Látogatók
Indulás: 2006-12-20
 
Beyond 1.

Szia Tamás! Nagyon örülök, hogy visszatértetek, de mielőtt az újrakezdést taglalnánk, a fiatalabb rajongóknak tartsunk egy kis történelemórát, azaz kezdjük beszélgetésünket a zenekar történetének legelejéről. Mikor alakult a Beyond? Kik alapították a zenekart? Hány évesek voltatok akkoriban? Voltak tagcseréitek pályafutásotok elején?

Az évszámokkal hadilábon állok, de van is egy kép a honlapunkon, ami egy zakóba és parókába öltöztetett, saját magam által készített gitárt ábrázol. Ez volt zenei pályafutásunk eleje. Itt FUJI volt az együttes neve és ez 1982-ben volt. Rajta van az eredeti képen az évszám, amúgy nem igazán tudnám. Zenélni itt még nem tudtunk, de már jól éreztük magunkat. Aztán Phantom lord, majd Beyond lettünk. Ez úgy 16 éve lehetett.

 

Mely zenekarok, zenészek voltak rátok hatással? Nyílvánvaló volt számotokra, hogy egy thrash csapatot akartok létrehozni?

Amikor megismertük a Slayert, bele estünk zenei stílusukba. Akkoriban elkezdtünk hozzá hasonló zenéket keresni. Ilyen volt a Kreator, a Destruction, Voivod, Exodus stb... Ezek jöttek be nekünk akkoriban. Átálltunk AC/DC vonalunkról (amit a FUJI-val műveltünk) a thrash-re. Persze az AC/DC is bejön a mai napig is.

 

Komoly szándékokkal felvértezett csapatot akartatok létrehozni vagy a zene iránti rajongás motiválta a Beyond létrejöttét? Afféle hobby zenekarnak tekintettétek a Beyondot vagy halálosan komolyan vettétek a zenélést, tehát nem csak önmagatok puszta szórakoztatására játszottatok?

Ugyan tetszett a sztárok élete, de nem gondoltunk arra, hogy mi valaha is befutott banda leszünk. Aztán jött egy thrash buli Csepelen és valahogy oda kerültünk. Kurva furcsa volt, hogy az akkori Metallica Hungarica (a Metal Hammer elődje) ujságírói támadtak ránk egy interjú erejéig. Számunkra ez volt az amire mindíg is vágytunk: zenélni és értő közönségre lelni, akiket megmozgat a zenénk. Nem vesszük halálosan komolyan a dolgot.

 

Ki találta ki a zenekar nevét? Honnan jött az elnevezés? Mit jelent a Beyond szó? Ki tervezte a logotokat?

A zenekar soha nem volt elengedve anyagilag, viszont van sok képzelőerőnk, fantáziánk, ezért mindent magunk csinálunk. Ritka dolog az, ha valaki mást bízunk meg valamivel. A logo is most lett lekoppintva egy régi pólóról, amit réges-régen én rajzoltam Csucsu (az akkori basszeros) pólójára. Most fedeztem fel nemrég a saját honlapunkon ezt a logót a pólón és gyorsan össze is dobtam digitalizált formában, hogy  a honlapon is annak hasonló, átalakított mása jelenjen meg. Ez szerintem pólóra kívánkozik. A beyond szó egyébként egy régi horrorfilm címébőljött (The beyond). A mi értelmezésünkben ez maga a túlvilág. Talán én mondtam ki, hogy legyen ez a nevünk, de nem vagyok benne biztos.

 

Milyenek voltak a próbáitok? Milyen gyakran próbáltatok?

Ha nagy volt a tét (koncert, stúdió) naponta is képesek voltunk próbálni, de általában heti két-három próba volt kitalálva. Ma is ez a tendencia.

 

Kik írták a dalokat, a szövegeket? Milyen témákat boncolgattak a szövegek? Hogyan születtek a korai Beyond szerzemények?

Elég sokmindenben benne van a kezem, de nem mindent én csinálok. A zenébe beugrik Babu is, a dob pedig csak akkor süt, ha Laci találja ki. A basszust régebben mi mutattuk meg Csucsunak. Ma már teljesen Balázs írja a basszust. Így mondhatjuk, hogy a dalok közösen íródtak, de a fő dallam és a szövegek az enyémek.

