit, hogy volt néhány olyan zenekarral is cikkünk, interjúnk, akik később sem tűntek el a süllyesztőben, pl. CANNIBAL CORPSE az Eaten Back To Life megjelenésekor, SAMAEL az első album előtt, LOUDBLAST, BEHERIT, MORGOTH, AGRESSOR, DISASTROUS MURMUR, ATROCITY, MERCILESS, BLASPHEMY (bár ez félig a Wild Rags Records főnöke által készítve), NUCLEAR DEATH, FLESHCRAWL (csak akkor még SUFFOCATION néven mozogtak), PSYCHOTIC WALTZ stb. Persze mai szemmel ez már nem tűnik olyan nagy dolognak, de akkor nagyon büszkék voltunk rá.

Hogyan oszlott meg a lapban felvonultatott hazai-külföldi zenekarok aránya? Alapvető célotok a hazai death/grind underground támogatása volt, igaz?

Erre sem volt koncepció igazán. Az első magyar banda, aki nálunk szerepelt, a pécsi AGYVÉRZÉS (hehe) nevű formáció volt, akik a haverjaink voltak. Inkább az volt a jellemző, hogy bár én próbáltam minden hazai anyagot begyűjteni az extrémebb vonalról, már csak a külföldi cserélgetések miatt is, a magyar bandák jó része nem foglalkozott még a minimális promócióval sem. Amúgy a TORMENTOR anyagait talán a Cobra küldte ki először Euronymous-nak, aztán mindegyikünk nekiállt levelekkel bombázni a MAYHEM-et, mert mindig küldött egy rakás szórólapot, hírt és konkrét bandákat javasolt, akikkel foglalkoznunk kellene (pl. ROTTING CHRIST, DARKTHRONE, MASACRE, SARCOFAGO stb). Mindegyikünknek elküldte Deathcrush-t TDK D-s kazira felvéve és a másik oldalra mindig vett fel valami érdekességet. Így ismertük meg pl. a MERCILESS-t, a lengyel IMPERATOR-t, nekem meg a MORBID December Moon-ját vette fel, hogy hallgassam meg, mert lehet, hogy ez az alak lesz az új énekesük… Többek közt neki volt köszönhető, hogy bekapcsolódtunk az underground vérkeringésbe.

Mivel akkoriban nem volt internet, e-mail, hogyan készítettétek az interjúkat? Mennyi volt egy-egy interjú átfutási ideje? Voltak olyan interjúk melyek valami miatt meghiúsultak? Mennyire voltak készségesek, lelkesek az interjúkra felkért zenekarok?

Minden levélben zajlott. Teljesen változó volt, hogy ki milyen hamar reagált, ha visszaírt egyáltalán. Sok levél, csomag el is tűnt útközben. Volt, hogy ez kiderült, volt, hogy nem, így aztán ígéretesnek tűnő kapcsolatok is megszakadtak emiatt. Mi magunk is elég rapszódikusak voltunk a levélírás, interjúküldés terén, főleg a postaköltségek miatt. Ez is elég vicces így visszatekintve…

Készítettetek telefoninterjúkat is vagy mindent levélben bonyolítottatok le?

Csak levél. Amikor az OBITUARY a MORGOTH-tal és a DEMOLITION HAMMER-ral még Pécsett is fellépett 1990 körül, akkor velük próbáltunk interjút csinálni, de még diktafont sem vittünk, úgyhogy csak nagy röhögések voltak. Arra emlékszem, hogy James Murphy lenyúlt egy plusz példányt a harmadik számból, mert a benne szereplő FORCED ENTRY zenészei országos cimborái voltak. A CARCASS-os Jeff Walker meg adott egy címet még anno a Fekete Lyukban, hogy intézzük inkább levélben a dolgot, aztán sosem írt vissza. Az ATROCITY-s Alex Krull viszont igen, vele sokáig kapcsolatban voltam, cserélgettünk is ezt-azt.

