Még mielőtt valaki az Armageddon név hallatán egy ma működő, Pécs környéki fiatal speed / heavy metal bandára asszociálna (vagy esetleg valamelyik hasonló nevű külföldi csapatra), gyorsan leszögezem, hogy ezúttal is egy régi, hazai együttest kutattunk fel, mégpedig egy mezőkövesdi illetőségű, kevésbé ismert és kevésbé sikeres thrash/black csapatot, akik még a 90-es évek elején örvendeztették meg az északi országrész metalistáit demójukkal és koncertjeikkel. Persze ők is szert tettek annak idején némi országos ismeretségre a Garázs révén, így az idősebb metálos generáció tudja, hogy Magyarországon ők az igazi Armageddon!

Az interjút a banda egykori motorjával, alapítójával, vezetőjével, Szabó Palival készítettem, akiben -amint azt lejjebb olvasni fogjátok- már nem lángol a metal tüze, így talán sokatoknak furcsa lesz majd néhány szava, gondolata. Minden esetre azt azért látni fogjátok, hogy Palinak jól esett a nosztalgiázás, és mai álláspontjának ellenére is készségesen válaszolt kérdéseinkre, és szívesen emlékezett vissza egykori bandájára. Rendes arc, köszönet neki!

Üdvözöllek Pali! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérést! Remélem jó hangulatban vagy és nincs ellenedre egy kis nosztalgikus beszélgetés régi a bandáddal kapcsolatban… Volt egyébként az Armageddon-nak interjúja annak idején? Nekem úgy rémlik, hogy egy régi fénymásolt magazinban talán találkoztam már veletek… Emlékszel még erre?

Mit is mondjak, jól elárasztottál kérdésekkel. A nosztalgiáról annyit, hogy szerintem ritka az olyan ember, aki nem szeret visszaemlékezni a múltra, a régi cimborákra. Bár igaz a múltban lehetnek kellemes és kellemetlen élmények is. Nekem mindkettőből volt részem. Az én életem kb. 14 éves koromtól kb. 22. éves koromig nevezhető metálosnak. Ebből adódóan, mint majd kiderül az interjúból is, lesznek olyan kérdéseid, amire egy ilyen távlatban már nem igazán tudok pontosan válaszolni. Az 1. kérdésnél már ez a problémám jelentkezik is. Tudom, hogy annak idején egy országos zenei újságban megjelent rólunk egy rövid cikk és egy fénykép, de sajnos, mivel én nem szoktam minden régi dolgot megőrizni, ezért az újság címére már nem emlékszem. A riport nem velem készült, hanem ha jól emlékszem, akkor az énekesünk apja (aki élt-halt az együttesért) intézte ezt el.

Kérlek, meséld el nekünk az Armageddon együttes történetét! Tagok, tagcserék, „stúdiózás”, feloszlás okai stb.