 

Az már a kezdetektől nyílvánvaló volt, hogy angolul énekeltek? A dalok eleve angolul születtek vagy magyarról fordítottátok őket angolra? Hogyan fogadták a hazi thrash rajongók az angol nyelvű nótákat?

Mi akkoriban olyanok akartunk lenni, mint a Slayer, ezért, mivel nem volt túl rossz a kiejtésem, angolul énekeltem és én írtam a teljes szöveget, rögtön angol nyelven. A thrash rajongók jól fogadták, de minden koncerten hallottuk innen-onnan a bekiabálásokat: "magyarúúúúl!!!"

 

Ami az angol szövegeket illeti, szerintem jó volt a kiejtésed. Elégedett voltál a teljesítményeddel? Nem volt nehéz egyszerre gitározni és énekelni?

Mindíg úgy éreztem, jobban énekelnék gitár nélkül, de a többiek nem akartak egy új gitárossal bíbelődni, ráadásul Babuék szerint higanymozgásom van gitár nélkül. Mindig sikerült betanulni nagy nehezen a dalokat. Nekem tetszett az angol nyelvű ének téma. Szeretem ezt a nyelvet.

 

Lehet azt mondani, hogy ti voltatok itthon az első thrash banda, hogy ti indítottátok el a hazai thrash hullámot?

Ezen nagyon csodálkoznék, mert éppen egy thrash fesztivál volt az, ahol először felléptünk, tehát biztos voltak más bandák is. Azért jól esett kérdésed és lehet, hogy jobban el kellene merülni a dolgokban. Talán kijönne belőle, hogy az elsők között voltunk.

 

Négy demót és egy lemezt rögzítettek, ami egy hazai thrash csapattól nagyon szokatlan (volt). A Moby Dicken kívül egyetlenegy hazai thrash csapat sem tudott itthon lemezeket megjelentetni.  Kérlek beszéljetek részletesen a felvételekről, a dalokról, a hangzásukról, borítóikról, hol, milyen körülmények között tudtátok rögzíteni a felvételeket? Rendelkeztetek-e stúdiós tapasztalatokkal? Milyen fogadtatásban részesültek a demók? Milyen kritikákat kaptatok rájuk? Kezdjük rögtön a honi thrash élet két klasszikusával, a ’87-es és a ’88-as demőkkal!

Valóban demózenekar voltunk. A korai felvételek a próbahelyen készültek őskori körülmények között NDK-s cuccokkal, keverő nélkül. A zenéből a mai füllel nem a hangminőség, hanem az akarat és a dinamika áradt. Nem a minőség volt az, ami miatt ismerni kezdtek minket. Minden borítónk fénymásolt volt, és nem dolgoztunk fizetett művészekkel. A frozen world demónk címlapját mondjuk egy régi barátunk és ex zenésztársunk készítette, aki a rajzfilmiparban dolgozott (talán még ma is ott van), de csakis baráti alapon, de nem törekedtünk soha a megfestett, milliókat érő borítók elkészíttetéésre. Később volt már demo-stúdiós fevételünk is, de az sem volt sokkal jobb minőség (Fuck yourself címmel). Mindenképpen alulról indultunk és ott is maradtunk. A honlapon egy kiadós cikk is van arról, hogy milyen szívás volt az első igazi, nagystúdiós felvételünk. Ott csesztek ki velünk, ahol tudtak. Ma saját PC-s stúdiónkban készítjük a dalokat otthoni, illetve garázs körülmények között. Így -én úgy érzem- a felvételek most jóval leelőzik a drága stúdiós felvételünket, bár akkoriban annak is örültünk.

 

Egyetértesz azzal, hogy a két legnépszerűbb Beyond nóta a „Thrashdance” és a „Without leg” voltak?

Igen. Mindkettő zúz mint állat. Nekem azonban a mégkorábbi első anyag tetszik igazán. Ez volt az első fellépésünk anyaga és ezzel futottunk be. Játszani szoktuk próbákon még a Steps of death-et is, ha fel akarunk dobódni, mivel ez olyan lendületes szám, hogy játszása mindíg vissza visz minket a múltba, a Slayer világába.

 

A „Without leg” fenn volt az 1989-ben megjelent Garázs válogatáson is. Hogyan kaptátok a felkérést? Mennyire terjesztette el a neveteket a válogatás? Emlékszel még arra, mely bandák voltak a korongon?