Kapcsolatban voltatok lemezkiadókkal is? Megkerestétek őket promóciós csomag küldése céljából? Hogyan léptetek velük kapcsolatba? Mely kiadók támogatták a kiadók a Death Trap-et és melyek nem?

Ez is gyerekcipőben járt még akkoriban. A kis „hálószoba kiadókból” még jóval kevesebb volt és azok is sóherebbek voltak, de jó kapcsolatunk volt egy-kettővel, pl. WILD RAGS REC., MORBID RECORDS, ROTHENESS RECORDS, POSERSLAUGHTER RECORDS, NO REMORSE RECORDS stb, de a Voli pl. megkapta a DEATH Spiritual Healing-jének előzetesét is kazin, amire nagyon büszkék voltunk. Persze mire kijött az a szám, amiben egyoldalas kritika volt róla, már rég nem számított friss anyagnak az a lemez, ha-ha. A kiadókat is levélben kerestük meg, aztán tízből egy visszaírt, küldött infokat és ha látták, hogy tényleg írunk róluk, akkor már könnyebb volt. Sajnos feladtuk a dolgot, mire ez igazán beindult volna…

Annak idején milyen hanghordozókon kapták a fanzine-ek, a magazinok a promociós anyagokat? Hogyan ment a promóciózás?

Eleinte minden kazin jött, néha bakeliten. CD nem is volt…Aztán a Voli vett először CD-lejátszót és nagy öröm volt, amikor az első CD-k megjöttek, de az nagyon ritka volt még a vége felé is.

Ti magatok is felvettétek a kapcsolatot az adott zenekarral? Mindig kaptatok választ a zenekaroktól?

Legtöbb esetben mi magunk írtunk a zenekar címére. Egyedül a WILD RAGS RECORDS bandái voltak kivételek, de még ott is, pl. a NUCLEAR DEATH esetében, a kiadó által közvetített vagy készített interjú mellett, azért becserkésztük a bandát is. Főleg mikor láttuk, hogy ugyanaz az interjú máshol is megjelenik. Rengeteg banda nem válaszolt, kb. a levelek felére nem jött visszajelzés.

Hogyan értékeled recenzióitokat, interjúitokat? Az akkori igényeknek megfeleltek?

A recenziók is kezdetlegesek voltak, néha túl szűkszavúak is, de az interjúk voltak igazán botrányosak. Mivel nem sokat tudtunk a legtöbb zenekarról, ezért tele voltak  szokásos sablon kérdésekkel, aztán a válaszadón múlt, hogy élvezhető lett-e a végeredmény. Később aztán javult a helyzet, de a legjobbak egy része már más ’zine-kben jelentek meg, mert sosem készült el a hetedik számunk. Pl. Euronymous, IMMOLATION, NECRONY stb.

Voltak-e a fanzine-ekben szövegfordítások és koncertbeszámolók?

Eleinte voltak szövegfordítások, ami mai szemmel kicsit fura, de akkoriban nagy divat volt. Nálunk pl. DEATHROW meg TANKARD volt az eslő két számban. Koncertbeszámoló valahogy sosem volt, nem is tudom miért, pedig akkoriban is eljártunk mindenre.

Rendelkeztetek külföldi ismeretséggel, kapcsolatokkal? Külföldre is küldtetek a Death Trap-ből? Milyen visszajelzések érkeztek a fanzine-re határainkon túlról?

A ’zine-ben szereplő zenekarok általában kaptak tiszteletpéldányt és néha cseréltünk más fanzine-okkal is, bár ennek sok értelme nem volt, mert én sem tudtam sokmindent kezdeni egy görög vagy lengyel nyelvű újsággal, ahogy ők sem a mienkkel. A legtöbb ’zine angol nyelvű volt és minket a legtöbb kritika a magyar nyelv miatt ért. Rengeteg kapcsolat volt a Brunei Szultánságtól kezdve Chilén át a Dél-Afrikai Köztársaságig, meg persze a kevésbé egzotikus országokban is szinte minddenhol.