A 2. kérdésedet egy hónap alatt is nehéz lenne megválaszolni, de azért megpróbálom. Azt hiszem nem túlzás és nem nagyképűség azt állítanom, hogy az együttes hajtómotorja én voltam. Bár lehet, hogy ez a túlbuzgóság is vezetett a feloszláshoz. Minden a Deep Purple-el kezdődött. A mikor a nagybátyám megmutatta nekem a Deep Purple számait, annyira megtetszett Ritchie Blackmore gitártudása, hogy hamarosan még a nevem is meg akartam változtatni Ricsire. Szerencsére a szüleim nem engedték. A végső döfést Gyöngyösön, a szakközépiskolában kaptam az egyik osztálytársamtól, akinek már akkor működő zenekara volt Lucifer néven. Ő adta először kezembe a gitárját, ami után rögtön tudtam, hogy nekem is alakítani kell egy zenekart. A hétvégén meg is beszéltem az itthoni legjobb haverjaimmal (volt általános iskolás osztálytársak), hogy alakítunk egy zenekart. Öten voltunk nagyon jó barátok: Kiss Gábor, Varga József, Sass Lajos, Kovács Tamás és én. Mivel Gabi nem rajongott a rock zenéért, ezért ő nem akart részt venni a zenekarban. Az egyik gitár posztot lefoglaltam magamnak, Tamás a másikat, Lajosnak a dob nyerte el a tetszését, Józsinak maradt a basszusgitár. Mindezek mellett az éneket is kénytelen voltam elvállalni. Az elhatározásunk annyira komoly volt, hogy el kezdtünk pénzt gyűjteni és rövid időn belül beszereztük az első, igencsak kezdetleges hangszereket. Pár ezer forintért megvettük a ’Lucifer’ kihasznált dobfelszerelését, majd olcsón gitárokat és erősítőket is sikerült vásárolnunk. Megkezdődtek a próbák a szüleim háza alatt lévő 15 m²-es pincében. Az együttesünk neve ’Kárhozat’ volt. Persze hangszeren egyikőnk se tudott játszani, de a buzgóságunk ezt feledtette velünk és napról napra próbáltunk tanulni a hangszereken. Több órákat töltöttünk a hangszerek társaságában. Azonban Józsi hamarosan rájött, hogy neki semmi érzéke nincs a basszusgitárhoz ezért bocsánatot kérvén úgy döntött, hogy mégsem akar részt venni az együttesben. Így kiszállt. Annak ellenére továbbra is a zenekar legjobb barátja maradt. Rendszeresen eljárt a próbákra. Egy régi haveromat, Harangozó Lacit kértem meg, hogy szálljon be hozzánk basszusozni. Örömmel tette, főképp, hogy gitárt is adtunk a kezébe. Ekkor úgy éreztük, hogy túl kicsi már az a pince, ezért új próbahely után néztünk. A következő próbahelyünk a szihalmi kultúrházban volt. Itt születtek meg az első kezdetleges számaink, mint pl. a ’Háború van a földön’. Lacit azonban pár hónap után egyre kevesebbet láttuk a próbákon. Ekkor jött számításba egy mezőkeresztesi srác. Neki meg volt az akarata a gitározáshoz. Harangozó Laci azonban hamarosan ismét felbukkant és vissza akart jönni a bandába. A két basszusgitáros közül kellett döntenünk. Tény és való, hogy Lacinak nagyobb volt a tudása, de én már akkor nem nagyon bíztam benne. Ennek ellenére többségi szavazással ő maradt a bandában. A ’keresztesi srác búcsúzott. Varga Józsi ekkor mutatta be nekem egy akkori osztálytársát, a szentistváni Dobó Tibit (A srác később az Anubis-ban is feltűnt, ma pedig a Tremor dobosa). Tibi eljárt a próbákra, majd hamarosan úgy döntöttünk, hogy jobb, ha átadom az énekesi posztot neki. Így 5 főre bővült a csapat, bár igaz nem sokáig. Ugyanis Harangozó Laci ismét hozta a formáját és havonta jelent meg csak a próbákon. Ezt mi meguntuk és végleg visszavettük tőle a gitárt. Tibi személyében viszont egy nagyon lelkes odaadó személyre leltünk, aki szívét, lelkét, idejét