Nem emlékszem és nem terjesztette el a nevünket. Valahogy úgy érzem, mintha nem lett volna hatása az emberekre. Régen volt. ??????????? Többiek!!!!!!!!!!

 

’87/’88 körül rengeteget koncerteztetek, felléptetek a legendás 666 fesztiválon, tehetségkutatókat nyertetek meg. Meséljél a korai Beyond bulikról, a megnyert tehetségkutatóról stb.!

Azok az idők életem legcsodásabb évei a zene terén. Mindenhova meghívtak minket. Mi pénzt sem kértünk soha, mégis mentünk. A közönség a nevünket kántálta. Imádtam. Koncert után autogamm osztás, beszélgetés a közönséggel. Engem mindig is dobott a téma. Ez adta meg a lendületet a következő koncerthez. Voltunk "Csillag születik" vetélkedőn, ahol olyan zenészekkel játszottunk együtt, akik ma már befutottak. Pl. Ákos. Persze ez akkoriban kissé furcsa volt, mivel a műfajunk kissé eltér. Mindenesetre itt harmadik helyezést vihettünk haza és a magyar királyi tévé is leadta a felvételt. Na erről tudnék mesélni órákat. A lényeg, hogy mi akkoriban csak angol nyelvű dalokat játszottunk. Az elő és középdöntőn ez nem is volt baj, de a döntőn azt mondták: legalább az egyik számnak magyarnak kell lennie. A döbbenet hatalmas volt. Találj ki két óra alatt magyar szöveget egy százszor eljátszott betanult számra, és a TV előtt állj ki élőben. Ráadásul Babunak a torzítója is otthon maradt, így anélkül volt kénytelen játszani. Thrash tiszta gitárhanggal. Képzeld el. Az akkor improvizált szöveget megpróbáltam előadni és a Steps of death-ből hirtelen Háború lett. A szöveg katasztrofális lett. Sokszor felejtettem és halandzsára váltottam. Miután túl voltunk az egészen és mindenki biztosított arról, hogy ezt a szörnyűséget nem adják le a TV-ben, csak az angol nyelvű másik számot. Aztán eljött az adás pillanata. Leadták az elbénázott, Háborút, úgy ahogy volt, halandzsázva, tátogva. Akkor úgy éreztem összedől velem a világ. Később mégis a közönség kérte ezt a számot, magyarul. Talán ez volt az első érzés, hogy lehet magyarul is létezni.

 

Milyen intenzítással, milyen aktivitással tudtatok akkoriban dolgozni? A hadsereg mennyire hátráltatta a folyamatos munkát?

Te erről is tudsz? Valóban voltunk katonák, mindannyian másfél évig. A honlapon megtalálhatók a bevonulás előtti estén készült koncert fotók a gyöngyösi műv. házban  (Laci és Babu akkor már katonák voltak. Én és Csucsu vonultunk másnap). Rajtam saját készítésű superman póló van, és akkor volt hosszú ideig utoljára hosszú a hajam (brühühü...).  (a könnyebb képkeresés érdekében). Nagyon zavarta munkánkat a katonaság. Utáltuk. Az akkori rendszer nem volt túl toleráns. Egyszer elhárítós tisztek hívatták magukhoz az egész bandát (Csucsun kívül, aki Egerben volt ellátós, vagy mi. Mi Abasáron voltunk), azt akarták megtudni, hogy mit is énekelünk mi a koncerteken? Besúgójuk azt mondta nekik, hogy mi sátánisták vagyunk és így elindult az eljárás. Mi megmagyaráztuk, hogy csakis jó témákat énekelünk és utána egyre ritkábban hívattak magukhoz. Szerencsére nem csuktak le :)

 

1990-ben jelent meg harmadik demótok a „Frozen world”. Szerinted mennyiben változtatok az első két szalaghoz képest? Egyáltalán változott-e a Beyond?

Sajnos igen. A Slayer féle thrash mellett egyre jobban szeretni kezdtük a Metallica vonalat és ez meg is látszik a zenénken. Nem kellett volna váltani.

 

Egy évvel később jött ki a „Fuck yourself”, mely ha jól emlékszem magyarul is megjelent. Mire utalt ez a provokatív cím? Miért kezdtetek el magyarul énekelni? Hogyan jellemeznéd a kazetta nótáit?