Annak idején hogyan tudtatok külföldi metal szakirodalmakat beszerezni? Rendelkeztetek cserekapcsolatokkal?

A fanzine-okat csere útján és persze néha-néha a német ROCK HARD-ot vagy angol, német, holland stb. METAL HAMMER-t hozattunk ismerősökkel.

Volt-e úgymond törzsolvasói körötök, tehát olyan olvasók, akik mindegyik fanzine-t megvették? Sikeres lap volt a Death Trap?

Volt egy-két arc, akivel rendszeresen leveleztünk és ők mindig meg is vették az újabb számokat. Amúgy inkább véletlenszerűen akadtak rá az emberek egy-két lemezboltban vagy szórólap alapján levélben rendeltek. Az egész nem volt olyan szinten, hogy sikeresnek lehessen nevezni, inkább a hatása lehetett fontos, mert sokan ezen a fórumon találkoztak először azzal, hogy van metal a ROCKKALAPÁCS-on és a METAL HAMMER-en túl is és aztán már tovább tudtak lépni. Vagy gondolták, hogy ennél tudnak jobbat és belekezdtek valami hasonlóba…

A hazai színtéren milyen szerepet töltött be a fanzine? Hogyan jellemeznéd a lapot külalakilag, tartalmilag stb. olyan fanzine-ekhez viszonyítva, mint pl. a Feszültség, az Underground, az Answer, a Transylvanian Damnation vagy a Brutal Metal?

Akkoriban semmi különöset. Mi voltunk az egyik fanzine. Voltak, akik rendszeresebben, nagyobb oldalszámmal és példányszámban, színes borítóval stb. jelentek meg, de mi voltunk az egyik első igazi, magyar underground metal fanzine, saját interjúkkal és anyagokkal. Amúgy mindenkivel jó volt a viszony, figyelgettük, hogy mit csinál a másik. Az említettek közül midegyikből heverhet egy-két szám a szekrény alján, de sajnos már eléggé foghíjas a gyűjtemény. Ezek azért nálunk később indultak. A FESZÜLTSÉG-gel nagy levelezésben voltam, az Underground-os arcok személyesen is nagy haverok voltak, a TRANSYLVANIAN DAMNATION-ről nem is beszélve, az az igazi KULT!

Milyen kapcsolatban voltatok a hazai fanzine szerkesztőkkel? Mely fanzine-ek működtek a ti időtökben? Cserélgettetek egymással?

Mindenkivel jó, sokukkal baráti volt a viszony. Én igyekeztem minden fanzine-t begyűjteni, ezért ment a csere-bere vagy tiszteletpéldány küldözgetés. Pár fanzinecímet megpróbálok felidézni, ha valaki kimarad az a véletlen és az idő vasfoga által tépázott memoriámnak tudható be: RATTLE INC., E.Z.L., PANIC, METAL MIRROR (bár ez komolyabb volt), METALMANIA, LAMENTATION, ANSWER, ATHEIST, GENITAL GRINDER (a kamu ’zine…), SEASIDE, BRUTAL METAL, SENTENCED TO DEATH,  FLAYER, UNDERGROUND, ANWSWER, TRANSYLVANIAN DAMNATION, STYGIAN SHADOWS, ARRIVAL OF THE IMMORTALS, GARMONBOZIA, TOXIK, FESTER, THE BEAUTIGUL CRY OF THE ANCIENT FLAMES, FEROCITY, DARK FLOWERS, FREEZING FLAMES, STIFF AND COLD, SHRUNKEN AND MUMMIFIED, NIGHTWALK, MARE TENEBRARUM, ABYSMAL DARKNESS, INFINITE DREAMS, SHOCK!, WACKOND, VOL.4., FROM THE ABYSS….körül kéne néznem, mert pont a régiek nem jutnak eszembe…Volt egy I betűs, amiben aztán az IMMOLATION interjúm megjelent, de ha megkínoznak sem jut eszembe a címe, bocs…volt az AHRIMAN-os Lédeczy Lambertnek is egy korábbi, de az sem jut eszembe…

Akkoriban a fanzine-ek viszonylag rövid, 8-10 kérdéses interjúkat készítettek. Szerinted mi volt ennek az oka? Nyelvtudás vagy helyhiány?