áldozta az együttesért. Egy darabig basszus nélkül működtünk, majd felkerestem egy volt kollégiumi szobatársamat, Gubis Kornélt, aki akkoriban kezdett rajongani a rock zenéért. Annak ellenére, hogy Kornél a Nógrád megyei szurdokpüspökiben lakott, rendíthetetlenül részt vett a próbákon, és végleges tagja lett az együttesnek. Ekkor már a ’kövesdi kultúrházban próbáltunk egy egész komoly felszereléssel. Az akkori három ’kövesdi zenekar közül nekünk volt messze a legjobb felszerelésünk, hiszen az összes pénzünket a felszerelésre költöttük. És mindezek felett még kölcsönöket is vettünk fel rá. Ekkor döntöttünk úgy Tibi javaslatára, hogy nevet kell változtatnunk. Sok töprengés után találtuk ki az ’Armageddon’ nevet. Kialakult tehát a végleges formáció: Dobó Tibor ének, Kovács Tamás gitár, Gubis Kornél basszusgitár, Sass Lajos dob és Szabó Pál gitár. Ez a felállás maradt meg az együttes feloszlásáig. Azaz csak majdnem. Az együttes létezésének 5-6 éve alatt nekem az életem volt a zenekar és ezen kívül semmi más nem érdekelt igazán. Képes voltam egymás után több éjszakát is ébren tölteni, ha épp egy dalon dolgoztam. (A dalok túlnyomó többségét én szereztem). Ennek okáért annyira hajtottam a fiúkat, hogy szinte az összes szabadidőnket lefoglalták a próbák és a koncertek. Talán itt követtem el azt a hibát, ami később az együttes feloszlásához vezethetett. A diktált iramot Tibi ugyan átvette tőlem, de a többieknek egy kicsit több szabadságot kellett volna adnom. Ennek ellenére én ideges voltam, ha a próbák nem úgy működtek, ahogy én szerettem volna, és azért is mérges voltam, ha a fiúk hamarabb akarták befejezni a próbát, hogy ki tudjanak menni a strandra. Mindemellett a stílus kialakításában is volt némi ellentét. Tamás, Lajos és Kornél inkább Metallica-s stílust, Tibi és én jobban Running Wild-es stílust szerettünk volna. Többek közt az ilyen viták is vezettek ahhoz, hogy egyre idegesebben jártam a próbákra. Véleményem szerint sokkal jobban is haladhatott volna előre a zenekar, de mégis úgy éreztem, hogy csak egy helyben toporgunk. Mindezek mellett ezekben az években Miskolcra jártam gitáriskolába. Annak ellenére, hogy a magánéletben továbbra is jó haverok voltunk, úgy éreztem, hogy a próbák egyre nehezebben mennek. Egy ilyen vitákkal teli próbán robbant a bomba. Egy felindulás kapcsán összecsomagoltam a gitáromat és bejelentettem, hogy nem akarok tovább a zenekar tagja lenni. A többiek azt hihették, hogy csak egy hirtelen felindulás az egész, és a következő próbán már ott leszek. Nem így történt. (Összeálltam másik két sráccal, akiket a gitáriskola kapcsán ismertem meg és báli zenét kezdtünk el játszani. Később ezt is feladtam, és a sarokba tettem a gitárt.) Az Armageddon egy ideig még tovább működött nélkülem, bár amint az várható volt, nem volt elég összetartás a csapatban és végleg feloszlott a banda. Talán, egy kicsit lassabb tempó, vagy ha egy kicsit lazábban vettem volna az egészet, akkor… Bár én szerettem volna gyorsan sikereket elérni, és mivel ez nem valósult meg, ez engem idegesített. Később játszottam még a Hit Gyülekezet mezőkövesdi zenekarában. A Hit Gyülekezetbe 1991-ben kerültem azáltal, hogy a ’Detonátor’ három tagja már a gyülekezetbe járt. Itt ismertem meg a feleségemet, bár ma már nem járunk oda a ’Detonátor’ két tagjával ellentétben. A következő kérdésekre már rövidebb leszek, de ezeket le kellett írnom, hogy tisztán láss az együttessel kapcsolatban.