Elkezdtünk eladásközpontúvá válni. Provokatív cím=nagyobb feltűnés=nagyobb eladás-gondoltuk. Itt már elhatalmasodott rajtunk az az érzés, hogy valami nagyon különlegeset és eladhatót kell csinálnunk a jó lemezeladásért. A "magyarúúúúl!" bekiáltások miatt pedig magyarul is kiadtuk a kazit. A kiadás persze abból állt, hogy ha valaki megrendelte, akkor elküldtük, ahogy addig is volt. Most visszahallgatva az anyagot kissé túlbonyolított zenének mondanám, ahol mindenféle műfaj keveredik. Itt már egyre inkább elmozdultunk a thrash-től. Kerestük a bajt. Azért nem mondanám, hogy utálom. Ez az anyag azért még kicsit közel áll a szívemhez.

 

A „Fuck yourself” után egy három éves csend következett, gyakorlatilag semmit sem lehetett hallani rólatok. Mi történt a bandával? Mi volt az oka a mintegy három éves szünetnek?

Csucsu kivált, valószínüleg „nő probléma” miatt, kazi nem fogyott, minket nem hívtak már sehova, kezdtünk leépülni.

 

1994-ben jelent meg a lemezetek a Polygram gondozásában. Hogyan kerültetek egy ilyen nagy kiadóhoz? Nem gondoltatok arra, hog esetleg saját kiadásban jelentessétek meg a lemezt?

Valahogy nem tudtuk magunkat eladni. Nem ismertük a kiadók farkastörvényeit és a jogi hátteret. Magunk nem mertünk lépni. A Polygram pedig úgy jött a képbe, hogy megnyertük a "Rock kristály" vetélkedőt, ahol a lemezkiadás volt a fődíj.

 

Bevallom őszintén sosem hallottam méga korongot, így arra kérnélek, hogy saját szavaiddal beszéljél az anyagról! Olyanokat olvastam, hogy annak idején a Clawfinger, a Prong és egyéb bandák komoly hatással voltak rátok.

Jólinformált vagy. Akkor is próbáltunk más irányba mozogni, mint a thrash és valóban ezek voltak az akkori kedvenceink. Az anyag most felkerült a net-re és ingyen letölthető az egész. Inkább csak azért, hogy megmutassuk, ezek is mi voltunk. Nem kedvelem túlzottan a Polygram által kiadott Tömik a fejedet albumot. Túl sok negatívum fűződik hozzá.

 

A média azonban pozitívan fogadta a lemezt, ha jól tudom klippet is forgattatok, felléptetek a Szigeten, tehát el lehet mondani, hogy beindult a csapat szekere. Te hogyan látod, láttad azt az időszakot?

Nem volt jó semmi (kivéve a szigetet). A klip, amit magunknak kellett elkészíteni saját költségen, nem hozott sikert (Innom kell), nem is játszották, a zene nem kapott média reklámot, a turné az Actionnel ugyan jó volt, de a közönség már nem ránk indult be (néhány kivétellel). Akkoriban kezdtem érezni, hogy a lehetőség a befutásra, valójában a vég. Nem abban az időben kellett volna észrevenni egy lemezkiadónak azt, hogy létezünk, hanem az elején.

 

Mennyi fogyott a korongból? Sikeres volt a kiadvány hazai viszonylatban? Az ős-Beyond rajongóknak mennyire tetszett?

Majdnem mindenki elfelejtett minket. Az ős Beyond rajongókat sehol nem láttam. Megváltozott a zenénk, a rajongók elhagytak. Kb 1000db fogyott el. Azok az emberek, akik megvették az anyagot, valóban szerethettek minket, de sajnos az országban elszórtan éltek, így az 1000 darabos eladás nem hozott nekünk sikert. Én úgy éreztem a CD kiadása után is, hogy senki sem ismer minket. Ha viszont belegondolok abba, hogy 1000 ember meghallgatta a zenénket, én már jól érzem magam. Ebből érezhetem, hogy nem vagyunk egyedül. Nem az eladási listákat kell nézni, hanem azt, hogy egyáltalán van aki meghallgat. Nagyon NAGYON sok ember van a földön, akit soha senki nem hallgat meg.

