(A "Feszültség 'zine 1." menüpontban található interjú folytatása)

Annak idején hogyan tudtatok külföldi metal szakirodalmakat beszerezni? Rendelkeztetek cserekapcsolatokkal?

BCS: Elsősorban a fanzine-ek készítőivel álltunk kapcsolatban. Külföldi lapok közül akkor a Rock Hard volt kapható nálunk, ezt vettük minden hónapban. A többit csere útján szereztük be külföldről.

FP: Itthon kapható volt egy német nyelvű, nagyon színvonalas magazin, bevallom, már nem emlékszem a nevére…. RockHard talán? Az fantasztikus volt, vaskos, főleg a durvább irányzatokra épített, rendkívül igényes kivitelben. Ezen kívül csak a külföldi fanzineket olvastuk, nekem még megvan a gyűjteményem, igaz, a szülői házban hagytam.

Volt-e úgymond törzsolvasói körötök, tehát olyan olvasók, akik mindegyik fanzine-t megvették? Sikeres lap volt a Feszültség?

BCS: Szerintem a 800 példány mindenképpen elismerésre méltó. Egy ungerground fanzine-nek nem is kell több.

FP: Más kérdés: mit értünk siker alatt? Anyagi értelemben totál kudarc, de ez hobbi volt inkább, mintsem gazdasági tevékenység. Márpedig a hobbi, mint tudjuk, akármi is, igen költséges dolog. Most képzeld el, ha elkezdtünk volna hirdetésekből megélni… ugyan ki számára lenne reklámértéke egy fanzine-oldalnak? :-)

A ’80-as évek közepén/végén tombolt a thrash hullám, a stílus komoly népszerűségnek örvendett. Szerintetek miért? Hogyan emlékeztek azokra az időkre? Beszélnétek erről az időszakról bővebben?

BCS: Humoros így visszagondolni. Először is, ha valaki a keményebb zenét szerette, az sem vállalt mindenkivel közösséget. Nem volt szabad trahsereknek glam zenét hallgatni, mert kinevették a többiek. Nagy harc dúlt arról, hogy ki az igazi kemény. Ezen kívül kevés banda látogatott hozzánk, az információk nagyon nehezen jutottak el az emberekhez.

FP: Nagyon erős volt a szubkultúrák, irányzatok közötti határvonal, még egy-egy stíluson belül is. A thrash fanzine-ekben rém ciki volt emlegetni a melodikusabb zenéket. A külsőségek is kulcsfontosságúak voltak, pedig volt áruk rendesen. Hogy mást ne mondjak, budapesti lemezboltokban ugyanannyiba került a Feszültség, mint egy darab fémszegecs! Ez bizony a szellemi termék lefokozása. Szerintem azért voltak népszerűek a durvább zenék, mert minden irányzat eljut a lehetőségek és befogadhatóság határáig a maximális szélsőséghez, ez műfajtól független. Mindig kevés az adott szint. Nem volt ez másként az elektronikus zenéknél sem.

Ha a hazai színteret vizsgáljuk, szerintetek a magyar thrash zenekarok felvették zeneileg, fazonilag a versenyt a külföldi csapatokkal? Nekem az a véleményem, hogy rengeteg jő thrash bandánk volt, pl. Barbed Wire, Mirror, Butchers, Undertaking stb.

BCS: Szerintem nagy volt a szórás. Voltak bandák, akik nagyon lazán felvették minden tekintetben a szinvonalat a külföldiekkel, s voltak bizony nem kevesen, akik borzalmas gyengének tűntek. Természetesen az akkori színvonal más volt, mint ma, a pénz tekintetében nem lehet összehasonlítani a dolgokat. Ha elaszakadt egy Badlem koncerten a húr, akkor meg kellett várjuk, míg kicserélik, pótgitárról szó sem volt!

FP: Kreativitásban felvettük a versenyt a külfölddel, de technikai feltételek terén fényévekre voltunk, továbbá a sorba beállva fantáziátlanul születtek a kópiák a demók szintjén, szinte egy-az-egyben másolva. Viszont születtek olyan darabok, zenéltek olyan csapatok, amelyek rossz időben voltak alkotóképességük csúcsán, mert a honi lemezkiadás messze nem tartott ott, mint most, így a Bedlam, a Barbed Wire, a Slogan, a Just, a Butchers többre vihette volna. Utóbbi csapat hatására olvastam el nyomtatott formában is Ady Endre Ének aratás előtt című versét, melyet feldolgoztak igen húzósan, azóta ez a kedvenc költeményem, elképesztő energiák feszülnek benne.

Rajtatok kívül milyen fanzine-ek működtek még itthon? Volt-e összetartás a hazai fanzine-ek között? Támogattátok, segítettétek egymás munkáját?