A névválasztásról hallhatnánk valamit? Miért pont ezt a nevet választottátok annak idején? Amúgy hiszel a világvégében?

A névválasztásnál semmi különös nem volt. Olyat nevet szerettünk volna, mely nem magyar, de azért rögtön megérti mindenki a jelentését, és persze utal a zenekar stílusára is.

Thrash vagy black/thrash metal banda voltatok saját megítélésetek szerint? Szerintem inkább thrash, de volt pár black/thrash-es íze is… Ezt Te hogy látod?

Nagy Feró szerint thrash banda voltunk, de én inkább szerettem volna egy dallamosabb, de pörgős zenét készíteni, mint pl. ’Accept’ vagy ’Running Wild’. De a ’Judas Priest’ is a kedvenceim közé tartozott. A black stílust az énekesünk tette hozzá, amit néha kicsit soknak tartottunk, de Tibinek ehhez volt jobban érzéke.

Az az igazság, hogy már nem emlékszem pontosan az évre, amikor először megszerezetem a demótokat (lehet, hogy már a feloszlás után volt), így lehet, hogy tévedek, de úgy saccolom, hogy a ’kövedsi mesterhármas (Detonátor, Angel Reaper, Armageddon) közül ti voltatok a legfiatalabb csapat. Legkorábban a Detonátor alapult (1986), utána egy évre az Angel Reaper (1987), majd ti. Jól gondolkozom? Volt hatással rátok a másik két helyi nagyágyú?

Ezt a kérdést jól látod. Már gyakoroltunk pár hónapja, amikor a Varga Józsi testvére szólt, hogy az osztálytársával, Kis Csabával ők is alakítottak egy zenekart ’Ravatal’ néven. Elmentünk megnézni őket. Csaba elmondta, hogy ők tulajdonképp a bátyjának és az ő barátainak hangszerén gyakorolnak, akik már két éve zenélnek és ’Detonátor’ a nevük. Legközelebb az ő próbájukra mentünk el. Akkor még kettő, ha jól tudom miskolci srác játszott a zenekarukban, akiktől később megváltak, ezért velük nem alakult ki kapcsolat a részünkről. Sipőcékkel viszont igen. Bár az igazság az, hogy a zenéjük akkor még nem igazán nyerte el a tetszésünket. Ekkor még nem igazán hallottunk az ’Angel Reaper-ről. Velük akkor kerültünk szorosabb kapcsolatba, amikor az énekesünknél próbáltunk egy évig szentistvánon. Gyusziék is ott próbáltak, ezért többször meglátogattuk egymást. A Gyusziék zenéje már közelebb állt hozzánk.

Voltak közös koncertjeitek?

Igen, voltak közös koncertjeink. Pl. Füzesabonyban.

Gondolom, egy haveri körbe tartoztatok a már fentebb említett másik két mezőkövesdi „csapásmérő brigáddal”. Sipőcz Úr és Szabó Gyuszi is mesélte nekem, hogy nagy volt a rockerek közös kocsmai élete annak idején. Együtt buliztatok stb. Volna esetleg valami jó sztorid az egyik jól sikerült Mámor Büfében lezajlott összeröffenésről? Amúgy megvan még ez a hely? Jártok még oda vagy máshová összejönni, régi haverokkal beszélgetni stb.? Tudom, hogy Gyuszival jó a kapcsolatod ma is. És többi régi arc?

A Mámor még meg van, bár én már 14 éve nem járok oda. Igaz az idén ott tartotta sógorom a legénybúcsúját, és jól esett a régi cimborákat újra látni, és az is, hogy 14 év után is megismernek, továbbá haveroknak tekinthetem őket, és ők is engem.

Mezőkövesden nagy metal élet volt akkortájt, jobbnál jobb bandákkal. És ugyebár ez folyamatosan fejlődött, mert jött utánatok az Anubis és a Hard Force. Ez azért is érdekes, mert pl. más városban meg, ami ráadásul nagyobb lélekszámú is mint a Tiétek, szinte alig volt említésre való metal banda. Az is furcsa, hogy egyes országrészeken a metal terjedt el, másikon meg inkább punk zenék mentek a fiatalok között… Ti minek hatására fogtatok hangszereket?

Mint már előbb említettem, a szakközépiskolás osztálytársam hatására alakítottam a zenekart. Tehát nem a ’kövesdi bandák hatására, hisz akkor még nem is ismertem őket. A zenélés hozott össze minket.

Közkézen manapság csak egy demótok forog („Demo 1990” címmel), én magam is csak ezzel a kazettátokkal rendelkezem, igaz, én nem tegnap szereztem meg… Volt másik anyagotok is? Ha igen, akkor arról is megtudhatnánk valamit?