 

Egy kicsit kanyarodjunk vissza a ’80-as évekhez, mikor is aranykorát élte a thrash, rengeteg thrash csapat bukkant fel itthon, pl. Undertaking, Mirror, Almighty, Eclipse, Barbed Wire, Neckrofight, Butchers stb. Hogyan emlékszel erre az időszakra? Kikkel voltatok baráti viszonyban? Cserélgettetek egymással demókat? Meghívtátok egymást koncertezni?

Talán a Barbed Wire volt az a zenekar, akikkel legjobb viszonyt alakítottunk ki. Velük jó volt találkozni, mert nem voltak nagyképűek, ráadásul jó volt azt is hallani, hogy mi is hatással voltunk rájuk. Rossz érzés volt azonban, hogy ők már jobb thrash-t csinálnak mint mi (legalább is én már kezdtem úgy érezni). Mi már próbáltunk akkor eltávolodni a műfajtól és ez nem tett jót nekünk. Persze mi ezt akkoriban nem így láttuk és mégjobban távolodni akartunk a műfajtól. Rosszul döntöttünk, ez már bizonyos. Demócserét alig ejtettünk meg. Azt már nem is tudom, hogy mi adtunk-e, de hogy kapni talán maximum egy-két zenekartól kaptunk, az biztos.  (Babu azt mondja, hogy ő kapott Barbed wire demót.)Koncert cserék nem voltak akkoriban. Nem volt nagy összefogás, vagy csak mi kimaradtunk belőle. Gyöngyös messze van.

 

A thrash csapatokon kívül voltak keményebb, black/death irányvonalú bandák is, mint pl. Tormentor, Detonátor, Detonic, Fantom vagy az Angel Reaper. Annak idején élesen elkülönültek a határok a különféle metal irányzatok között vagy egy egészséges underground szellem jellemezte a magyar metal életet?

Számomra elkülönültek ezek az irányzatok. Ugyan szerettem black/death műfajt, viszont a véres, kikent, krétaporos színpadkép távol állt tőlem. Ez úgy értem, hogy pl. volt egy buli, ahol egy death banda után játszottunk, és mikor a színpadra kellett lépni, a színpadot ellepte a zöld krétapor. Az volt az imidzsük, hogy be voltak kenve, ami nem gond, de krétaporral?. Kár, hogy nem jegyeztem meg a banda nevét.

 

Az a tény, hogy gyöngyösi csapat voltatok, nem okozott hátrányt számotokra? Értem ezalatt, hogy nem voltatok annyira szem előtt, mint a pesti bandák.

Nagy hátrány gyögyösinek lenni. Nagyon távol vagyunk mindentől. Mindent utoljára tudunk meg. Valószínüleg abban az esetben, ha befutottunk volna, ez a hátrány nem is lett volna, mivel egy befutott bandának nem kell kajtatnia a lehetőségek után. A lehetőségek megtalálják őket, még akkor is, ha egy management áll mögöttük. Egy befutott bandával a managementnek nincs nagy munkája, hacsak a zenekar meg nem próbál váltani.

 

Ha már Gyöngyöst szóba hoztam, rajtatok kívül működött még a városban a Plague és az Anarchia is. Ezekkel a bandákkal jóban voltatok? Szeretted a muzsikájukat?

Az Anarchy énekese én voltam, a dobos, az akkori Beyond basszeros volt, azaz Csucsu és két havert összetoboroztunk (Dérfi Robi és Reisz Árpi). Órák alatt felvettünk egy tucat számot, aminek nagy részét ott helyben írtuk. Nagy hatással volt ránk az S.O.D. (fél perces számok, iszonytempóban). Jó viszonyról tehát nem kell beszélni, mert mi magunk voltunk azok. (he-he-he) A beyond többi tagja sem ellenezte ezt a kis kiruccanásunkat. Aztán azt mondtuk egy gyöngyösi feltörekvő csapatnak, akik szerettek volna Anarchia nótákat nyomni, hogy nekik adjuk minden dalunkat ingyen és bérmentve, csak annyi legyen a különbség, hogy az ő nevük vége más legyen mint a miénk. Most zavarban vagyok, hogy az ő nevük lett Anarcia, vagy a miénk volt, és az övék lett Anarchy. De a lényeg az, hogy játszhatták a teljes repertoárt.

 

(Az interjú folytatása "Beyond 2." menüpont alatt található.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.