Főként az, hogy nem tudtunk semmit a zenekarokról, ezért nagyjából ugyanazokat kérdeztük mindenkitől, meg, hogy egy csomóra nem is jött válasz, főleg a nevesebb bandáktól, akiktől pedig lehetett (volna) jókat kérdezni. Aztán a nyelvtudás, vagy inkább annak hiányossága is biztos. Plusz maga a levélinterjú forma is korlátozza a kérdező lehetőségeit. Meg igénytelenek is voltunk…haha.

Ha a hazai színteret vizsgáljuk, szerinted a magyar death zenekarok felvették zeneileg, fazonilag a versenyt a külföldi csapatokkal? Nekem az a véleményem, hogy rengeteg jó death bandánk volt, pl. Extreme Deformity, Cultic Pulp, Subject stb.

Én nagyon bíztam benne, hogy valamelyik banda majd viszi valamire, de azt vettem észre, hogy nem volt meg senkiben a kitartás vagy a divatok változásával ők is megváltoztak. Kitartóan gyűjtögettem a hazai demokat is, de abból a korszakból nem maradt meg szinte egy zenekar sem, bár jópár arccal még lehet találkozni más formációkban, ami azért lelkesítő. Már épp kezdtem feladni a reményt, amikor megkaptam a SEAR BLISS demoját, de ez már jóval a fanzine után volt…

Amennyire én tudom, te intézted annak idején a Cultic Pulp „Crush conformity” demójának promóciózását, igaz? Küldtél a kazettából külföldre is? Milyen fogadtatásban részesült a demójuk külföldön?

Nagy barátságban voltunk/vagyunk a tagokkal és igyekeztem segíteni, amiben lehetett, de a főkolompos Bánfai Attila már akkor is azon a véleményen volt, hogy túl sok a hulladék zenekar és kiadó, ezért vagy valami tényleg jó kiadó vagy inkább semmi. Képtelen voltam meggyőzni őket, hogy erre akkor sem volt már sok esély első lemezre. Persze nem ezen vérzett el a zenekar, de néhány csere-berés kapcsolatnál tovább nem jutott a dolog. Az akkor szintén demozgató DERANGED-éknek tetszett, arra emlékszem, meg Jack Owen a CANNIBAL CORPSE-ból is szépeket írt…

Kapcsolatban vagy a srácokkal manapság is? Nincs olyan tervük, hogy újra összehozzák a zenekart?

Sokáig nyektettem őket, hogy indítsák újra a „kultuszt”, de ennek az esély ma már 0. Sajnos.

A ’90-es évek elején megfordult hazánkban többek között az Obituary, a Cannibal Corpse, a Carcass vagy az Atrocity. Ezeket a fellépéseket láttátok? Milyen emlékeket őriztek ezekkel a koncertekkel kapcsolatban?

Én szerencsére az említettek mindegyikét láttam és ezek csak olajat jelentettek az amúgy sem takarékon égő tűzre…

Úgy vélem, hogy a death metalnak alapvetően négy ága volt: a láncfűrész-hangzású, kicsit dallamos svéd vonal, a Celtic Frost hatását magán hordozó holland irányzat, a brit bandák és a technikás, floridai csapatok. Ezzel egyetértesz? A death metal mely irányzatát kedveltétek?

Nem szeretem az ilyen kategorizálgatásokat, bár néha szükséges valamilyen fogodzó. Ma már egyáltalán nem forog recenzóíróként az agyam és teljesen szubjektív dolgok is nagyban befolyásolják az értékítéletemet. Minden irányzatot kedveltünk, csak a tucatprodukciókat próbáltuk kerülni. Az idő múlása azonban furán hat, van amit megszépít, néhány lemezről viszont egyszerűen nem értem, hogy mi tetszhetett benne akkoriban.