Kétszer készítettünk demo felvételt, de az elsőt nem is tettük közzé. Az csak a mi részünkre volt hasznos, a hibák kijavítása céljából. De voltak új számok is, melyek szintén nem kerültek kazettára. Ezek már gyorsabb és kidolgozottabb dalok voltak, és csak komolyabb minőségben szerettük volna felvenni. (Nagy Feró meginvitált minket egy stúdiófelvételre.)

Milyen kivitele volt ennek a régi demónak? Volt borítója? Beküldtétek újságokba vagy a rádióba pl. a Metal Hammer vagy a Garázs?

A demót egy garázsban vettük fel, Szentistvánon, az énekesünk otthonában. Elég profin megrajzolt borítója volt, amit Tibi egy ismerőse készített el. Természetesen beküldtük a Garázsba, melyről több számot is leadtak a rádióban.

Bemutatnád nekem egyenként a „Demo 1990” kazetta dalait?

Erre most nem nagyon térnék ki, mert ez sok időmbe telne, de a ’Söröröm’ című dalt azért meg kell említenem. Ez ugyanis a mámor kocsmában zajló élet hatására készült el, és talán az egyik legsikeresebb dal is lett.

Érdekes dolog, hogy az Angel Reaper-hez hasonlatosan Benneteket is foglalkoztatott népünk régi történelme, ugyanis Nektek is volt egy ilyen témájú nótátok, az „Aranyhorda”, melyben a tatárjárásról és Batu kánról van szó. Ez a történelmi rajongás azért a 90-es évek elején a black/ thrash/ death bandákra annyira nem volt jellemző. Nektek ez hogyan jött?

A dalok szövegeit az énekesünk írta és mi ebbe nem szóltunk bele. Ő megírta a szöveget, mi pedig kitaláltuk rá a zenét. Erre a kérdésre ezért talán ő jobban tudna válaszolni.

A „Bestia” című dal szövegében hogyan ihletődtetek meg? Volt valami konkrétum annak idején? Az az érzésem, mintha egy konkrét nőcihez írtátok volna… Vagy tévednék?

Abban az időben mindenkinek fontosabb volt a zenélés, mint a nőci. Ezért nem tudnám ezt a dalt egy konkrét személyhez kötni. (Azért akadtak nőcik is :))

A sör abban az időben nagy thrash témakör volt, Ti is megemlékeztetek eme nedűről a „Söröm” című dalban. Borsod megyei banda lévén fogadjunk, hogy a Borsodira esküdtetek! Haha! „Az üveg színe zöld, vagy barna is lehet, nem vetik ezt meg a rocker gyerekek, sűrűn látogatják az italboltokat, és kedvenc italuk a finom sör marad!” Ez volt a kedvenc verssorom tőletek anno 16-17 évesen… Mi fogyott még nagyon a koncertek után? Haha!

Sör, bor és minden, amitől jó hangulat keletkezett.

A demót annak idején milyen körülmények között rögzítettétek? Gondolom, hogy eléggé kezdetleges… Valami vicces élmény ezzel kapcsolatban? Ha esetleg valami csoda folytán újra felvehetnétek, akkor hozzányúlnátok ahhoz a demóhoz?

Lásd 10. kérdés. Igen én most hozzányúlnék: delete.

Tudtatok a bandával sokat koncertezni? Mi volt a legjobb koncertélményed az Armageddon tagjaként? Városon kívül is felléptetek? Maradt fenn esetleg valami videós koncertfelvétel rólatok?

Pontosan nem emlékszem hány koncertünk volt. De volt egy pár a Detonátorral is és az Angel Reaperrel is és persze nélkülük is, valamint más zenekarokkal is. A legemlékezetesebb számomra mégis a ’kövesdi fellépésünk volt, amikor egy, ha jól tudom még ma is működő neves együttes jött Mezőkövesdre, és mi voltunk az előzenekara. Jó volt látni azt a 100-200 embert, haverokat, akik együtt énekelték velünk a számokat, majd mikor lementünk a színpadról, akkor velünk együtt jöttek ki a koncertteremből, és a fő zenekarra nem maradt bent kb. 50 ember. Ez ciki volt ugyan, viszont ez kicsit kijárt annak a zenekarnak, ugyanis már a koncert elején volt egy kis összeszólalkozás az együttessel, mert a dobosunk 20 cm-rel arrébb akarta rakni a pergő dobot (amit a végén visszaraktunk volna a helyére), de ezt nem engedték meg, ezért a dobosunknak középen kellett használni a pergő dobot, amit ő baloldalon szokott meg. Viszont nagyon jól esett nekünk, hogy sokan csak miattunk jöttek el a koncertre.