BCS: (Ez az egyik legjobb kérdésed!) Igen, általában tudtunk a többiekről. Rengeteg fanzine működött Magyarhonban! Szegeden rendeztek is egy „fanzine-os balhé”-t, ahol összejöttek ezek. Ott derült ki számunkra, hogy a fanzine-ek kiagyalóinak java része politizál és baloldali. Mi egyáltalán nem politizáltunk, viszont a balosokat kifejezetten gyűlöltük.

FP: A metászíntér kb. 6-8 fanzine-t tartott el, túl sokáig egyik sem élt 1-3 év maximum: Rattle Inc., Panic, Death Trap, Brutal Attack, most spontán ennyi jut eszembe, pedig mindegyiket ismertük személyesen vagy levelezés útján, akivel kapcsolatban voltunk, de most kimaradt, megkérem, ne haragudjon nagyon! A metállal foglalkozók közül csak mi “épültünk be” az ún. alter és punk színtérre, amely el kell ismerni, sokkal fejletteb volt fanzine-készítés terén, jó nyomdákkal, sűrűn kiépített terjesztői hálózattal, gyakori találkákkal, rengeteg újsággal, más kérdés, hogy szerették a zilált, kaotikus kivitelt, amelyért az információk mennyiségét is feláldozták, továbbá irodalom és világnézet is megjelent bennük, néha egészen borzalmas novellákkal és versekkel, műelvont szarok, na, nem tudom másként nevezni De voltak nagyon kiemelkedő lapok köztük, pl. Isten malaca, Második Látás, Ordító Egér, Dall-Ass, A búvárok reménykednek és gól na ez utóbbi kettőnek csodás humora volt.

BCS: Így van, de hozzá kell tennem, a Genyószívó Disztroly és a Dark Zala Tálym is nagyon ütős lapok voltak! Előbbi szerkesztője/írója ma elég ismert publicista, több könyve jelent meg, s rendszeresen ír egy jobboldali hetilapba, míg utóbbiban a rendkívül ütős humor jelent meg, hasonlóan a Búvárokhoz, amit már Sancho is említett.

FP: Tényleg, Bucó munkássága, aki a Genyót készítette, eléggé sokrétű, pár éve könyvet is írt a honi punkszíntérről. A Dark Zala Tálym pedig közölt egy egerszegi kocsmatérképet is címekkel, kisfröccsárakkal, az ilyen munkásság az én szememben valódi közszolgálat!

Ha a Feszültséget összehasonlítjátok az akkori kor fanzine-jeivel milyen különbségeket, hasonlóságokat láttok a lapok között? Ti magatok elégedettek voltatok a fanzine-ekkel?

BCS: Igen, a 4. számmal már elégedettek voltunk, a továbbiakban szerettünk volna sokkal vaskosabbak, s szebbek lenni, ez már nem sikerült sajnos.

FP: Az első számunk jogosan erős kritikája után egyre inkább a dicséret volt a jellemző, a Metal Hammerben is szerepeltünk, szerintem a 4. Számunk az egyik legjobb volt itthon. Azzal voltunk igazán elégedettek, de természetesen már a megjelenés után tudtuk, hol a hiba, s szerettünk volna csiszolni rajta. Én például a lemezkritikáknál nem győztem elszállni egy albumtól és osztogatni a 10 pontokat…

Az utolsó, negyedik szám 800 példányban jelent meg. Azért ez egy fanzine-től nem semmi.

BCS: Szerintem is elég jó példányszám a 800. Kár, hogy nem fejlődhettünk tovább…

FP: Merjünk nagyot álmodni, nem? S ebben most semmi politika nem volt.

Hogyan értékelitek recenzióitokat, koncert beszámolóitokat, interjúitokat? Az akkori igényeknek megfeleltek?

BCS: Ebben az egészben az a legjobb, hogy Te is elmondhatod a véleményed, nem csak az van, amit Cselőtei meg Lénárd leírnak (itt jegyzem meg, fogalmam sincs, hogy ezek a fazonok léteznek-e még). Nem hinném, hogy kiválóak voltak a koncertbeszámolóink, interjúink, sokkal inkább bugyutának tűnik. Ma nyílvánvalóan sokkal, de sokkal jobbat tudnánk, viszont én messze nem követem ezt az egészet úgy, hogy bátran le merjek ma írni egy koncertkritikát. Persze ettől függetlenül járunk koncertekre, legutóbb én a Slayer-en voltam, pont Sanchoval. Kivel mással?