Szerinted az olyan csapatok, mint az Atheist, a Cynic vagy a Babylon Sad megújították a death metalt?

A death metal a maga amúgy elég szűk korlátai között sok lehetőséget rejt és rengetegszer megújult már, nem beszélve a más stílusok elemeivel történő keveredésről és arról, hogy ki mit tart még vagy már nem death metalnak. Vannak olyan csapatok, amik újítóak, vagy csak egyszerűen nagyon jók, vagy mindkettő. Az ATHEIST és a CYNIC szerintem az utolsó kategória, de azt is megértem, ha valaki nem tartja death metalnak a CYNIC-et. A lényeg, hogy király zene.

Mi a véleményed arról, hogy a ’90-es évek második felében divattá, már-már sikeressé vált a dallamos göteborgi death metal irányzat? Kedveled az olyan csapatokat, mint az In Flames, a Dark Tranquillity vagy az At The Gates?

Korábban a durvább csapatok is divatosak voltak, aminek hatására az underground a black metal irányába fordult. Ma már egyáltalán nem érdekel mi divatos és mi nem, de tény hogy a nagyobb népszerűség az esetek túlnyomó részében nincs arányban a zene minőségével, sőt, ez sokszor inkább fordított arányban van. DARK TRANQUALLITY-t igazán a demós korszakukban kedveltem, aztán egyre kevésbé. Az AT THE GATES az csúcs, az IN FLAMES pedig még a Colony és a Clayman idején talán jobban is tetszett, mint korábban, bár az már nem death metal volt, de az utolsó lemezeikkel nem nagyon tudok mit kezdeni.

Aztán a death metal is elvesztette varázsát, a grunge szinte majdnem megölte a teljes metal színteret a ’90-es évek közepén. Erről, hogy vélekedsz?

Szerintem ez csak a nagy tömegekre érvényes, az undergroundban sokkal állandóbbak a dolgok. Az hogy most sok tízenéves, szemüveges, PC-fixált warrior ellátogat a bajszos faterral a RHAPSODY koncertre MANOWAR pólóban, vagy relatíve jól fogynak az OSSIAN lemezek – mégha valahol mélyen meg is dobogtatja az acélszívemet – nem nagyon van hatással azoknak a zenéknek a népszerűségére, amiket én leginkább kedvelek. Ráadásul ennek néha meg kell történnie, hogy megújuljanak a dolgok és ez nem csak a zenében van így. Persze kellemesebb a jelenlegi helyzet, de aki keresett, az akkoriban is talált hallgatnivalót.

Mikor és miért szűnt meg a Death Trap? A fanzine megszűnése után nem akartál egy másik lapot elindítani?

A hatodik szám után még sok interjú érkezett, sőt akkor kezdett volna komolyabbá válni a dolog, de a többiekben mintha megtört volna kicsit a lelkesedés vagy nem is tudom. Ritkábban találkoztunk, én is idősebb lettem és más dolgokkal is elkezdtem foglalkozni, nem volt annyi időm. Azt is kitaláltam, hogy egyedül folytatom, a többiek meg, ahogy épp kedvük van, bele-beleszólnak, hogy mit hogyan, de ha nem voltam noszogatva, akkor nem haladtam. Egy-két oldal készült el, amik tök jól néztek ki, recenziók és egy BETHLEHEM interjú, de akkor már kezdtem szétosztogatni a jobb anyagokat, hogy ne váljanak idejét múlttá és szép lassan behalt az egész. Közben a Vámosi Tomi nyaggatott, hogy csináljunk egy csak Black Metallal foglalkozó újságot, de azt nem akartam, így aztán egyedül csinálta meg a TRANSYLVANIAN DAMNATION-t. Én meg distro-t kezdtem csinálni a DEATH TRAP név alatt, ahol még valamelyik hírlevélszerűségemben egy DIABOLI interjú is becsúszott. Aztán időről-időre, a többiekkel elméláztunk rajta, hogy újra kéne indítani a dolgot, „kihasználva a modern kor vivmányait”, vagy webzine-ként működni, de egyikből sem lett semmi. Az is jó ötlet volt, hogy csinálni egy-egy interjút azokkal a bandákkal, akik időközben szélesebb körben ismertekké váltak és lehozni párhuzamosan az akkori és a mostani válaszaikat, de ezt a verziót is valószínűleg sörbe folytottuk az ötlet fogantatásának napján. 