Mezőkövesdről azokban az években három zenekar indult el: Detonátor, Angel Reaper és harmadikként az Armageddon. Azt hiszem, a Ti bandátok vitte a hírnév területén három közül a legkevesebbre. Mi lehetett ennek az oka? Nem volt emiatt féltékenykedés a ’kövesdi rocker berkeken belül?

Mi kezdtük el a legkésőbb, és mi adtuk fel a leghamarabb. Ha akkor én nem adom fel, akkor még most is létezne a zenekar. (Bár lehet, hogy más tagokkal.) De köze lehet hozzá a zenei iskolázottság hiányának is, bár én jártam 3 évig zeneiskolába a zenekar pályafutása alatt. Egy kicsit ez is elvette a figyelmemet az együttesről.

Miben látod a különbséget a Ti muzsikátok és a másik két nagyobb mezőkövesdi együttes zenéje között? És szerinted hogy nem lettek Ti is olyan ismertek, mint ők?

Én szerettem volna a másik két bandától egy dallamosabb zenét megalkotni. Hát hogy ez mennyire sikerült……?

Volt rivalizálás a bandák között Mezőköveden? Nem hinném… De hátha mégis… És a rajongótáborok között? Budapesten a ’80-as évekbeli klubélet nagy helyein pl. gyakorta előfordult balhé, bunyó, razzia stb. Felétek?

Igen, előfordult. De főleg a kisebbség miatt. Mi köztünk nem igazán volt balhé. Bár igaz akadtak nem odaillő emberek is, akik később le is szakadtak a haveri körből. Egyébként a haverok közt igen nagy összetartás volt.

Középiskolai tanár révén elég jól ismerem a mai fiatalokat, sőt osztályomban is tanulnak a közeli Mezőköved városából hozzánk átjáró tanulók. El szoktam olykor beszélgetni a rockeresebb kinézetű srácokkal a régi zenékről, és meglepetésemre szinte semelyikük nem ismeri a régi ’kövesdi bandákat, vagy ha igen, akkor suttyóknak tartja őket. Mit szólsz Te ehhez?

Hát, ezek a mai fiatalok!

Volt-e az Armageddon együttes feloszlása után valami utódzenekar, mint pl. a Detonátor esetében a „Return” vagy az Angel Reaper-nél a „Herma Florida”? Mesélnél nekünk arról, hogy ki mivel foglalkozik ma a volt zenésztársak közül? Telefonban említettél pár érdekes életutat, pl. Amerikában élő bandatag…

Utódzenekar nem volt. A basszusgitárosunk tovább zenélt egy falujabeli lakodalmas bandában, az énekesünk játszott később egy thrash bandában, mellyel ki is adtak egy kazettát. Ő pesten él, ha jól tudom. Ha minden igaz a dobosunknak még a mai napig meg van a felszerelése a padláson. Ő azonban már 2 vagy 3 diplomás ember lett és szintén Budapesten él. A gitárosunk több mint 10 éve Amerikába vándorolt a feleségével és közben az egyik legjobb haverunknak, Kiss Gabinak is helyet készített ott. És végül én. Egyedül itthon maradtam Mezőkövesden, megnősültem és két gyönyörű kislányom van. A kisebb 2,5 a nagyobb pedig 9 éves.

Ma is érdeklődsz még a metal zene iránt, persze nyilván már csak rajongóként/zenehallgatóként? Mai kedvenceid?