FP: Rajongó tizenévesek írásai valójában. S bár annyi alapunk volt a bírálatra, hogy nagyon sok zenénk volt, ezáltal összehasonlítási alapunk, némileg elfogadható értékítéletünk. Bár a fogalmazásaimra deákkoromban jeleseket szoktam kapni, és ez fontos is számomra, de ma visszaolvasva az akkori sorokat mosolygok. Más kérdés, hogy 15 évvel ezelőttiek. Akkor az voltam én, annyi volt a belőlem kipréselhető maximum. Én pedig azt jegyezném még meg, hogy csak többet kell koncertre járni, vagy beruházni olykor egy-egy szám erejéig a Metal Hammerbe… s akkor kiderülne, hogy Lénárd Laci kb. ugyanúgy néz ki, mint 15 éve, s látható volt októberben a Nevermore zúzásán vagy az Opeth koncertjén is.

A ’80-as évek végén/’90-es évek elején jópár külföldi thrash/speed csapat fordult meg hazánkban, pl. S. D. I., Kreator/Turbo, Sodom/Risk, Dark Angel, Sepultura/Heathen, Iced Earth/Blind Guardian stb. Ezekre a bulikra hogy emlékszel vissza? Gyakran jártatok koncertre?

BCS: Akkoriban elég kevés koncert volt, s mi mindenre elmentünk, akárki is jött ide. Érdekelt minden.

FP: Mindegyiken voltam, amit soroltál, talán a Sepultura volt a legnagyobb koncertélmény ezek közül, viszont a Kreator idén nagyot ütött szerintem, eléggé sebhelyesre táncoltam magam. Visszatérve a kilencvenes évek elejére: amire csak tudtunk, mentünk. A legnagyobb és kisebb kedvenceink is előbb-utóbb megfordultak itt, természetesen ki nem hagytuk. Ébvente igen sok nagy bulin, de kisebb klubfellépésen is ott voltunk. Ha belegondolok, hogy pl. 2003-ban összesen egy Dimmu Borgiron voltam, előtte pedig évekig sehol,  azokhoz a legendás évekhez képest… viszont valami 7-8 éve nem voltam annyi koncerten, mint  ebben az évben: Tiamat/Pain, Kreator/Dark Tranquillity, Enslaved/Vreid/Bornholm, Slayer/Neck Sprain, Nevermore/Dew-Sented/Mercenary, Deicide/Visceral Bleeding, Opeth/Burst/Moon of Soul… no és a többi: Ghymes vagy négyszer, Török Ádám és a Mini ötször, aztán ott az  újjáalakult VHK, azaz Vágtázó Csodaszarvas. Az valami delejes volt

BCS: Még annyit tennék hozzá, hogy a VHK szerintem annak idején hazánk legjobb zenekara volt, valamint, hogy a mai klubélet abból a szempontból sokkal jobb a mi időnkhöz képest, hogy kiváló hangzással tud kiállni egy kicsi banda is 10 fős közönsége elé. A technika megvan hozzá.

A Mordred felbukkanásával teret hódított a funky thrash is. Kedveltétek a bandát és a műfajt? Azért az tagathatatlan, hogy óriási hatást fejtettek ki a színtérre.

BCS: Én nagyon örvendek, hogy a kategóriák közti határok mára elmosódtak, s ma már egy metal zenekar kiállhat klasszikusokkal vagy operaénekessel is zenélni.

FP: Megkedveltem, de amilyen hirtelen jött, oly gyorsan le is csengett. A jellemzően fekete irányzatok hatásai közül annál tartósabban kedveltem meg a hip-hop elemekkel fűszerezett hardcore-et. A Biohazard State of the world address c. korongja, némi Cypress Hill-ízzel… azóta sem, előtte sem született jobb. A kórussal fellépő zenekarok szerintem kultikusak, a tavalyi Therion/Tristania/Trail of Tears vokálorgia például maradandó élmény volt, akkor is, ha a Tristania nem igazán fogott meg.

A ’90-es évek elején előtérbe került a death metal, leszorította a thrasht az underground trónjáról. Szerintetek törvényszerű volt a váltás? Miért áldozott le a thrash csillaga?

BCS: Fogalmam sincs, nekem mindkettő tetszett.

FP: Még voltak lehetőségek az extremitásban, s ameddig tudott, a műfaj el is ment, ahogy előbb is említettem. Death metalt ma is rengeteget hallgatok, sőt, elsősorban tán azt.

Mikor és miért szűnt meg a Feszültség? Mi történt veletek a lap megszűnése után? Kapcsolatban maradtál a zenével a színtérrel?