Szerinted mekkora és milyen kultusza, hagyománya van itthon a fanzine-eknek?

Szerintem az a jellemző, vagy inkább remélem, hogy így van, hogy bár jellegzetesen alacsonyak a példányszámok és kevés ember olvassa ezeket, de akik olvassák, azok vannak leginkább hatással a műfaj dolgaira, alakulására.  Fanzineszerkesztők, a kis kiadók emberei, zenészek és az igazán megszállott rajongók, gyűjtők stb. A többiek meg kit érdekelnek, nem igaz?

Úgy gondolom, hogy amíg a ’90-es évek közepén/végén sok nyomtatott fanzine-ünk volt, mára a helyzet teljesen megváltozott. Vagy webzine-ként üzemelnek vagy teljesen megszűntek. Szerinted miért? Anyagi gondok játszottak benne szerepet vagy a szerkesztők elvesztették érdeklődésüket a metal zene iránt?

Szerintem törvényszerű, hogy az internet széles körű elterjedésével ez a helyzet alakult ki, még ha bennem van is némi ellenérzés. Egy mostani 16-18 éves teljes joggal nézhetne hülyének, ha azt javasolnám, hogy inább szenvedjen a sokszorosítással, öljön bele egy csomó pénzt, ami aztán sosem jön vissza, mikor ráadásul ott van előtte egy sokkal egyszerűbb és ésszerűbb megoldás. De szerencsére mindig lesznek olyanok, akik a nyomtatott (vagy fénymásolt) verziót preferálják. Olyan ez, mint a bakelit…

Szoktál olvasgatni webzine-eket is? A webzine-eket előnyben részesíted a nyomtatott lapokkal szemben? Mi a véleményed a jelenlegi, házi, nyomtatott fanzine-ekről?

Szoktam nézegetni webzine-eket, de ez egészen más. Itt inkább az van, hogy valamire – zenekar, turné, lemez, hír stb. – kiváncsi vagyok és a neten megtalálom valahol, valamilyen adatbázisban vagy épp egy webzine oldalain. Ez bizonyos esetekben könnyebb is, de azért jobb a nyomtatott lapot kézbe venni. Könyvet sem a neten olvasok, pedig lehetne. Jelenleg nem sok hazai nyomtatott zine-ről tudok, a legjobb ezek közül pedig nem lehet kérdés. A készítők szerénységére való tekintettel nem említenék címet…

Úgy gondolom, hogy Pécs és környéke az underground egy erős bázisa, fellépett már városotokban a Krabathor, az Unpure a Vader vagy a Dismember. Ezek hogyan valósultak meg? Milyen élmények, emlékek fűződnek ezekhez a koncertekhez?

Sajnos nem hinném, hogy Pécs jelenleg megérdemelné ezt a címet, de tény hogy egy időben össze tudtunk hozni néhány jó koncertet. A legtöbbhöz nagyon kellemes emlékek fűződnek, anyagilag persze egyik sem volt egy aranybánya, de ez más lapra tartozik. Ezek úgy valósultak meg, hogy a kapcsolatok nem szűntek meg a DEATH TRAP kimúlásával és azóta is próbálok aktívan tevékenykedni az ún. „színtéren” ilyen-olyan módon. Ha egy turné épp hazánkon keresztül vagy annak közelében halad, akkor amit lehet, azt megcsináljuk. Sajnos erre egyre ritkábban adódik lehetőség, de most is szervezés alatt van egy koncert. (Rotting Christ ápr.6.)