Az én ízlésem azóta sokat változott. Rájöttem, hogy nem csak a metal zene létezik a világon. Főleg magyar zenéket szeretek hallgatni. Kedvenceim közé tartozik elsősorban a Republic, a Kerozin és a Nox. De alkalomadtán szeretem a jó mulatós zenéket is. Pl. McHawer. De természetesen maradt egy-két régi kedvencem is, mint pl. Scorpions, Queen, Sweet.

Említetted nekem a telefonos beszélgetésünkben, hogy van családod, gyermeked. A háttérből beszűrődő gyerekzsivaj alapján ő még pici gyermek, de majd később fogsz-e mesélni neki az Armageddon-al kapcsolatos dolgokról, esetleg megmutatod-e majd neki a zenét is? Mit szólnál, ha egy nap a gyermeked azzal állna eléd, hogy ő is metálos vagy hogy belefog egy metal együttes alapításába?

A gyermekeim szeretik a zenét. Most még nem tudnám elképzelni, hogy ők metálosok lesznek, bár nem lehet tudni, hogy mit hoz a sors. Ha rajtam múlik, akkor nem. A nagyobbik lányom táncol, lovagol, és már második éve hegedül, ami egész jó megy neki (most már). A kisebbik lányomnak is lesz zenei tehetsége, mert ő meg mindent énekelve mond el, és táncolni is szeret.

Kicsit eljátszva a gondolattal… Ha mondjuk én lettem a 80-as évek végén, 90-es évek elején egy banda tagja, akkor eme nosztalgikus érzések a szívemben egy fontos emlékként élnének. Még akkor is, ha a produkció kissé amatőrnek mondható mai, modern füllel hallgatva… Te hogy állsz ezzel?

Igen, visszagondolva nagyon jó volt az egész, bár a mai fejjel már sok mindent másképp tennék. Az elterjedt kazetta egyébként tényleg nagyon amatőr volt. Sajnos a rá 1-2 évre elkészült dalok már nem kerültek rögzítésre, így nem is terjedhettek el. Pedig sok különbség lett volna a két kazetta közt.

Hangszered megvan még?

Az akkori hangszerem már régen nincs meg. Azt egy szintetetizátorra cseréltem, majd később azt is eladtam. Most csak egy dobgitárom van, ami sajnos ott porosodik a sarokban. Régebben még játszottam is gyerekdalokat a lányomnak, de ő már lassan többet tud, mint én.

Maradt ki valamilyen kérdés szerinted, amit mindenképpen meg kell említeni az Armageddon-nal kapcsolatban? Válaszold is meg, kérlek!

Talán az a kérdés maradt ki, hogy ha lehetőségem lenne, akkor újra szervezném-e a bandát? És ezzel igen nehéz kérdést tettem fel magamnak. A válaszom is kettős. Ha a realitást nézném, akkor nem, mert rendkívül elfoglalt ember vagyok, és a maradék kis szabadidőmet szeretem a családommal tölteni. Egyébként viszont most is szívesen zenélnék, bár egy kicsit dallamosabb, fülbemászóbb zenét játszanék, amire a régi tagok közül nem biztos, hogy mindenki vevő lenne. De ha igen, akkor el tudnám képzelni velük a zenélést.

Mivel zárnád az interjút?

Az interjút egy kéréssel zárnám. Kicsit furcsának hangzik biztos, de sajnos nekem már nincs meg a régi demo kazettánk. Amikor megnősültem a költözködésnél eltűnt valahol. És mivel, hogy most egy kicsit jól esett nosztalgiázni, nagy kérés lenne, ha azt kérném tőled (mivel neked már úgy is be van digitalizálva), hogy egy cd-én elküldd nekem. Ha kell, küldök cd-t. És ha leadod ezt az interjút, akkor egy példányt ebből az újságból. A metálosoknak pedig üzenem, hogy nem csak a rockzene tudja éltetni az embert. Nagyon sok jó és szép dolog van még az életben, amiért érdemes élni és küzdeni. Persze néha az is kell.

A Tenkes Kapitánya (2005 december)