BCS: A Feszültség anyagiak hiánya miatt szűnt meg, lehetetlen volt ezt a hobbit így, ilyen formában tovább űzni, mivel mindketten diákok voltunk, s pénzünk tovább nem akadt a fanzine kiadására. Én nem követem már a metal zene világát úgy, mint régen, de azért meghallgatom s nagyon szeretem ma is a keményebb zenéket. Az is igaz azonban, hogy ma népzenét hallgatok a legtöbbet.

FP: Úgy fogalmaznék, hogy bár gyűjtöttük az anyagokat, készültünk, de addig csúszott a kiadás, hogy szép lassan elhalt az egész.

Olyan gondolat nem merült fel bennetek, hogy egy kis pihenés, feltöltődés után újraaktivizáljátok a fanzine-t?

BCS: De igen. Megfordult már a fejünkben, különösen, hogy ma az internet segítségével sokkal könnyebb dolgunk lenne a levelezés és mindenféle kommunikáció szintjén, mint 1990-ben.

FP: Dehogynem! S hányszor… de az életünk is más kanyarokat vett, ritkábban találkoztunk: főiskola, egyetem, munkahely, miegymás… csupa ilyen közhelyes, szürke indok, tudod J)) No meg aztán harmincon túl már minden nap ajándék, ez az én jelszavam!

Manapság milyen zenéket hallgattok otthon? A mai fanzine-ekről, a mai metal színtérről mi a véleményetek?

BCS: Én főként népzenét, metal zenét, jazzt, komoly zenét hallgatok. Népzenéből az autentikus, eredeti felvételeket kedvelem legjobban, komoly zenében azt szeretem, amiben Herbert von Karajan vezényel, Szabó Gábor gitárművészt szintén az egyik favoritom, talán még nem felejtették el itthon annyira. A metal világából ma is azokat hallgatom, akiket régen, egy-két újabb bandával kiegészítve, mint pl. a System of a down vagy Nightwish. A régiek közül a Pantera nálam az ász, azt forgatom a legtöbbet.

FP: Ma is aktívan hallgatom a műfajt: Jelenlegi favoritjaim: Dimmu Borgir, Amon Amarth, Nevermore, Behemoth, Trail Of Tears, Therion, Marduk, Visceral Bleeding, Cradle of Filth, Turulvér, Christian Epidemic,Neck Sprain, Diecast, As I Lay Dying, Biohazard. De vannak elég komoly kilengéseim is. Csabához hasonlóan nagyon szeretem a népzenét, vagy a folkalapú zenéket: Csík Zenekar, Karikás, dél-alföldi tekerőmuzsika, moldvai csángó népzene, Ghymes, Boban Markovic, Goran Bregovic, Vágtázó Csodaszarvas/Halottkémek vagy a Moldován Köztársaság kirakatcsapata, a Zdob Si Zdub. Aztán van egy defektem is: a mulatós, olyan előadókkal, mint Bunyós Pityu, Románcok, Nótár Mary, McHawer és Tekknő, Liszter Sándor és a Vadrózsák. A legújabb hóbortom pedig Török Ádám és a Mini. Csoda, amit művelnek A mai fanzine-ekről, bevallom, nem sokat tudok. Az Index Back/Death/Doom metalos topicjába, ahová sűrűn írogatok, rendszeresen felteszik a friss linkeket, Shock Magazin, Stygian, stb., de csak bele-bele kóstolok. Ez nem a honlapok kritikája, mert amúgy jól szerkesztett oldalak, csupán sokfelé figyelek, s inkább a zenekarok, kiadók honlapjait vizsgálgatom. A metálszíntérről összességében nagyon jó véleményem van, szerintem képtelenség befogadni, annyi a jó zene. Idén is születtek elképesztően súlyos lemezek, koncertek tömkelege itthon, a műfaj él és virágzik, imádom!

Köszönöm szépen válaszaitokat, remélem nem untattalak Benneteket kérdéseimmel. Kérlek, osszátok meg velünk utolsó gondolataidat. Minden jót, sok szerencsét kívánok Nektek.

BCS: Szerintem az életben a legfontosabb, hogy az ember azzal foglalkozzon, amit szeret csinálni, vagyis válasszon magának olyan munkát, amit szívesen űz, valamint olyan barátokkal és barátnőkkel vegye magát körül, akikkel szeret együtt lenni.

FP.: Üdv a népeknek! Horgásszatok, túrázzatok, mert az igen jó. Hozzá vigyetek súlyos zenéket és szőlőből készült bort. Többet nem tudok kívánni az életben, no! S ami a legfontosabb: nagyon köszönöm a megtisztelő lehetőséget a megszólalásra, nem gondoltam volna, hogy még emlékszik ránk valaki! Laci, Neked nagyon sok sikert és kitartás kívánok a szerkesztéshez, leled örömed benne!

Onslaught Thrasher (2006.)