4 évvel ezelőtt vesztettük el a műfaj keresztapját Chuck Schuldinert, a metal színtér lelkes, őszinte harcosát. Szerintem Chuck halála nagyon megrázta a színteret, komoly űrt hagyott maga után. Erről, hogy vélekedsz?

Erről nem tudok elfogódottság nélkül nyilatozni, mert a DEATH az első lemeztől kezdve hatalmas kedvencem volt és persze az egész műfajra gyakorolt hatása is elvitathatatlan. Szerencsére sikerült egyszer élőben is elcsípnem Chuck Schuldiner-t és zenekarát a Human turnéján ’92-ben, ha jól emlékszem.

A nagy death metal robbanás képviselői közül manapság csak nagyon kevesen maradtak fenn, pl. Morbid Angel, Malevolent Creation, Cannibal Corpse, ők folyamatosan dolgoztak és jelentettek meg lemezeket. Ennek mi az oka? A többi banda miért tűnt el?

Gondolom a szokásos okok. A műfaj virágzásának elmúltával a komolyabb kiadók dobták a kevesebb profitot termelő csapatokat, amik aztán ilyen-olyan okokból földbeálltak. Még az említettek közt levő MALEVOLENT CREATION dolga sem lehetett egyszerű, hiszen már jópárszor láttam őket élőben,  -  szerintem átjönnek Európába, amikor csak lehet - de nem volt még kétszer ugyanaz a felállás.

Mit szólsz ahhoz, hogy több év kihagyás után újraaktivizálta magát az Obituary, a Suffocation és, hogy Karl Willets visszatért a Bolt Throwerbe? Hallottad a tavalyelőtti Suffocation lemezt illetve a tavalyi Obituaryt és Bolt Throwert?

Ha rosszmájú akarnék lenni, akkor itt is feszegethetném az anyagi okokat, de ezt csak a pénz miatt úgysem lehet csinálni, meg valószínűleg nem is érdemes. Nagyon örülök, hogy újra aktívak ezek a bandák, az új  lemezeiket is hallgatom és az említett hármat élőben is megnéztem és meg is voltam velük elégedve, különösen a SUFFOCATION-nel.

A Death Trap egy underground fanzine volt. Mit jelent számodra az a szó, hogy underground, undergroundnak lenni?

Ezt is mindenki másképp értelmezi. Az én olvasatomban ez a hozzáállást jelenti. És nem csak arról van szó, hogy attól underground valaki, hogy az első hang lefogásától, a CD-borító utolsó pixeléig, mindent maga intéz, aztán kiadja korlátozott példányban az anyagát, majd azt csak a saját maga által működtetett hálózatában árulja és jó esetben ő az, aki meg is veszi és a kör bezárult. Az sem zavar engem, ha valaki még akár pénzt is keres, feltéve, hogy ez nem befolyásolja az alkotásban. Tehát nem azért underground valaki, mert amatőr. Az én szememben pl. a SLAYER is underground. Some music was meant to stay underground…

Andró, köszönöm szépen válaszaidat, remélem nem untattalak kérdéseimmel. Kérlek oszd meg velünk utolsó gondolataidat. Minden jót, sok szerencsét kívánok neked.

Először is köszi, hogy gondoltál rám a téma kapcsán, igazán megtisztelő. Bocs a hosszú késés miatt, de próbáltam minél jobban megfogalmazni a válaszokat, mégha a végeredményen ez nem is feltétlenül látszik.  Annyira régen volt már ez az egész, hogy bár azt hittem sosem felejtek el belőle semmit, most mégis kiderült, hogy kicsi megkoptak az emlékek. Érdekes volt, ahogy egyre könnyebben megértettem a mostani  fejemmel az akkoriban erősen szidalmazott késői válaszolókat, mert ha tényleg átfogó választ akarsz adni, az azért időigényes. Ezt is már éjjel írom, még egyszer bocsa késésért, sok sikert a szakdolgozathoz és további jó munkát a fanzine-készítéshez, Ti ne adjátok fel soha!

Onslaught Thraher (2006)